A rezzenetlenség faarcú burleszkóriása, a színészként és rendezőként egyaránt mindenkor rendkívüli kockázatokat vállaló Buster Keaton 1924-es némafilmjét ezúttal improvizatív orgonakísérettel láthatja és hallhatja a Müpa közönsége.
Tizenegy rézfúvós és két ütős hangszer kalandja a világ körül. Az ötvenperces előadás során a hallgatók egy nagy világkörüli útra indulnak, melynek során különböző országok jellegzetes zenéivel ismerkedhet meg az ifjúság.
A Liszt Múzeum matinékoncerttel várja az érdeklődőket minden szombaton 11 órakor. Ezen a hangversenyen Kovács Gergely, a mai harmincas generáció egyik kiemelkedő zongoristája, a b-moll hangnem rejtelmeibe vezeti be közönségét Chopin és Rahmanyinov művein keresztül.
Egy különleges zenei utazásra hívja Önöket a Budafoki Dohnányi Zenekar a tengerentúl inspiráló hangzásvilágába. Az est a huszadik századi amerikai zene sokszínűségét mutatja meg, Gershwin, Bernstein, John Adams és Grofé művein keresztül. A koncert egyszerre idézi meg az álmodozás, a szabadság és az újrakezdés eszméjét.
A Müpa és a Müncheni Rádió Zenekarának művészeti együttműködése eddig már két Verdi-ritkasággal örvendeztette meg a közönséget: 2018-ban A két Foscari, 2023-ban egy másik korai Verdi-opera, A lombardok csendült fel kiváló nemzetközi énekesgárda közreműködésével. Ivan Repušić fő-zeneigazgató választása ezúttal egy újabb csemegére, a Simon Boccanegrára esett.
Két virtuóz zongoraművész, két zeneszerző-óriás két legendás d-moll versenyműve, a zeneirodalom két csúcsa egy koncerten! A zeneművek hátterét-lélektanát Hámori Máté karmester boncolgatja majd.
Műsor:
Honegger: Pacific 231
Rimszkij-Korszakov: Capriccio Espagnol, op. 34
Manuel de Falla: Éjszakák a spanyol kertekben G. 49
Bizet: Az arles-i lány 1-2. szvit
Műsoron:
Respighi: Antik táncok és dalok – 3. szvit – 1. Italiana, 3. Siciliana
Schaffrath: F-dúr trió – 2-3. tétel
Schubert: Esz-dúr notturno, D. 897
Wilson: Szvit vonószenekarra – 1. Prelude, 5. Romance, 6. Rigaudon
-szünet-
J. S. Bach: Háromszólamú invenciók – részletek
Mozart: Divertimento, K. 229
Beethoven: Variációk Mozart Don Giovanni c. operájából a „Là ci darem la mano” témájára
Kodály: Epigramma – részletek
Sándor László zeneszerzői attitűdjét az elhivatottság és a liturgikus gondolkodás jellemzi, tudományos munkájában is az alapdallam (cantus firmus) hagyományát kutatja. Offertorium musicum című, tíztételes műve 2017 és 2021 között született és gregorián dallamokra épül.
Az évadzáró koncerten Érdi Tamás ül a Hangvilla Steinway zongorájához, hogy az egyik legcsodálatosabb Mozart zongoraversenyt szólaltassa meg velünk.
Brahms: Rondo alla zingarese (Szüts Apor átirata)
Liszt: Magyar rapszódia no. 4. (d-moll)
Csajkovszkij: Hattyúk tava – Magyar tánc
Mancusi: Egy nyári nap
Bartók: 1. szvit
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi
Johann Sebastian Bach C-dúr versenyművének címe elsőre két billentyűs hangszer és egy zenekar párbeszédét sugallja, a darab eredeti változata azonban – amely ezúttal a Zeneakadémia két neves oktatójának előadásában szólal meg – csupán két csembalóra készült, zenekari kíséret nélkül.