Pécsett született, 1980-ban. Zenei tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végezte. 2000 és 2006 között, Bukszár Márta növendékeként, énekművész és tanár szakon. Jelenleg az Eck Imre Művészeti Intézetmagánének tanára. A tanítás mellett rendszeresen közreműködik a Pécsi Nemzeti Színház operaelőadásaiban, ahol 2005-ben debütált A…
Pécsett született, 1980-ban. Zenei tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végezte. 2000 és 2006 között, Bukszár Márta növendékeként, énekművész és tanár szakon. Jelenleg az Eck Imre Művészeti Intézetmagánének tanára. A tanítás mellett rendszeresen közreműködik a Pécsi Nemzeti Színház operaelőadásaiban, ahol 2005-ben debütált A varázsfuvola Első pap és őrtálló szerepeiben. Évek óta fellép nemzetközi hajókon, elsősorban operett műsorral. A pécsi Három Tenor vezetője, valamint a Bordalnokok énekegyüttes tagja. Az Operaház és a Budapesti Wagner Napok közös Trisztán és Izolda produkciójában Az ifjú hajós hangjaként debütált 2010 májusában a Művészetek Palotájában. A 2010/11-es évadban Ernesto (Don Pasquale) és Almaviva gróf (A sevillai borbély) szerepeiben is bemutatkozik.
Előadásai:
- Don Pasquale - A sevillai borbély - Trisztán és Izolda
8. szimfónia
Magyar Állami Operaház
Színész
8. szimfónia
Magyar Állami Operaház
Tenor / Doctor Marianus
A bolygó hollandi
Magyar Állami Operaház
Kormányos | Steersman
A varázsfuvola
Magyar Állami Operaház
Tamino
A windsori víg nők
Pécsi Nemzeti Színház
Fenton lovag
Arabella
Magyar Állami Operaház
Matteo
Aranykor – Újév az Operaházban
Magyar Állami Operaház
Szólista
Ariadné Naxoszban
Magyar Állami Operaház
Brighella
Az asszony ingatag Opera- és operettgála a Győri Nemzeti Színházzal
Győri Nemzeti Színház
Egyéb
Az ezred lánya
Magyar Állami Operaház
Tonio
Az ezred lánya
Magyar Állami Operaház
Tonio
Beethoven Budán 2017, Fassang László, Szabó Balázs, Beethoven IX. szimfónia - átirat orgonára
Tünde Tickets Kft.
Magánénekes
Bohémélet
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rofolfo, költő
Budafoki Dohnányi Zenekar, Suppé, Bartók: A fából faragott királyfi , Vezényel: Hollerung Gábor
Tünde Tickets Kft.
Pygamlion
Budapest 150
Nemzeti Filharmonikusok
tenor
Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar Vez. Hollerung G. Bach: János passió
Tünde Tickets Kft.
Magánénekes
C'est la guerre / Lysistrate (hangv.)
Magyar Állami Operaház
Férfi karvezető
Canticum Rákóczianum (Czinka Panna)
Magyar Állami Operaház
Közreműködik
Carmina Burana
Magyar Állami Operaház
Tenor
Carmina Burana, Közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar, Vezényel: Strausz Kálmán
Tünde Tickets Kft.
Operetténekes
DANUBIA ZENEKAR
Csiky Gergely Színház
Ének
Don Giovanni
Magyar Állami Operaház
Don Ottavio
Don Pasquale
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Ernesto
Don Pasquale
Magyar Állami Operaház
Ernesto
Falstaff
Pécsi Nemzeti Színház
Fenton, Annuska szerelmese
G. Rossini: A sevillai borbély / Il barbiere di Siviglia
Magyar Állami Operaház
Gróf Almaviva
G. Verdi: Falstaff
Magyar Állami Operaház
Bardolf
Gaetano Donizetti: Maria Stuarda
Szegedi Nemzeti Színház
Roberto
Giacomo Puccini: Bohémélet
Szegedi Nemzeti Színház
Rodolfo
Gioachino Rossini: A SEVILLAI BORBÉLY operabemutató
Margitszigeti Színház
Almaviva gróf
Győri Filharmonikus Zenekar - Miklósa Erika
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Tenor
HALOTTAK NAPI HANGVERSENY
Vörösmarty Színház
Énekes
Hunyadi László
Magyar Állami Operaház
V. László
Keep Smiling! Hódolat Chaplinnek
Nemzeti Táncszínház
Rendőrfőnök, ördög, dzsigoló
Lammermoori Lucia
Magyar Állami Operaház
Edgardo
Máté-passió
Magyar Állami Operaház
Tenor
Máté-passió
Magyar Állami Operaház
Tenor
Máté-passió
Magyar Állami Operaház
Tenor
Messiás
Magyar Állami Operaház
Tenor
Messiás
Magyar Állami Operaház
Tenor
Messiás
Magyar Állami Operaház
Tenor
MIKSCH ADRIENN és HORVÁTH ISTVÁN - dal és ária hangversenye
Fészek Művészklub
Operaénekes
Nabucco
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Izmael
Nabucco
Magyar Állami Operaház
Izmael
Opera Bérlet 2. Charles Gounod:Faust
Savaria Szimfonikus Zenekar
Gaston, vicomte de Létoreres
OPERABEAVATÓ
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Énekes előadóművész
Operabeavató
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Operabeavató
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Egyéb
Operabeavató: Bánk bán
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Tenor operaénekes
Operabeavató: Carmen
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Tenor operaénekes
Operabeavató: Don Giovanni
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Tenor operaénekes
Operagála
Csiky Gergely Színház
tenor, harmonika
Orff: Carmina burana, Fanshawe, Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor
Jakobi Koncert Kft.
tenor
Ory grófja
Szegedi Nemzeti Színház
Ory grófja, francia őrgróf
Parsifal
Magyar Állami Operaház
III. apród
PSZICHOPERA – MOZART OPERÁIBÓL
Postakürt Alapítvány
ének
R. Strauss: Ariadné Naxosban
Magyar Állami Operaház
Brighella
Richard Strauss: A béke napja - opera Richard Strauss: Daphné - opera
Nemzeti Filharmonikusok
Operaénekes
Rigoletto
Magyar Állami Operaház
A mantovai herceg
Salome
Magyar Állami Operaház
1. zsidó
STRAUSZ KÁLMÁN 70 - Tóth Péter: Isteni pokol (ősbemutató) / Honegger: Johanna a máglyán
Általános
ének
Szöktetés a szerájból
Magyar Állami Operaház
Belmonte
Szöktetés a szerájból
Magyar Állami Operaház
Pedrillo
Turandot
Magyar Állami Operaház
Pang
Turandot
Magyar Állami Operaház
Pang
Turandot
Magyar Állami Operaház
Pang
Turandot
Magyar Állami Operaház
Pang
Turandot
Magyar Állami Operaház
Pang
Újév az Operában
Magyar Állami Operaház
Tenor
Újév az Operaházban
Magyar Állami Operaház
Egyéb
Valuska
Magyar Állami Operaház
Direktor | Director
Verdi: Requiem
Müpa
tenor
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!