Bátyjával általános iskolás kora óta járt színjátszó csoportba, sőt, amikor a faipari középiskolába került, színjátszó klubot alapított, – amely foglalkozás és az iskola irodalmi élete a 2010-es években is működik – de akkor még nem készült színésznek. Az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában érettségizett…
Bátyjával általános iskolás kora óta járt színjátszó csoportba, sőt, amikor a faipari középiskolába került, színjátszó klubot alapított, – amely foglalkozás és az iskola irodalmi élete a 2010-es években is működik – de akkor még nem készült színésznek. Az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában érettségizett 1989-ben, itt szerezte első szakmáját. Ezután elsőre fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1993-ban végzett. 1992-től tagja volt a Nemzeti Színháznak, majd 1998–2001 között szabadfoglalkozású művészként dolgozott. Korábbi társulatához, ami névváltozását követően Pesti Magyar Színház lett, 2000-től tért vissza. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. Színészi munkája mellett rendez is, továbbá 2002-től a Pesti Magyar Színiakadémia osztályvezető, színészmesterség és művészi beszéd tanára volt. 2010. január 1-től 2014. december 31-éig volt a Pesti Magyar Színház igazgatója. 2016-ban felkérésre megpályázta és elnyerte a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatói posztját a város közgyűlésének döntése nyomán. Megbízása 2016. július 1-jétől 2021. június 30-ig szól. Vendégművészként többek között játszott a Kecskeméti Katona József Színház, az Arany János Színház, a Komédium, a Pécsváradi Várszínház, a Veszprémi Petőfi Színház, 2013 óta a Rózsavölgyi Szalon előadásaiban, rendezéseit pedig a Soproni Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Turay Ida Színházban játszották.
1994 óta elnöke a Demoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesületének, 2006 óta az Őze Lajos Művészeti Iskola kuratóriumi tagja és szakmai-művészeti vezetője.
Díjai: Rajz János-díj (1995) Őze Lajos-díj (1998) Mensáros László-díj (2001) Sík Ferenc-emlékgyűrű (2002) Jászai Mari-díj (2003) Főnix díj (2003) Súgó Csiga díj (2004) Ivánka Csaba-díj (2009) Pantalone-díj A legjobb főszereplő duett – Kedvek Richárddal; Vidor Fesztivál (2014)
Legfontosabb alakításai: CHERUBIN (Beaumarchais: Figaró házassága) PUCK (Shakespeare: Szentivánéji álom) GEORGE GIBBS (Wilder: A mi kis városunk) TOFFOLO (Goldoni: Csetepaté Chioggiában) NEOPTOLEMOSZ (Szophoklész: Philoktétész) PALI (Illyés-Litvay: Szélkötő kalamona) BOLOND (Shakespeare: Lear király) FRANK GARDNER (Shaw: Warrenné mestersége) PIERRE (Giraudoux:.Chaillot bolondja) ÁDÁM (Madách: Az ember tragédiája) AZ IFJÚ HENRIK (Füst Milán: IV. Henrik király) BALHA PISTA (Móricz: Úri muri) RODRIGO (Shakespeare: Othello) KIKIÁLTÓ (Weiss: Marat/Sade) BÁRÓ WLASICS GYULA (Mikszáth: Új Zrinyiász) RUY BLAS (Hugo: A királyasszony lovagja) MIMI HADNAGY (Kiss Ferenc: Majomszínház) MÓKA (Tamási: Énekes madár) A VŐLEGÉNY (Wispiansky: A menyegző) JÉZUS (Ferences alapanyag: Passió) LESTYÁK MIHÁLY (Mikszáth: A beszélő köntös) CONTI HERCEG (David Hirson: A bohóc) PETÚR BÁN (Katona: Bánk bán) ORSEOLO PÉTER (Pozsgai: Boldog Asztrik küldetése) GEORGES BIZET (Merimée-Maszlobojscsikov: Carmen) NORMEN BATES (Bloch-Pozsgai: Psycho) JEAN (Loleh Bellon: A csütörtöki hölgyek) BALOGH KÁLMÁN (Szép Ernő: Patika) KAFKA(Alan Bennett: Kafka Farka) DR. CAIUS, francia orvos (Shakespeare: A windsori víg nők) KÁNTOR JÁNOS (Kodolányi János: Földindulás) TARICS ÁKOS (Garvay Andor: Farkasasszony) A KIRÁLY (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete) JANUS PANNONIUS (Poszgaí Zsolt: Janus)
Színházi rendezéseiből: Csengey Dénes: A cella - Magister Villon nem adja meg magát (2006) Pozsgai Zsolt: Razzia avagy valaki megölte Lopez-Dialt (2008) Fráter Zoltán: Édes Rózám! - Déryné szerelmes élete (2008) Örkény István: Macskajáték (2008) Rostand: Cyrano de Bergerac (2009) Sztankay Ádám − Szabó Bori: Facér pasi naplója (2012) Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli (Pesti Magyar Színiakadémia, 2015) Egressy Zoltán: Halál Hotel (Óbudai Társaskör, 2015, 2016) Lackfi János: Az öreg pokróc (Aranytíz, 2015) Szabó Magda: Az őz (Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, 2016) Győrei - Schlachtovszky: Kuplékirály (Bartók Színház, 2017) Radványi-Balázs-Dés: Valahol Európában (Bartók Színház, 2017)
Jelenlegi szerepei a Magyar Színházban: KLITANDER (Moliére: Tudós nők) JEAN (Loleh Bellon: A csütörtöki hölgyek) TARTUFFE (Moliere: Tartuffe) BÉLA HERCEG (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény!) BOLHA KUTYA (Tamási Áron: Ábel) DR. CARRASCO (Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja) KÖLTŐ (Vörösmarty Mihály: Árpád ébredése) ALFONZ (Füst Milán: Máli néni)
Játékfilmek: Szédülés (1989) Könyörtelen idők (1991) Minden ember halandó (1995) Fűrészporos mesék (1997) Jágók (2001) A temetetlen halott (2004) Sorstalanság 2005) Csendkút (2007) Decameron 2007 (2007) Sínjárók (2007) Ördögi kör (2008) A föld szeretője (2010) #Jézus – Apám nevében (2016) Az állampolgár (2016) Napszállta (2018)
Tévéfilmek: A zöld torony (1985) Egy diáktüzér naplója (1992) Zenés TV színház (1993) István király (1993) Öregberény (1994) Millenniumi mesék (2000) Kisváros (2000) A megtalált szerep (2003) Karácsonykor magába száll minden lélek (2003) A két Bolyai (2006) Szabadságharc Szebenben (2007) Farkasasszony (2015) Földindulás (2014) Oltári csajok (2017–2018) 200 első randi (2018) Alvilág (2019) Drága örökösök (2019)
"A fény felé" adventi koncert
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Színész
22/23 Hja, kérem a nő-az nő pb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
22/23 Hja, kérem a nő-az nő zfb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
22/23 Szerelem vjb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
A CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK - színmű
Magyar Színház
Jean
A szőke ciklon
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rejtő
A szőke ciklon
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Rejtő
A szőke ciklon
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rejtő
A szőke ciklon
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Rejtő
A szőke ciklon
Móricz Zsigmond Színház
Rejtő
A szőke ciklon
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
A szőke ciklon
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Rejtő
A SZŐKE CIKLON - Játékszín
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Rejtő
A szőke ciklon - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
Rejtő
A SZŐKE CIKLON - színdarab két részben - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ
Rejtő
A ZENE TITKAI III. Szentivánéji álom
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
Rendező-tanár
A. Gelman: Pad
Általános
Férfi
ÁBEL - zenés játék
Magyar Színház
Bolha kutya
Adagio - Csík János és barátai
Aranytíz
Színész
ALMASZÓSZ
Magyar Színház
Tudás / Papi
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL
Magyar Színház
Tudás / Papi
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL
Magyar Színház
Tudás / Papi
Anne Frank (monodráma)
Óvóhely Kultúrbunker
Színész
Anne Frank /Múzsák Társulat vendégjátéka/
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Apa (hang)
Az élet fiai - jelenetek Sand, Chopin és Liszt rendezetlen viszonyaiból
Thália Színház
Liszt
Az őz
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
AZ ŐZ
Békéscsabai Jókai Színház
Ügyfél, Páter, Zöldséges, Dózsa, Személyzetis, Orvos