A Közép-Európában is egyedülálló létesítmény megteremtőit az a gondolat vezette, hogy a magyar fővárosban, az UNESCO Világörökség-listáján is szereplő Duna-part részeként megszülető Millenniumi Városközpontban álljon Európa új kulturális fellegvára. A cél ambiciózus, ám eléréséhez a Müpa minden meg is található: grandiózus terek, a legkorszerűbb színházi, akusztikai és múzeumi technológia, és mindenekelőtt az az egyedülálló összetettség, amely a legkülönfélébb művészeti ágakat együtt, egy helyen vonultatja fel.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által az intézmény programjainak összehangolására, szakmai üzemeltetésére alapítottMüpa – jó házigazdaként – azt is feladatának tekinti, hogy a magyar művészeti élet jeles tagjai mellett a világ minden részéről vendégül lásson művészeket, együtteseket, Magyarországra immár visszatérő, vagy hazánkban éppen először bemutatkozni kívánó előadókat, produkciókat.
HASZNOS INFORMÁCIÓK:
A Müpa mélygarázsában a parkolási díj 600 Ft/óra. A behajtást követő első 30 percben térítésmentesen hagyható el a mélygarázs, ezzel is segíteni kívánjuk jegyvásárlóinkat és a műsoraink iránt érdeklődőket.
Mozgáskorlátozottak számára, hivatalos engedély birtokában és annak felmutatásával a kedvezményes parkolási idő 3 óra. Kérjük, amennyiben ezt a kedvezményt igénybe kívánja venni, személyi azonosító igazolványával és parkolási engedélyével fáradjon el a -1. szinten lévő garázskezelő helyiséghez.
A parkolási díjat a mélygarázsban található fizetőautomaták egyikénél készpénzzel és bankkártyával (PayPass-szal is) ki tudja egyenlíteni.
Díjfizetést követően 30 perc áll rendelkezésére a mélygarázs elhagyására.
Fontos! A kihajtás előtt mindenképp rendezze parkolási díját, mert kihajtáskor a sorompónál ezt nem tudja megtenni.
Ha elvesztette parkolójegyét, de rendelkezik a parkolás napjával megegyező napon a Müpa egyik fizetős előadására szóló belépőjeggyel, az előadás napján nem kell pótdíjat fizetnie. Ha elvesztette parkolójegyét, és nincs a parkolás idejére szóló érvényes, fizetős előadásra szóló Müpa belépőjegye, a parkolási pótdíj összege 10000 Ft/nap (minden megkezdett nap 00.00-tól számítandó). Ha az épület zárvatartása alatt távozik a mélygarázsból, úgy kérjük, hívja a +36 1 555 3131 számot – az éjszakai vagy nyitvatartáson kívüli intézkedésért fizetendő külön pótdíj 3000 Ft.”
A Müpa területén jegypénztár is működik, a pénztár mindennap 10:00–18:00 óráig, előadások napján az első szünet végéig tart nyitva, telefonszáma: (1) 555-3300, (1) 555-3301.
További jegypénztárak:
1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.Térkép
Telefon:
+36 1 555 3300,
+36 1 555 3301
E-mail:
jegypenztar@mupa.hu
Nyitva:
minden nap 10-18 óráig
előadások napján az első szünet végéig
A Müpa épületének nyitva tartása: mindennap 10:00-18:00 óráig, előadások napján az utolsó előadás végéig.
Az épület akadálymentesen lett kialakítva, az épületen belüli akadálymentes útvonalakról érdeklődjön az információs pultnál.
Mivel az előadásaink teljesen különbözőek, az időtartamuk is abszolút változó. Az egyes előadások várható időtartamáról a (1) 555-3001-es információs telefonszámon érdeklődhetnek.
A Müpa területén működik a Vince könyvesbolt és a P'Art Kávéház és Bisztró.
A Vince Könyvesbolt nyitva tartása: hétfő: 14–18 óráig, előadás napján az előadás szünetének végéig, amennyiben nincs szünet, az előadás kezdetéig
keddtől vasárnapig: 10–18 óráig, előadás napján az előadás szünetének végéig, amennyiben nincs szünet, az előadás kezdetéig
Elérhetőség
Telefonszám: +36 1 555 3380
A P'Art Kávéház nyitva tartása:
Kávéház nyitvatartás
Előadásnapokon
10 órakor nyit és az előadás végén is várja a vendégeket
Előadás nélküli napokon
Hétfőn: 10 órától 18 óráig
Keddtől vasárnapig: 10 órától 20 óráig
Bisztró nyitvatartás
Előadásnapokon
16 órakor nyit és az előadás végén is várja a vendégeket
Előadás nélküli napokon
Hétfőn: zárva
Keddtől vasárnapig: 16 órától 20 óráig
Elérhetőségek
partkavehaz.hu
+36 30 978 1440
asztalfoglalas@partkavehaz.hu
Bohém Rendezvényhelyszín
A Müpa épületében, a világ vezető muzsikusait fogadó hangversenyterem mellett található a Bohém Rendezvényhelyszín. Az ide érkező vendégeket rögtön megragadja a környezet adta patinás esszencia.
A Bohém Rendezvényhelyszín ideális továbbá, akár 120 fős rendezvényeknek, zártkörű fogadásoknak, sajtótájékoztatóknak, bemutatóknak.
A hangulatosan megvilágított különleges terek, a hang- és fénytechnikával beépített színpad, a különböző igényeket kielégítő catering szolgáltatásokat biztosító magasan képzett csapat biztosítja, hogy a vendégek elégedetten távozzanak.
Elérhetőségek
+36 1 555 3372
bohemetterem@jazzevent.hu
Mastercard Prémium Program
A Mastercard a kultúra és a művészet elkötelezett támogatójaként 2023 őszén stratégiai partnerséget kötött a Müpával. A hosszú távú együttműködés első lépéseként valósul meg az összetett szolgáltatáscsomagot kínáló Mastercard Prémium Program, amelyet a márka Gold, Platinum, World Elite és Üzleti Prémium kártyáinak birtokosai élvezhetnek, illetve amelynek egyes elemei a Müpa+ hűségprogram platina szintű tagjai számára is elérhetők.
Az igénybe vehető szolgáltatások körébe a jegyvásárlási kedvezményen, a VIP parkolófoglalási lehetőségen, valamint a programban részt vevők számára dedikált Concierge szolgáltatáson túl számos további exkluzív szolgáltatás tartozik majd, a Müpa Terasz büféje pedig a 2023/24-es évadtól megújult külsővel, Mastercard Pezsgőbárrá alakulva várja a program tagjait.
Amennyiben Ön már tagja a programnak, az Önnek járó szolgáltatások és kedvezmények áttekintéséhez kérjük, lépjen be személyes fiókjába!
Amennyiben Ön is szeretne csatlakozni, és igénybe venni a fenti szolgáltatásokat, kérjük, a Mastercard erre kialakított oldalán érvényesítse kártyáját, majd kövesse az oldalon található instrukciókat!
Az épület előcsarnokában, az Üvegteremben és a P'Art kávéház teraszán is ingyenesen használható wifi áll vendégeink rendelkezésére.
Hátborzongató dráma és kiemelkedő énekesi alakítások: Verdi Macbethje, Shakespeare halhatatlan művének izgalmas operai feldolgozása két kivételes művész főszereplésével kerül színre. Quinn Kelsey korábban már Verdi számos emblematikus baritonszerepében sikert aratott, most a trón megszerzéséért elkövetett gyilkosságok miatt bűntudattól gyötört skót királyt alakítja.
A BaHorKa Társulat remek hangulatú, népszerű ünnepi műsoraival többször vendégeskedett már a Müpában, most pedig a sok év alatt szép cifrára szőtt Pletykázó asszonyok című album zenei anyagával érkezik. Három asszony ül a padon hajnaltól alkonyatig, hogy időutazásra vigye a közönséget. Mesélnek álmokról, a századfordulós vásárok különleges alakjairól, gyógyfüvekről, szerelmes leányokról és legényekről, táncoló kecskékről és mindenféle mulatságos dologról.
Zene és irodalom organikus egysége: a Literárium színpadán ezúttal Krusovszky Dénes költészete találkozik A Bence kalandjai formáció sajátos hangzásvilágával.
Free Style Chamber Orchestra Magyarország egyedülálló kamarazenekara, amelyben a jazzkvartett hangzásvilágához klasszikus vonósok, fafúvósok és tekerő társul.
Andonis Foniadakis új, a Pécsi Balett társulata számára alkotott koreográfiája dinamikus és mélyen expresszív módon, a kortárs tánc és zene szemszögéből tárja fel a barokk témákat.
Emmet Cohen valamit nagyon tud. Persze, zongorázni, meg közös hangot találni játékostársaival – legendás előadókkal, mint Ron Carter vagy Benny Golson, a jelenkor meghatározó művészeivel, köztük Joshua Redmannel vagy Christian McBride-dal, vagy akár a jövő reménységeivel, például Samara Joy-jal vagy Mejedi Owusuval –, no és utat találni közönségéhez, legyen a közeg jazzklub, hangversenyterem vagy az online tér.
Vannak vidékek, ahol vers és dal elválaszthatatlanul összefonódik. A Kaláka együttes és Bogdán Zsolt közös estje tisztelgés a kiemelkedő jelentőségű költő, Kányádi Sándor világa előtt.
Nagy sikerű 2023-as koncertje után új zeneigazgatójával, Rajna Martinnal az élen látogat vissza a Müpába a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar, és a műsor-összeállítás érzékletesen jelzi, milyen dinamikusan és reményteljesen lép be történetének új korszakába e remek együttes.
A Leonard Cohen-dalcímről elnevezett francia-brazil kamarazenei duó először lép fel Magyarországon – műfajokon átívelő repertoárjuk és intim, atmoszférikus hangzásviláguk pedig minden bizonnyal emlékezetessé teszi bemutatkozásukat.
Az összművészeti előadás Erdély egyik legizgalmasabb, legszínesebb kultúrájú tájegysége, a Mezőség énekes, táncos és irodalmi hagyományaiból táplálkozik.
Az 1999-ben alakult, Liszt-díjjal is kitüntetett debreceni Talamba huszonhét éve az egyik legjelentősebb hazai ütőegyüttesnek számít és ahogyan a Müpában debütáló új műsoruk címe is jelzi: dobbannak tovább, az ütemek nem állnak le.
Hol volt, hol nem volt… Furcsa idők jártak. 125 éve jelent meg a pesti kabaré. Kezdetben nem volt elsöprő sikere. Aztán valahogy rákaptunk. A magyar hangosfilm történetét nehéz lenne elképzelnünk kabarészerzők nélkül.
Tíz év kihagyás után Magyarország újra rangos nemzetközi balettversenyt rendez, amelyet a Magyar Táncművészeti Egyetem hív életre november 21. és 24. között.
Van egy pillanat az éjszakában, amikor elcsendesedik a város, és eszünkbe jutnak azok, akik már nincsenek velünk. A Jazzfathers – A hiány hangjai nem hagyományos koncert, hanem különleges éjszakai rádióadás Szily Nórával, betelefonálók emlékeivel és dalokkal, amelyek ezekre válaszolnak.
A barcelonai születésű Elionor Martínez a bázeli zeneakadémián szerzett kitüntetéses mesterdiplomát, és olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Jordi Savall vagy Ton Koopman. A fiatal szoprán otthonosan mozog az oratóriumok világában, Mozart és Rossini operaszerepeiben, de a dalrepertoár is fontos számára.
Műsor
Messiaen: Vocalise-Étude
Messiaen: Trois Mélodies
Schönthal: Wildunger Liederzyklus – 3. Arme Erde
R. Strauss: Acht Gedichte aus „Letzte Blätter” von Hermann von Gilm, op. 10
Bushra El-Turk: az ECHO felkérésére született mű – ősbemutató
Kosztolányi Dezső halálának 90. évfordulóján, 2026-ban a Literárium sorozat a modern magyar irodalom egyik legmeghatározóbb életművét állítja fókuszba.
Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak. Hangokból, hangszínekből, a zene egyetemes törvényeinek engedelmeskedve – néha pedig azokat áthágva. De hogyan épülnek egymásra a zene építőkövei? Miként támogatják és színesítik egymást az egyes hangszerek és szólamok?
Az igen termékeny és sokoldalú görög énekesnő, Savina Yannatou a nyolcvanas évek eleje óta hazája egyik legjelentősebb, nemzetközi szinten is népszerű előadójának számít. A progresszív elektronikus zenével (Lena Platonosszal közösen készített nagylemezekkel) indult, azóta pedig a középkori daloktól az improvizatív műfajokig számtalan zenei szcéna felé kitekintő művész a Müpa közönsége számára is ismerős lehet, hiszen 2006-ban egyszer már fellépett a Fesztivál Színházban.
A nyolcvanéves örökifjú Bereményi Géza a kortárs magyar irodalmi-kulturális szféra egyik legszínesebb egyénisége. Elsőrangú regényíró, klasszikussá lett filmek rendezője, és nem utolsósorban egyedülálló, az inspirációból soha ki nem fogyó dalszerző, dalszövegíró, akinek személyes színpadi jelenléte is élményszámba megy.
Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak. Hangokból, hangszínekből, a zene egyetemes törvényeinek engedelmeskedve – néha pedig azokat áthágva. De hogyan épülnek egymásra a zene építőkövei? Miként támogatják és színesítik egymást az egyes hangszerek és szólamok?
Idén ünnepli 40. évfordulóját a magyar animáció egyik legfényesebb ékköve, a Macskafogó. Ternovszky Béla és Nepp József zseniális alkotása az évtizedek alatt kultuszfilmmé vált, szállóigéi és karakterei beépültek a mindennapjainkba.
A Met nagyszabású produkciójában színre kerülő Saint-Saëns-opera a legendás erejű bibliai hős, Sámson és a szépségével csábító filiszteus nő, Delila egyszerre vallásos, provokatív és érzéki történetét meséli el.
A Hiperkarma zenekar frontembere, Bérczesi Róbert a kétezres évek elején robbant be a hazai alternatív szcénába, és sajátos hangvételű, őszinte dalszövegeivel hamar a hazai zenei élet kultikus alakjává vált. Bár a zenekar az évek során többször átalakult, mindig megőrizte egyedi, lírai és nyers hangzásvilágát, amelyben a személyes küzdelmeké és belső utazásoké a főszerep.
A Mészöly és Polcz levelezését tartalmazó kötet, A bilincs a szabadság legyen megjelenése a szerzők magánéletén túl irodalmi munkásságuk iránt is jelentős érdeklődést keltett, és nem túlzás azt állítani, hogy ez napjainkig tart. Irodalmi párosok közül többet is fel tudunk idézni, az erős érzelmi köteléken kívül azonban talán az ő vonatkozásukban fedezhető fel a legtöbb gondolkodásra késztető pont.
Vajon lehet gyerekdalt írni úgy, hogy azt a felnőttek is örömmel hallgassák? A Kazuka Gyerekdalok Titkos kis sziget című műsora a legjobb bizonyíték rá, hogy lehet: játékos, ötletes, zeneileg is igényes dalokkal szólítja meg a család minden tagját.