1981-ben ötvösként végzett a Képzőművészeti- és Iparművészeti Szakközépiskolában, ezzel párhuzamos ez évben végezte el a Népművelési Intézet színházrendező szakát. 1981-ben a Köztársulat nevű alternatív színházi csoport vezetője volt. 1983-ben a Monteverdi Birkózókör Színházi Formációban dolgozott. 1983-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturga és rendezője volt,…
Móricz, a híres regényíró rajongva imádja, ugyanakkor kíméletlen kritikai figyelemmel szemléli a Nőket. Belebolondul a korszak híres színésznőjébe, nem…
1981-ben ötvösként végzett a Képzőművészeti- és Iparművészeti Szakközépiskolában, ezzel párhuzamos ez évben végezte el a Népművelési Intézet színházrendező szakát. 1981-ben a Köztársulat nevű alternatív színházi csoport vezetője volt. 1983-ben a Monteverdi Birkózókör Színházi Formációban dolgozott. 1983-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturga és rendezője volt, ahol sokat tanult Schwajda Györgytől. 1991-2006 között az Arany János Színház, majd az Újszínház dramaturgja és művészeti tanácsadója volt. 2006-bana Bárka Színházban dolgozott művészeti tanácsadóként. 2007-2013 között a Nemzeti Színház dramaturgja, irodalmi vezetője. 2016-tól a Vígszínház irodalmi tanácsadója.
Díjak: Harsányi Zsolt-díj (2021)
Rendezői munkásságából: Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért 2019. április 6. Vígszínház Házi Színpad Vörös Róbert: Primadonna gatyában 2018. november 17. Hungarikum Pódium Emberi hang – Molnár Piroska estje 2017. október 6. Rózsavölgyi Szalon Arts & Café Vörös Róbert: Lola Budapesten 2016. szeptember 10., Spinoza Színház Georges Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest 2016. május 13., Pinceszínház Ingmar Bergman–Vörös Róbert: Őszi szonáta Bemutató 2016. március 28. Orlai Produkciós Iroda Marguerite Duras: Nyáron, este fél tizenegykor 2014. november 21., Nemzeti Színház Mégis szép – Udvaros Dorottya estje 2012. május 2. Rózsavölgyi Szalon A dizőz halála 2011. június 30. Menta Nyáron, este fél tizenegykor 2011. március 24. Közép-Európa Táncszínház Barbárok melankóliája - I. Nemzeti Színház Vevők és albérlők szolgasága 2011. november 26. Nemzeti Színház (Lakatos Annával közös rendezés) Bűn és bűnhődés 2001. április 20. Vígszínház Dalok Közép-Nirvániából - Kamondy Ágnes dalestje a '80-as évek alternatív rock dalaiból Egy örömlány feljegyzései - Kamondy Ágnes szólóestje
Szerzői és dramaturgiai munkáiból: John Cassavetes: Premier 2019. március 2., Vígszínház r.: Martin Čičvák Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam! 2019. február 27., Vígszínház r.: Kincses Réka Euripidész – Fodor Tamás: Élektra 2019. március 30., Budaörsi Latinovits Színház r.: Alföldi Róbert Charlie Chaplin: A diktátor 2018. október 13., Vígszínház r.: Eszenyi Enikő Georges Feydeau: Egy éj a Paradicsomban, 2018. március 3., Vígszínház, r: Michal Docekal Woody Allen: Szentivánéji szexkomédia, 2017. február 24., Vígszínház, r: Alekszandr Bargman William Shakespeare: Hamlet 2017. október 1., Vígszínház r.: Eszenyi Enikő Mihail Jurjevics Lermontov: Álarcosbál 2017. április 21. Budaörsi Latinovits Színház r.: Pelsőczy Réka Bartis Attila:Rendezés 2017. február 26. Vígszínház r.: Szikszai Rémusz Molière: A képzelt beteg 2016. november 19., Budapest Bábszínház r.: Alföldi Róbert Kincses Réka: A Pentheszileia Program 2016. október 16., Vígszínház r.: Kincses Réka Bereményi Géza: Shakespeare királynője 2016. június 24., Csiky Gergely Színház, r.: Galambos Péter William Shakespeare: Lear király, 2015. október 4., Radnóti Színház r.: Alföldi Róbert William Shakespeare: Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása, 2015. május 15., Weöres Sándor Színház r.: Alföldi Róbert Joe Masteroff – Fred Ebb: Kabaré 2015. április 13., Budapest Bábszínház, r.: Alföldi Róbert William Shakespeare: Julius Caesar 2014. december 6., Vígszínház, r.: Alföldi Róbert Csehov: Platonov 2014. május 25., Radnóti Színház, r.: Alföldi Róbert Émile Ajar: Előttem az élet 2014. május 8., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, r.: Alföldi Róbert Bereményi Géza: Kincsem, 2014. április 5., Thália Színház, r.: Bereményi Géza Forgách András: Szorul a hurok 2014. január 22., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, r: Forgách András Klaus Mann: Mephisto 2013. május 10. Nemzeti Színház r.: Alföldi Róbert Csehov: Sirály 2013. január 12. Nemzeti Színház r.: Alföldi Róbert Szirmai-Gábor-Békeffy-Bakonyi-Kaszó: Mágnás Miska 2012. augusztus 18. Szegedi Szabadtéri Játékok, r: Alföldi Róbert Agota Kristof: Egy elsurranó patkány 2012. július 27. Kőszegi Várszínház, r: Gergye Krisztián Shakespeare: Hamlet 2012. március 16. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert John Osborn: Hazafit nekük! 2012. április 27. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert Vevők és albérlők szolgasága 2011. november 26. Nemzeti Színház r: Lakatos Anna és Vörös Róbert Bernard Show: Szent Johanna, 2011. szeptember 30. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert Vörös Róbert: A dizőz halála 2011. június 30. Vacsoraszínház Madách Imre: Az ember tragédiája 2011. május 6. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert Nyáron, este fél tizenegykor 2011. március 24. Közép-Európa Táncszínház, r: Vörös Róbert Shakespeare: Szentivánéji álom (részletek), 2011. április 9. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert Heiner Müller: Kvartett, 2011. január 8. Nemzeti Színház, r.: Gergye Krisztián Závada Pál: Magyar ünnep, 2010. november 19. Művészetek Palotája / 2010. december 18. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert Tízparancsolat 2010. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom, Színház és Filmművészeti Egyetem, r: Alföldi Róbert Márta István: Csodálatos mobilvilág 2010. október 9. Új Színház r: Szikora János Térey János: Jeremiás avagy isten hidege, 2010. október 2. Nemzeti Színház, r.: Valló Péter Háy János: Vasárnapi ebéd, 2010. április, Nemzeti Színház (r: Rátóti Zoltán) Martin Speer: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, Nemzeti Színház, 2010.április 24., r: Alföldi Róbert Katona József: Bánk bán, 2009. július 10. Szegedi Művészetmalom/ Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert Botho Strauss: A park, 2009. március 20. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert Jean Racine: Atália, 2009. március 14. Nemzeti Színház, r.. Valló Péter Casanova Nouvo 2009. december 19. Új Színház Schiller: Ármány és Szerelem 2009. február 5. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert Bakonyi Károly: János vitéz, 2009. január 16. Nemzeti Színház, r.. Alföldi Róbert Tenessee Williams: Orfeusz alászáll 2009. dec. 19. Nemzeti Színház, r: Sopsits Árpád Nyugat 100 2008. dec. 2. Nemzeti Színház Euripidész: Oresztész, 2008. november 21.Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert Friedrich Schiller: Don Carlos, 2008. március 21. Bárka Színház (r.: Alföldi Róbert) Spiró György-Másik János: Ahogy tesszük, 2007. december 21 Bárka Színház (r.:Alföldi Róbert) Moliere: George Dandin, avagy a megcsúfolt férj 2008. április 25., Játékszín, r.:Telihay Péter Kamondy Ágnes: Johanna nőpápa 2008. Nemzeti Színház "Édes szívem, ribanc vagy", 2007, Bárka Színház (R.: Gergye Krisztián) Gogol: Revizor, Szolnoki Szigligeti Színház, 2007. április 21. (r.:Telihay Péter) Lanford Wilson: Kéretik elégetni, Ködszurkálók Színház 2007, (r.:Máté Krisztián) Osztrovszkij: Vihar, Veszprémi Petőfi Színház, 2007. március (r: Telihay P.) Csehov: Cseresznyéskert, 2007. március, Vígszínház (r: Alföldi R.) Willy Russell: Vértestvérek, 2007. január 12. Békés Megyei Jókai Színház (r.:Király Attila) Parti Nagy Lajos Moliére: Tartuffe, 2006. október 2. Nemzeti Színház Mikhail Lermontov: Álarcosbál, 2006. január 6. Szigligeti Színház (r.: Telihay Péter) Brecht: Koldusopera, 2006. június 7. Bárka Színház (r.:Alföldi Róbert) Thorton Wilder - Ács: Szent Lajos király hídja Shakespeare: Szentivánéji álom, Bárka Színház (r: Alföldi R.) Shakespeare: Rómeó és Júlia, 2006. május 20. Új Színház (r.:Alföldi Róbert) Cyril Tourner: A bosszúálló tragédiája, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)(r.:Alföldi Róbert) Molnár Ferenc: Liliom, 2006. Bárka Színház, (r.: Telihay Péter) Schiller: Stuart Mária, 2005. Pesti Színház (r.: Alföldi Róbert) Wassermann - Leigh: La Mancha Lovagja Németh Ákos: Vörös bál, 2005. október 15. Móricz Zsigmond Színház (r.:Telihay Péter) Shakespeare: Othello, 2005. március 4. Szigligeti Színház (r.:Telihay Péter) Vörös Róbert: Sade márki 120 napja, 2005. április 2. Budapest Bábszínház (r.:Alföldi Róbert) Füst Milán: Boldogtalanok, 2005. Nemzeti Színház, (r.:Ács János) Schiller: Don Carlos, 2005. november 18. Kecskeméti Katona József Színház (r.: Alföldi Róbert) Kálmán Imre: Csárdáskirálynő 2005. július 29. Szegedi Szabadtéri Színpad Te édes, de jó vagy, légy más! 2004 Madách Színház, (r.:Ács János) Ács János: Casanova Nuova, 2004. május 8. Kecskeméti Katona József Színház (rendező: Ács János) Miller: Az ügynök halála, 2004. Thália Színház (r.:Alföldi Róbert) Csehov:A három nővér, 2004, Új Színház, (r.: Alföldi Róbert) Krúdy Gyula: Vörös postakocsi 2004. január 17., Vígszínház (r: Tordy Géza) Márta - Ács: Munkásoperett Verdi: Attila 2004. Debreceni Csokonai Színház, (rendező: Alföldi Róbert) Vörös Róbert: Holnap érkezem /Pasolini: Teorema című filmjéből/ - Szolnoki Szigligeti Színház 2003., (rendező: Alföldi Róbert) Neil Simon: Sweet Charity /átíró/ 2003. november 28. Budapesti Operettszínház (rendező: Alföldi Róbert) Pierre Barillet - Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága, 2003. október 11. Soproni Petőfi Színház (rendező: Ács János) Gounod: Faust, 2003. február 14. Szegedi Nemzeti Színház (rendező: Alföldi Róbert) Alexei Arbuzov: Kései találkozás avagy Philemon és Bauchis by Russian, 2003. október 31. Játékszín, (r.:Alföldi Róbert) Shakespeare: Lear király (rendező: Ács János) Shakespeare: Hamlet (rendező: Ács János) Miller: Pillantás a hídról, 2002. március 8. Szigligeti Színház (Tordy Géza) Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő 2002. október 12. Szigligeti Színház, r: Ács János Mark Ravenhill: Shopping and fucking, 2002. október 5. Thália Színház(rendező: Alföldi Róbert) Trevor Griffiths: Komédiások, 2002. március 23. Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió (r.: Ács János) Cander - Ebb: Kabaré /átíró/ 2002. Operett-Raktárszínház, (rendező: Alföldi Róbert) A mennyei Híd, 2002. február 9. Győri Nemzeti Színház (r.:Ács János) Schiller: Az orleansi szűz, 2002. május 3. Hevesi Sándor Színház (r.:Alföldi R.) Patrick Hamilton: Gázláng 2001. november 16., Játékszín (r: Balázsovits Lajos) Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, 2001. április 20. Vígszínház (r.:Tordy Géza) Shakespeare: Macbeth, 2001. november 3. Budapesti Kamaraszínház - Tivoli (rendező: Alföldi Róbert) Molnár Ferenc: Egy, kettő, három, 2001. november 23. Veszprémi Petőfi Színház, (r.:Ács János) Shakespeare: Szentivánéji álom 2001. Szegedi Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert Kálmán Imre - Ács - Vörös: Marica grófnő, 2001. október 12. Szolnoki Szigligeti Színház, r: Ács János Shakespeare: Makrancos Kata 2001. Gyulai Várszínház, (rendező: Alföldi Róbert) Kornis Mihály: A Kádár házaspár, 2000. február 14. Új Színház (r.:Ács János) Georg Büchner: Leonce és Léna, 2000. december 15. Új Színház (r.:Ács János) Brecht - Kamondy - Ács - Vörös: A nagyváros dzsungelében (A városok sűrűjében), 1999. október 22. Újszínház, r: Ács János Georg Kreisler: Lola Blau, 1998. május 23. Budapesti Kamaraszínház - Tivoli (r.:Tordy Géza) Várkonyi - Ács - Braunke: Dorian Gray, 1990. Vígszínház, a Rockszínház előadása, r: Ács János
Televíziós és filmes munkáiból: Nyugalom (2007, r: Alföldi Róbert) Kire ütött ez a gyerek? (2007) Hozzánk tartoznak (2006) Micimackó - Nagy Könyv (2005) Szirtes András: Sade márki és élete (filmforgatókönyv, 1990-93)
Könyveiből: Vendégségben - Alföldi (portré Alföldi Róbertről) Korona Könyvkiadó 2003
Kiállításaiból: 1987 Kollektív kiállítás (Fiatal Művészek Klubja) 1991 Kollektív kiállítás - Színházi és filmplakátok (Képzőművészeti Főiskola) 2000 Önálló kiállítás - festmények és grafikák (Kapolcs Művészetek Völgye) 2001 Önálló kiállítás - festmények és grafikák (Új Színház Galéria) 2002 Kollektív kiállítás - színházi plakátok (Gyulai Várszínház) 2002 Hatok - Kollektív kiállítás (Alföldi Róbert, Kentaur, Bartha Andrea, Király Attila, Halász G. Péter)
"Emberi hang..." - Molnár Piroska zenés színházi estje
Móricz Zsigmond Színház
Tér, fény
A Pentheszileia Program
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dramaturg
A.P. Csehov: SIRÁLY
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Irodalmi munkatárs
Ádám almái
Csiky Gergely Színház
Dramaturg
Álarcosbál
Budaörsi Latinovits Színház
Dramaturg
Álarcosbál - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház
Dramaturg
Az ember tragédiája
Nemzeti Színház
Dramaturg
Az öldöklés istene
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Dramaturg
BÁNATOS KURVÁIM EMLÉKEZETE - Előadja: Hegedűs D. Géza - Mozsár Műhely
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Bánk bán - junior -
Nemzeti Színház
Dramaturg
Churchill és Garbo
Móricz Zsigmond Színház
Dramaturg
CHURCHILL ÉS GARBO
Általános
Dramaturg
Churchill és Garbo - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Rózsavölgyi Szalon
Dramaturg
Danton halála
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Egy éj a Paradicsomban
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Egy elsurranó patkány
Nemzeti Színház
Dramaturg
Egy rózsaszál szebben beszél
Ferencvárosi Pinceszínház
Rendező
Elektra
Budaörsi Latinovits Színház
Dramaturg
Előttem az élet - Margitai Ági, Csomós Mari, Lukács Sándor, Rajhona Ádám
Rózsavölgyi Szalon
Dramaturg
Forgách András: Szorul a hurok - BEMUTATÓ - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás
Rózsavölgyi Szalon
Egyéb
Forgách András: Tercett - Móricz Zsigmond szerelmei
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Rendező
George Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest (Maigret különös esete)
Ferencvárosi Pinceszínház
Rendező
Hamlet
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színpadi változat
Hamlet
Nemzeti Színház
Dramaturg
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)
Nemzeti Színház
Dramaturg
Heinrich Böll – Bereményi Géza: Katharina Blum elveszett tisztessége
Klebelsberg Kultúrkúria
Dramaturg
Ibolyántúl - Oláh Ibolya est
New Orleans Club
Rendező
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo
Klebelsberg Kultúrkúria
Dramaturg
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo / - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Általános
Dramaturg
Julius Caesar
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Kabaré
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Kabaré
SZFE
A szövegkönyvet fordította
Kabaré
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Színpadi változat
Kabaré
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Színpadi változat
Katharina Blum elvesztett tisztessége
Budaörsi Latinovits Színház
Dramaturg
Katharina Blum elvesztett tisztessége - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház
Dramaturg
Kincsem
Thália Színház
Dramaturg
Kincsem
Thália Színház
Dramaturg
Lear király
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Magyar ünnep
Nemzeti Színház
Dramaturg
Makrancos Kata
Weöres Sándor Színház
Dramaturg
Mariana Alcoforado: Portugál levelek
Mozsár Műhely
Az eredeti mű alapján írta, rendezte
Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical
Margitszigeti Színház
Dramaturg
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Rendező
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Rendező
Mégis szép- Udvaros Dorottya önálló estje
Weöres Sándor Színház
Rendező
Meglepetés: Udvaros Dorottya
Rózsavölgyi Szalon
Rendező
Mephisto
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Mephisto
Nemzeti Színház
Dramaturg
Móricz Zsigmond: Rokonok
Szegedi Nemzeti Színház
Dramaturg
Nem vagyok Miriam
Vígszínház Nonprofit Kft.
Péterfy Gergely színpadi adaptációja nyomán a vígszínházi változatot írta
Nyáron, este fél tizenegykor
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Színpadi változat, rendező -
Nyáron, este fél tizenegykor - Marguerite Duras kisregénye nyomán
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Rendező
Nyáron,este fél tizenegykor
Nemzeti Színház
a színpadi változatot írta és az előadást rendezte
OLÁH IBOLYA - Ibolyántúl
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Rendező
Orfeusz alászáll
Nemzeti Színház
Dramaturg
Őszi szonáta
Thália Színház
Rendező
Őszi szonáta
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Őszi szonáta
Veszprémi Petőfi Színház
Rendező
Őszi szonáta
Váci Mihály Kulturális Központ
Rendező
Őszi szonáta
Thália Színház
Ingmar Bergam forgatókönyvéből írta és rendezte
PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.
Danubia Zenekar
Dramaturg
Platonov Apátlanul
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Premier
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Rendezés
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon
Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági
Rózsavölgyi Szalon
Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági
Rózsavölgyi Szalon
Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági
Rózsavölgyi Szalon
Dramaturg
Shakespeare királynője
Csiky Gergely Színház
Dramaturg
Shakespeare: Hamlet
Budapest Brand Nonprofit Zrt.
Dramaturg
Sirály
Nemzeti Színház
Dramaturg
SZEMLE+ / Katharina Blum elvesztett tisztessége – a budaörsi Latinovits Színház előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad
Dramaturg
Szent Johanna
Nemzeti Színház
Dramaturg
Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Szabadtéri változat 2012 Szeged
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen
RaM Colosseum
Dramaturg
Szorul a hurok - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás
Rózsavölgyi Szalon
Dramaturg
Születésnap
Budaörsi Latinovits Színház
Dramaturg
Tartuffe
Nemzeti Színház
Dramaturg
Tízparancsolat - Pornó
Nemzeti Színház
Dramaturg
UDVAROS DOROTTYA - önálló est
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Vadászat
Budaörsi Latinovits Színház
Egyéb
Vadászat - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház
Egyéb
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Dramaturg
„Emberi hang…” - Molnár Piroska zenés színházi estje
Rózsavölgyi Szalon
Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!