1984-ben érettségizett a Ráday Pál Gimnáziumban. 1991-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában. 1991-2010 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, a 2007-2008-as évadban a színház igazgató-főrendezője. 2010-2013 a Nemzeti Színház, 2013-tól az Örkény Színház tagja.
Vagyis: Kelet-Európa vs. Nyugat-Európa, egy multikulti családba préselve, akik a szeretet ünnepén épp a szeretetért harcolnak, ami váratlan helyekről,…
Kosztolányi Dezső drámai epikája tele van titkokkal és kérdőjelekkel. Címszereplője a magyar irodalom egyik legtöbbet vitatott-elemzett karaktere. A szerző…
Norrison bankigazgató a pihenésére készülődik, amikor a családjánál vendégeskedő lány – jónevű amerikai milliomosházaspár egyetlen gyermeke – vészhelyzetet jelent…
1984-ben érettségizett a Ráday Pál Gimnáziumban. 1991-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában. 1991-2010 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, a 2007-2008-as évadban a színház igazgató-főrendezője. 2010-2013 a Nemzeti Színház, 2013-tól az Örkény Színház tagja.
1993-ban, Kaposváron rendezőként is bemutatkozhatott, ahol tizenhét előadás előadás színlapján találkozhatunk nevével. Társulati tagként kapott feladatot a Nemzeti Színházban; vendégként foglalkoztatta -többek között- a Szegedi Nemzeti Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a Kőszegi Várszínház, az Átrium Film-Színház és az Orlai Produkciós Iroda is.
Díjak, kitüntetések: Komor István Emlékgyűrű - 1994 Jászai Mari-díj - 1999 A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje - 2008 (2016-ban visszaadta) Legjobb férfi mellékszereplő (2018) - 3. Magyar Filmdíj (Az állampolgár c. filmben nyújtott alakításáért) Legjobb férfi mellékszereplő a Patika c. előadásban nyújtott alakításáért, Szinikritikusok Díja (2019)
Színház munkáiból
Színészként: Shakespeare: A vihar (Arató) Harmadik Richárd (Sir James Tyrrall) Titus Andronicus (Címszerep) Minden jó, ha vége jó (Parolles) Vízkereszt, vagy amit akartok (Malvolio) Julius Caesar (Marcus Brutus) Lear király (Kent) Hamlet (Sírásó 2, Claudius) Molière Mizantróp (Philinte, Márki) Tartuffe (Orgon) Képzelt beteg (Béralde) Csehov Ványa bácsi (Szerebrjakov, Vojnyickij) Három nővér (Prozorov) Meggyeskert (Szimeonov) Ibsen A nép ellensége (Nansen) Peer Gynt (Címszerep) Miller: Istenítélet Pillantás a hídról (Alfieri) Szomory Dezső: Hermelin (Róna-Ilos) Tersánszky Józsi Jenő: Kakukk Marci (K.M.) Brecht: Kaukázusi krétakör (Több szerep) Horváth Péter: Csao Bambino (Te) Babarczy László - Kosztolányi Dezső: Néró, a véres kezű költő (Címszerep) Bulgakov:Iván a rettentő (Jakin) Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (Dr. Pinszky) Liliom (Kapitány) Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline (Schürzinger) Mesél a bécsi erdő (Varázskirály) Hit, szeretet, remény Eörsi István: Halálom reggelén (Heingich von Kleist) Kihallgatás (Sajtos József) Caragiale: Karnebál (Iancu Pampon) Szophoklész: Oidipusz király (Kreón) Závada Pál: Magyar ünnep (Flórián Imre) Esterházy Péter: Én vagyok a Te Bródy Sándor: A tanítónő (Szolgabíró, Káplán) John Osborne: Hazafit nekünk! (Von Möhl) Bakonyi Károly - Szirmai Albert: Mágnás Miska (Mixi) Schiller: (Aubespine) Bagossy László - Ari-Nagy Barbara:Emlékezés a régi szép időkre (Eörsi István) Anyám tyúkja (1-2) Thomas Mann-Gáspár Ildikó: József és testvérei (Dudu, kincstárnok)
Rendezőként Büchner: Woyzeck (D Shakespeare: A makrancos hölgy (D); Vízkereszt, vagy bánom is én (D) Örkény István: Tóték (D) Pinter: A gondnok (D) Osztrovszkij: Vihar Tasnádi István: Kokainfutár; Világjobbítók; Paravarieté (D) Miller: Az ügynök halála Goldoni: A Chioggiai csetepaté (D); A kávéház (D) Alex Koenigsmark: Agyő, kedvesem! Feydeau: Zsákbamacska Bulgakov: Kutyaszív (D) Ábrahám Pál: 3:1 a szerelem javára Zerkovitz Béla: Csókos asszony (D) Mac Dermot - Rado - Ragni: Hair Brecht: Koldusopera (D) Eisemann Mihály: Fekete Péter (D) Victor Hugo: A királyasszony lovagja (D) Bobrick - Stein: Csókol anyád! Lehár Ferenc: Víg özvegy (D) Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsika szó nélkül Hrabal: Sörgyári capricio (D) Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (D) Takáts Márton: Főzelék feltétlenül Jay - Lynn: Igenis, miniszterelnök úr! Horváth György Tibor: Ostrom Opera - Kőszeg 1532 (D) DiPietro: A folyón túl Itália (D) Tóth Ede: A falu rossza (D) Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (D) Glattauer: Párterápia (D) Paso: Hazudj inkább, kedvesem! Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (D) Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságairól (D)
Filmjei Hét kis véletlen, színész (magyar filmdráma, 2020) Drakulics elvtárs, színész (magyar vígjáték, 2018) 1945, színész (magyar filmdráma, 2017) Aranyélet, (TV-film) színész (magyar filmsorozat, 2016) Ischler, színész (magyar kisjátékf., 2014) Hőskeresők, (TV film) színész (magyar tévéf., 2013) Világjobbító,k (TV film) színész (magyar tévéf., 2011) Matula kalandpark, (TV film) színész (magyar ifjúsági f., 2011) A legkisebb boszorkány, (TV film) rendező (magyar mesef., 2011) Pál Adrienn, színész (magyar-holland-osztrák-francia filmdráma, 2010) Hangyatérkép, (TV film) színész (magyar filmetűd, 2010) A fehér nyíl, (TV film) színész (magyar tévéf., 2010) Papírrepülők, színész (magyar játékf., 2009) Apaföld, színész (magyar játékf., 2009) Papsajt, színész (magyar játékf., 2001) A cenzor, (TV film) színész (magyar kisjátékf., 1999) Kisváros, (TV-film) színész (magyar tévéfilmsor., 1996) A kávéház, (TV film) színész (magyar színházi közv., 1995) Pá, drágám, (TV film) színész (magyar tévéf., 1994) Édes Anna, (TV film) Jancsi úrfi (magyar filmdráma, 1990) Megáll az idő, színész (magyar filmdráma, 1981) '56 szilánkjai Kaposváron, (TV film) rendező (magyar dokumentumf.)
*Igenis, miniszterelnök úr!
Kultúrbrigád
Rendező
*Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Kultúrbrigád
Rendező
*Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Kultúrbrigád
Rendező
12 dühös ember / Reginald Rose / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
A bíró hangja (felvételről)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Párterápia - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Rendező
33 változat Haydn-koponyára
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Haydn
A Bernhardi-ügy
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
DR. CYPRIAN, a szemészet professzora
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
DR. CYPRIAN, a szemészet professzora
A folyón túl Itália
Belvárosi Színház
Rendező
A folyón túl Itália
Szegedi Nemzeti Színház
Díszlet
A folyón túl Itália
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Díszlet
A folyón túl Itália
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Díszlet
A folyón túl Itália
Pécsi Nemzeti Színház
Rendező
A folyón túl Itália
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Díszlet
A folyón túl Itália
Móricz Zsigmond Színház
Díszlet
A folyón túl Itália
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rendező
A folyón túl Itália
Vörösmarty Színház
Rendező
A FOLYÓN TÚL ITÁLIA - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Díszlet
A Kék Angyal
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Kiepert, artista a Kék Angyal bárban, Fürwahr iskolaigazgató
A Kék Angyal.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
A képzelt beteg
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Béralde, Argan öccse
A képzelt beteg
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Béralde, Argan öccse
A legyek
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
AIGISZTHOSZ
A mélyben (Éjjeli menedékhely)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Kosztiljov
A mizantróp
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Márki
A padlás...
Csiky Gergely Színház
Detektív, aki még önmagát is kinyomozza
A szecsuáni jó ember
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
VANG, VÍZÁRUS
A tanítónő
Nemzeti Színház
Káplán
Amphitryon
Nemzeti Színház
Sosias
Amphitryon
Nemzeti Színház
Sosias
Amphitryon
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Sosias
Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Klebelsberg Kultúrkúria
Rendező
Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, Miniszterelnök úr! - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Rendező
Anyám tyúkja
Pécsi Nemzeti Színház
Színész
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
ANYÁM TYÚKJA (2.)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - BEMUTATÓ - Kultikötő Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - Kultikötő Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - Kultkikötő Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Aranyozás-költők Arany Jánosról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Az én filmem | Megáll az idő | Novák Péter
MOMkult
Színész
AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Rendező
Az étkezés ártalmasságáról
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Rendező, látvány
AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL - Szabadtéri bemutató - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Látvány
Csoda és Kósza
Pécsi Nemzeti Színház
Színész
Csoda és Kósza - Az Örkény Színház Produkciója - Kalandra Fül Fesztivál
Danubia Zenekar
Színész
Csoda, hogy élünk
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
ANDRÁS – Mátyás fia, geológus, üzletember
Csókol Anyád!
Pécsi Nemzeti Színház
Rendező
Csókol Anyád!
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Rendező
D. Glattauer: Párterápia
Klebelsberg Kultúrkúria
Rendező
Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére - színmű két részben
Kölcsey Központ
Rendező
Dale Wassermann: Száll a kakukk fészkére
Gyulai Várszínház
Rendező
Daniel Glattauer: Párterápia
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Díszlet
Daniel Glattauer: PÁRTERÁPIA - vígjáték két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ
Rendező
Dühöngő ifjúság
Belvárosi Színház
Rendező
Dühöngő ifjúság
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Díszlet
Egy lócsiszár virágvasárnapja
Nemzeti Színház
Díszlet
EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Díszlet
EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása
Kölcsey Központ
Rendező
Egy, kettő, három / Molnár Ferenc / a Kultúrbrigád előadása