A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az…
Utolsó előadással jelentkezik a Várkert Bazár egyedülálló, saját irodalmi táncprodukciója, a Grecsó fivérek előadásában Többet magunkról címmel. Az est…
A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása (Magvető). 2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye (Magvető), amely 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénul is megjelent. Következő regénye, a Tánciskola 2008 tavaszán, a Mellettem elférsz pedig 2011-ben került a könyvesboltokba.
A Budapesti Katona József Színház 2010-ben mutatta be a Cigányok című darabot. Az előadás első részében Tersánszky Józsi Jenő műve látható, amelyet a második részben Grecsó aktualizálva továbbgondol.
Díjai: Gérecz Attila-díj (1996, az év legjobb első könyve díj), 2018-ban visszaadta Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1999) Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíja (2001, 2003) Örkény István drámaírói ösztöndíj (2002) Bródy Sándor-díj (2002, az év legjobb szépprózai elsőkötetéért) Faludy György-díj (2002) Déry Tibor-díj (2004) Darvas-díj (2006) József Attila-díj (2006) Márciusi Ifjak Díj (2008) AEGON művészeti díj (2012)[5] Szegvár díszpolgára (2017) Merítés-díj (2017) Libri irodalmi közönségdíj (2020, 2021) Harsányi Zsolt-díj (2020) Szeged Emlékérem (2021)[6] A XIII. kerület díszpolgára (2021)
Művei: Vízjelek a honvágyról (versek, 1996, Tevan, Békéscsaba) Huszonötödik óra. Benyovszky Anita, Grecsó Krisztián, Kleinheincz Csilla, Kovács Judit, Nagy Cili, Pacziga Andrea, Renczes Cecília és Rózsássy Barbara költői antológiája; szerk. Kárpáti Kamil; Stádium, Bp., 1997 Angyalkacsinálás. Dokument (versek, 1999, JAK – Kijárat) Pletykaanyu (elbeszélések, 2001, Jelenkor) Caspar Hauser (bibliofil kiadvány, versek, 2001, Körös Könyvtár) Végül befűzi önmagát. (a Vésztői Sziget Alkotókör antológiája; szerk.: Grecsó Krisztián; Önkormányzat, Vésztő, 2003) Isten hozott. A Klein-napló. Regény; Magvető, Bp., 2005 Isten hozott. A Klein-napló. Regény; 2. jav. kiad.; Magvető, Bp., 2006 Hasutasok (forgatókönyv, 2006, Szőke András filmje, Hunnia) Pletykaanyu. Elbeszélések; 2. átdolg. kiad.; Magvető, Bp., 2006 Megy a gőzös (forgatókönyv, 2007, Koltai Róbert filmje, Filmsziget) Tánciskola (regény, 2008, Magvető Könyvkiadó) Cigányok (dráma, 2010, Katona József Színház, rendezte: Máté Gábor) Mellettem elférsz (regény, 2011, Magvető Könyvkiadó) Mikszáth 21; Mikszáth Társaság, Horpács, 2012 (Mikszáth könyves-téka) Megyek utánad (regény, 2014, Magvető Könyvkiadó) Jelmezbál. Egy családregény mozaikjai; Magvető, Bp., 2016 Harminc év napsütés. Egy csendes kalendárium; Magvető, Bp., 2017 Barabás Zsófi; szöveg Grecsó Krisztián, Térey János; Faur Zsófi Galéria, Bp., 2017 (Mai magyar képzőművészet) A Pál utcai fiúk (szövegkönyv, 2017, Vígszínház, rendező: Marton László, zeneszerző: Dés László, dalszövegíró: Geszti Péter) Dés László: A Pál utcai fiúk. Nyomtatott kotta. A zenés játék dalai. Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán; dalszövegek Geszti Péter, szövegkönyv Grecsó Krisztián; Móra, Bp., 2017 Vera (regény, Magvető, Bp., 2019) Magamról többet; (Magvető, Bp., 2020) (új versek) Belefér egy pici szívbe; Magvető Bp., 2020 (gyerekversek) Ami elhasadt; (verseskötet, POKET Zsebkönyvek, 2021) Valami népi; (Magvető, Bp., 2022) (elbeszélések) Tíz eszkimó (dráma, 2022, Katona József Színház, rendezte: Máté Gábor) Lányos apa; (Magvető, Bp., 2023)
Idegen nyelven: Lange nicht gesehen. Roman (Isten hozott); németre ford. Tankó Tímea; Claassen, Berlin, 2007 Buď vítán. Kleinuv deník (Isten hozott); csehre ford. Ana Okrouhlá; Kniha Zlín, Zlín, 2008 Dobro došao! (Isten hozott); horvátra ford. Xenia Detoni; Fraktura, Zapresic, 2011 Kraj mene ima mjesta i za tebe (Mellettem elférsz); horvátra ford. Xenia Detoni; Jurcsic, Zagreb, 2015 Tanecní skola (Tánciskola); csehre ford. Ana Okrouhlá; Kniha Zlín, Zlín, 2011 Pesinden gidiyorum. Roman (Megyek utánad); törökre ford. Gün Benderli; Alakarga, Istanbul, 2016
Filmek: Hasutasok, színes magyar vígjáték, 2006, forgatókönyvíró Hajónapló, színes magyar filmsorozat, 2009, író
CD-k és hangoskönyvek: Grecsó Krisztián: Pletykaanyu; Stohl András és Grecsó Krisztián előadásában; Kossuth–Mojzer, Bp., 2013 Rájátszás: Költészet popritmusban, Bookline, Bp., 2013 Rájátszás: Szívemhez szorítom, Magvető, Bp., 2015 Grecsó Krisztián: Vera; Törőcsik Franciska előadásában; Kossuth–Mojzer, Bp., 2019 Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske (dalok, énekelt versek, zenés verskollázsok), magánkiadás, 2020 Pici szív tánczenekar: Belefér egy pici szívbe (gyerekdalok), Tom-Tom Records, 2021 beck@grecsó: Hoztunk valamit magunkból (énekelt versek), ZAJZAJZAJ Kiadó, Pécs, 2022 Hrutka Róbert - Grecsó Krisztián: Ajtók (oratórium), Tom-Tom Records 2023
"Hoztunk valamit magunkból" - Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés, irodalmi estje
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző
"Libikóka" - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Zenés Estje
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
Író
A GRECSÓ FIVÉREK ESTJE - TÖBBET MAGUNKRÓL
Egri Kulturális és Művészeti Központ
Író
A kortárs irodalom egy szelete
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Író
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Író
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Író
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Író
A Pál utcai fiúk
Szentesi Művelődési Központ
Író
A Pál utcai fiúk
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Író
A Pál utcai fiúk
Madách Imre Nonprofit Kft.
Író
A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
Szerző
A Pál utcai fiúk
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Dramaturg
A Pál utcai fiúk
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Dramaturg
A Pál utcai fiúk
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Szerző
A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Író
A Pál utcai fiúk - zenés játék - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Szerző
A sántakutya - igazmondó show (Dumaszínház és Kultúrkombinát közös produkció)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Egyéb
Aposztróf - "Vagyok az élő suhanás" - Szabó Magda arcai - Várkert irodalom
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző
Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték - Ludwig Special
Ludwig Múzeum
Egyéb
BECK ZOLTÁN – VECSEI H. MIKLÓS: KÁRTYAJÁTÉK - LUDWIG SPECIAL
Ludwig Múzeum
Egyéb
beck@grecsó "Hoztunk valamit magunkból"
Győri Nemzeti Színház
József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
beck@grecsó "Hoztunk valamit magunkból"
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Író
beck@grecsó - "Hoztunk valamit magunkból"
Általános
József Attila-díjas költő, író
beck@grecsó - "Hoztunk valamit magunkból"
Általános
Szerző-előadó
beck@grecsó - Hoztunk valamit magunkból
K11 Művészeti és Kulturális Központ
József Attila-díjas költő, író, dalszerző
BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Író
BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból - zenés irodalmi est
Madách Imre Nonprofit Kft.
Író
Beck@Grecsó - Hoztunk valamit magunkból koncert
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
BECK@GRECSÓ - zenés irodalmi est
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Faludy György-díjas, Déry Tibor-díjas, József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból / Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estje
Általános
Egyéb
beck@grecsó: hoztunk valamit magunkból - lemezbemutató koncert
Müpa
ének, gitár
Belefér egy pici szívbe
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Versek, szövegek
Belefér egy pici szívbe - I. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál - 1 alkalomra érvényes belépő
Általános
Író
Belefér egy pici szívbe – Énekeltető, kacagtató gyerekelőadás - Farsang a Várkert Bazárban
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Versek, szövegek
Bencs estek - Többszemközt: Grecsó Krisztiánnal
Móricz Zsigmond Színház
Író, költő, szerkesztő, újságíró
Best of Literárium I. / BTF
Müpa
Költő
Boggie Szobakoncert
Magvető Café 2
József Attila-díjas költő, író, dalszerző - vendég
Borból lett művészet: Grecsó Krisztián és a Villányi Franc
Magvető Café
Író
Budapest Bár koncert - vendég: Grecsó Krisztián
Zsidó Művészeti Napok
Vendégművész
CHILL GARDEN -GrecsóKollár zenés irodalmi est
K11 Művészeti és Kulturális Központ
József Attila-díjas, Faludy György-díjas költő, író, dalszerző.
CSÍK ZENEKAR KONCERTJE - VENDÉG: GRECSÓ KRISZTIÁN ÉS VECSEI H. MIKLÓS
Kölcsey Központ
Faludy György-díjas, Déry Tibor-díjas, József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Egy életem - Grecsó Krisztián
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Író
Egy életem: Grecsó Krisztián
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Főhős - Grecsó Krisztián
Momentán Társulat
Író
Főhős - Veiszer Alinda
Momentán Társulat
Színész
GRAPHÓ Kortárs Magyar Irodalmi Filmklub – Grecsó Krisztián-est
Magvető Café 2
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó & Hrutka Zenekar: Miénk a ház
Gyulai Várszínház
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó Krisztián – Grisnik Petra: Vera
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Író
GRECSÓ KRISZTIÁN-GRECSÓ ZOLTÁN:MELLETTÜNK
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Grecsó Krisztián-Mellettem elférsz
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
Író
Grecsó Krisztián-Vera – a mi titkunk
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
Író
Grecsó Krisztián: Apám üzent
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó Krisztián: EGY ÉLETEM -Életrajzi stand up est
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Gyulai Várszínház
Író
Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Író
Grecsó Krisztián: Megyek utánad - Orlai produkció
Kisfaludy Színház
Író
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz- Pogány J., Őze Á., Sipos V., Sztarenki D., Ozsgyáni M., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon
Szövegkönyv
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz- Pogány J., Őze Á., Sipos V., Sztarenki D., Ozsgyáni M., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon
Szövegkönyv
Grecsó Krisztián:Valami népi című könyvbemutatója
Móricz Zsigmond Színház
József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó&Hrutka zenekar: Mienk a ház koncert
B32 Galéria és Kultúrtér
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó-Hrutka Tandem
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Író
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske
Móricz Zsigmond Színház
József Attila-díjas költő, író, dalszerző, az Élet és Irodalom munkatársa, Szegvár díszpolgára
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Író
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske - Vendég: Bródy János
MOMkult
Egyéb
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske / LITERÁRIUM EXTRA
Müpa
József Attila-díjas költő, író, dalszerző. / József Attila Prize-winning poet, writer, songwriter.
GRECSÓKKOLLÁR - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Író
greCSÓKOLlár
B32 Galéria és Kultúrtér
Író
greCSÓKOLlár
Általános
József Attila-díjas költő, író, dalszerző
greCSÓKOLlár - est
Általános 2
József Attila-díjas költő, író
greCSÓKOLlár - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje
Eötvös10 Művelődési Ház
József Attila-díjas költő, író, dalszerző
greCSÓKOLlár - zenés irodalmi est
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Író
Hoztunk valamit magunkból – Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Hrutka Róbert - Grecsó Krisztián: Ajtók
Veszprémi Programiroda Kft.
Dalszövegek, versek, prózák; gitár, ének, ukulele
Időkirakó - Grecsó & Hrutka Zenekar / LITERÁRIUM EXTRA
Müpa
gitár, ének, próza, ukulele
Ír-olvas // Revizor OFFline
Stúdió K Színház
Író
Lányos és fiús apák
Zsámbéki Nyári Színház
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Lányos és fiús apák – Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra
Müpa
Író / Writer
Lapozgató eSTék - Lányos apa - Találkozás Grecsó Krisztiánnal
REMEK
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Libikóka
Kanizsai Kulturális Központ
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Libikóka - a Grecsó-Hrutka duó estje
B32 Galéria és Kultúrtér
Faludy György-, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
LIBIKÓKA - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert
B32 Galéria és Kultúrtér
József Attila-díjas költő, író
Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Duó estje
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés irodalmi pódium estje
Általános
Író
Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje
Gyulai Várszínház
József Attila-díjas költő, író
Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
Költő, író
Libikóka – Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje
Magvető Café
Író
Libikóka – Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje
Általános 2
József Attila-díjas költő, író, dalszerző
Megyek utánad
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Író
MEGYEK UTÁNAD - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Író
Megyek utánad - Orlai Produkció -
Veszprémi Petőfi Színház
Író
MEGYEK UTÁNAD-Grecsó Krisztián zenés könyvbemutatója Dés Andrással és Dés Lászlóval
Kölcsey Központ
Író
Mellette elférünk - Egy este Grecsó Krisztiánnal a Rózsavölgyi Szalonban
Rózsavölgyi Szalon
Író
Mellettem elférsz - Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András közös estje
Trafó Kortárs Művészetek Háza
író
Mellettünk
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
próza
Mellettünk (Grecsó fivérek összművészeti estje)
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Egyéb
Mellettünk - Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán
B32 Galéria és Kultúrtér
Író
Mellettünk – a Grecsó testvérek összművészeti estje
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Mellettünk-Grecsó fivérek összművészeti estje
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
próza
Mellettünk: Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán összművészeti estje
Lovarda
Író
Náray Erika vendége: Grecsó Krisztián író / Jazzrajongók
Müpa
Író
Nők Lapja Kultúrszombat
Müpa
Színész
Orlai Produkció: MELLETTÜNK
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Pál Utcai Fiúk - zenés játék
Madách Imre Nonprofit Kft.
Író
PÁR-BESZÉD
Müpa
Színész
Pár-Beszéd - Parti Nagy L., Grecsó K., Dés L. és Dés A. estje
Zsidó Kulturális Fesztivál
Egyéb
PénteK13 - Zene Világnapja – „Dúdolva mesélek” – BALOGH KÁLMÁN, BOGNÁR SZILVIA és GRECSÓ KRISZTIÁN