Pályáját 1972–1974 között a kecskeméti Katona József Színházban kezdte, mint segédszínész. 1974–1986 között a Budapesti Gyermekszínház tagja volt. 1977-ben szerzett színész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazán István osztályában. 1986-ban Lendvay Ferenc szerződtette a Kecskeméti Katona József Színházhoz, azóta itt játszik. 1986–2000 között a Kecskeméti…
Pályáját 1972–1974 között a kecskeméti Katona József Színházban kezdte, mint segédszínész. 1974–1986 között a Budapesti Gyermekszínház tagja volt. 1977-ben szerzett színész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazán István osztályában. 1986-ban Lendvay Ferenc szerződtette a Kecskeméti Katona József Színházhoz, azóta itt játszik. 1986–2000 között a Kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ Gyermekszínházának rendezője és művészeti vezetője volt. 1994-ben létrehozta a Kecskeméti Színitanodát, melyben 17 évíg tanított.
Mindkét lánya, (Anna és Eszter) a színész pályát választotta. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja.
Díjak, elismerések: Az évad színésze (2000) Katona József-díj (2002) Bács-Kiskun megye Művészeti Díja (2006) Megyei Prima-díj (2007) Pék Matyi-díj (2009) (2011) Magyar Arany Érdemkereszt (2012) Aase-díj (2024)
Főbb szerepek: Tom Sawyer: Huckleberi Finn Scapin furfangja - Scapin Sybille - Poire A Cirkuszhercegnő - Orosz nagyherceg Mágnás Miska - Miska Marica grófnő - Zsupán Fizikusok - Möbius Bánk bán - Biberach Szomorú vasárnap - Seress Rezső Varázsos éj - Kolléga úr III. Radován - címszerep Az ember tragédiája - a Bábjátékos, Pedellus A makrancos hölgy - Vincentio, Nemes úr Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Dr. Spivey) - 2019/2020 Eugene O'Neill: Amerikai Elektra (Seth) - 2019/2020 László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Rendőr) - 2019/2020 Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (Az író) - 2019/2020 Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Szilvai Tódor) - 2019/2020 Agatha Christie: ... és már senki sem! (William Blore) - 2018/2019 William Shakespeare: Othello, a néger mór (Herald) - 2018/2019 Carlo Goldoni: Nyaralás (Filippo, szálloda tulajdonos) - 2018/2019 David Seidler: A király beszéde (Neville Chamberlain hangja) - 2018/2019 Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös (A vasjellemű és elölülő Porosznoki Gábor szenátor) - 2018/2019 Simon Gray: A játék vége (Jasper) - 2017/2018 Alfred Jarry: Übü (Paizs töstér) - 2017/2018 Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Leopold Mária, Lippert-Weilersheim hercege) - 2017/2018 Bolero vers-tánc-színház (Szereplő) - 2016/2017 Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Komornyik, a hercegi udvarból) - 2016/2017 Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) (Tyimofej Gorgyejevics Bugrov, kupec) - 2016/2017 Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Sir Willoughby Drake) - 2016/2017 Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Leopold, a főkomornyik) - 2016/2017 Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz (Bartoló) - 2016/2017 Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Első főpap) - 2015/2016 Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Antonio) - 2015/2016 Fazekas István: A megvádolt (Havas) - 2015/2016 Müller Péter Sziámi - Müller Péter - Tolcsvay László: Isten pénze (Mr. Fezziwig, Mr. Ortle) - 2015/2016 Németh Virág - G. A. Rossini: És közben szól a dal... (Cserefes Apuka, Ildi apja) - 2014/2015 Déry Tibor: Az óriáscsecsemő (Nikodemos) - 2014/2015 Georges Feydeau: Balfék (Gérome, Rédillon szolgája) - 2014/2015 Molnár Ferenc: Liliom (Fogalmazó) - 2014/2015 Arisztophanész: Lüszisztraté (Akrosztichón) - 2013/2014 Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (Hercsula, hóhér Pécsett, I. Lipót, német-római császár, Szulejman basa, nagyvezér, Drakuletz Edelmund, báró) - 2013/2014 G. A. Rossini: Hamucipőcske a’la rossini (Alidoro, a herceg nevelője) - 2013/2014 Réczei Tamás: Szabadság kórus (Hábetler János, Rákosi Mátyás, Othmár atya) - 2013/2014 Alfred Grünwald - Julius Brammer - Kálmán Imre: Marica grófnő (Dragomir herceg) - 2013/2014 William Shakespeare: A vihar (Alonso, Nápoly királya ) - 2012/2013 Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos) - 2012/2013 Bródy János - Müller Péter - Tolcsvay László: Doctor Herz (Olivér) - 2012/2013 Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos) - 2011/2012 Csiky Gergely: Buborékok (Morosán Demeter) - 2011/2012 William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Alibius, féltékeny doktor) - 2011/2012 Lehár Ferenc: A víg özvegy (Nyegus, írnok) - 2011/2012 Füst Milán: Boldogtalanok (Sirma Ferenc, hentesmester, a ház tulajdonosa) - 2011/2012 Carlo Goldoni: Hebehurgya hölgyek (Luca, öreg és süket) - 2010/2011 Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Tomao Nicomaco, anconai polgár) - 2010/2011 Ljudmila Ulickaja: Orosz lekvár (Andrej Ivanovics Lepjohin (Gyugya) 67 nyugdíjas) - 2010/2011 Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg: A nyomorultak (Gazda, 2.Munkás, Thenardier) - 2010/2011 „Szívemben bomba van” (Szereplő) - 2009/2010 Arthur Miller: Pillantás a hídról (Eddie Carbone) - 2009/2010 Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő (Malomszeghy báró) - 2009/2010 Vers vagyok Én is - Tanár úr, kérem… (Fröchlich tanár úr) - 2008/2009 Jerry Herman - Michael Stewart: Hello, Dolly! (Rendőr, Rudolf, főpincér) - 2008/2009 Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás (Témüller) - 2008/2009 Jókai Mór: A komédiás had, avagy Thespis kordéja (Boldizsár úr, gúnynevén Jambus, requisitárius ) - 2008/2009 Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az őrült naplója (Popriscsin) - 2008/2009 Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: A montmartre-i ibolya (Spaghetti) - 2007/2008 Spiró György: Prah (Férfi) - 2007/2008 Móricz Zsigmond: Úri muri (Csörgheő Csuli) - 2007/2008 Tasnádi István: Finito (Pacsik Ferenc, polgármester) - 2006/2007 Martos Ferenc - Huszka Jenő: Bob herceg (Pomponius udvarmester, a herceg nevelője) - 2006/2007 Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Háztűznéző (Fjokla Ivanovna, házasságszerzőnő) - 2006/2007 Georg Büchner: Danton halála (Simon, súgó) - 2006/2007 Bereményi Géza - Horváth Károly: Laura (Zeusz , tanár, később hajléktalan) - 2006/2007 Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Kubanek Helmuth, a hentes) - 2005/2006 Kodály Zoltán: Háry János (Öreg Háry János) - 2005/2006 Maurice Maeterlinck: A kék madár (Disznó, Idő, Nagyapó) - 2005/2006 Gosztonyi János: A mi Józsink (Pergő Celesztin, színidirektor) - 2005/2006 Hervé: Nebántsvirág (Loirot, őrmester) - 2005/2006 Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor (Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester) - 2004/2005 Sybille Berg: Helge élete (Helge apja) - 2004/2005 William Shakespeare: Romeó és Júlia (Escalus, Verona hercege) - 2004/2005 Thuróczy Katalin: Mátyás mesék (Jacopo Bradi) - 2004/2005 Ács János: Casanova nuova (Apa - Színész ) - 2003/2004 Sütő András: Káin és Ábel (Ádám) - 2003/2004 Dumas Sándor: Gautier Margit avagy A kaméliás hölgy esete (Saint-Gaudens ) - 2003/2004 Tasnádi István: Malacbefőtt (Mámor Pál, szerszámgéplakatos) - 2003/2004 Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Styx Jankó) - 2002/2003 Morricone Ennio: Előre hát, fiúk! (Constantino, Fulvio bátyja) - 2002/2003 Sirkó László: Pompa-DúR (Előadó) (író) - 2002/2003 William Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Boracchio, Don John embere) - 2002/2003 Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Miller, városi zenész, csellista) - 2002/2003 Kálmán Imre: A cigányprímás (Rácz Pali, cigányprímás ) - 2001/2002 Molière: Don Juan (Vasárnap úr, kereskedő) - 2001/2002 Jevgenyij Svarc: A király meztelen (Apakirály ) - 2001/2002 Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Nagymama) - 2001/2002 Weöres Sándor: Csalóka Péter (Szereplő) (játékmester) - 2001/2002 William Shakespeare: Makrancos hölgy avagy A hárpia megzabolázása (Vincentio, Lucentio apja, Nemes úr) - 2000/2001