1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989−2007 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. A pécsi társulat egyik legnépszerűbb művészévé vált, prózai és zenés szerepekben egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtott. Művészi munkájának elismeréseként Nívódíjat kapott, többször is elnyerte a Pécsi Nemzeti Színház közönségdíját, a BAT-díjat, és…
Fedák Sári a magyar színháztörténet ünnepelt primadonnája volt – szenvedélyes művész, az operettszínpadok királynője. Mégis, hamis vádak alapján koncepciós…
1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989−2007 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. A pécsi társulat egyik legnépszerűbb művészévé vált, prózai és zenés szerepekben egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtott. Művészi munkájának elismeréseként Nívódíjat kapott, többször is elnyerte a Pécsi Nemzeti Színház közönségdíját, a BAT-díjat, és a Budapesti Tavaszi Fesztivál díját. 2007-őszétől a Pesti Magyar Színház társulatának művésze.
Színészi munkája mellett régóta zenél. 2009-től a Magyar Színház színészzenekara, a HARMADIK FIGYELMEZTETÉS tagja. Művészi sokoldalúságáról más színházi tevékenységei is tanúskodnak. Ő szerezte például a Noé című rockopera zenéjét, s színészi munkája mellett több előadás (Romeo és Júlia, Vízkereszt) vívó jeleneteit tanította be, s játékmesterként dolgozott.
Vendégművészként játszott többek között a Gyulai Várszínház, a Pécsi Harmadik Színház, a József Attila Színház produkcióiban.
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi - Harisnyás Efraim Kapitány Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek - Gálfy R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja - Georg von Trapp Kapitány Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté - Vicenzo, kereskedő Háy János: Házasságon innen, házasságon túl - Pszichológus - Jóska Berg Judit: Rumini - Ferritkirály Janikovszky Éva – Szabó Borbála: Égigérő fű - Poldi Bácsi Palmer-Buzás- Paso-Kirády: SunCity - Elek, Soma apukája Maurice Hennequin – Pierre Veber: Folytassa, Ciceró! - Marius Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: Időfutár - Kempelen Farkas
Fontosabb alakításai:
Szép Ernő: Vőlegény - Zoli Shakespeare: Szentivánéji álom - Lysander Huszka Jenő: Mária főhadnagy - Zwikli Schwartz - Greene - Tebelak: Godspell - Stephen Feydeau: Bolha a fülbe - Camille Müller - Tolcsvay: Doktor Herz - Mathama Gandhi Orton: Amit a lakáj látott - Nicholas Beckett Shakespeare: Julius Caesar - Cassius Williams: Üvegfigurák - Jim Kálmán: Marica grófnő - Zsupán Kálmán Ábrahám: Bál a Savoyban - Musztafa Bey, Celestin Fourment Fejes: Jó estét nyár, jó estét szerelem - Fiú Leigh - Wasserman: La Mancha lovagja - Borbély Szirmai: Mágnás Miska - Miska Németh Ákos: Müller táncosai - Horváth Feri Kesselring: Arzén és levendula - Rooney Babay: Három szegény szabólegény - Lénia Békeffi - Fényes: Rigó Jancsi - Ficsúr Hrabal - Krobot: Szigorúan ellenőrzött vonatok - Hubicka Szigligeti: Liliomfi - Liliomfi Ahlfors: Színházkomédia - Benedek Gavran: Freud doktor páciense - Hitler Székely: Caligula helytartója - Petronius Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek - Albert Kusan:Galócza - Galócza Shakespeare: Othello - Jago Spiró György: Elsötétítés - Barát Eisemann Mihály: Fekete Péter - Lucien Ouvrier Dés László - Nemes István - Böhm György - Korcsmáros György - Horváth Péter: Valahol Európában - Egyenruhás Andrew Lloyd Webber - Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár - Péter Shakespeare: Hamlet - Hamlet Shakespeare: Romeo és Júlia - Mercutio Jonathan Larson: Robbanás előtt - Tick, tick... boom - Michael Luigi Pirandello: IV. Henrik - Belcredi Frederick Loewe - Alan Jay Lerner: My Fair Lady - Alfred P. Dollittle Csehov: Három nővér - Versinyin Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata - Rudolf Hess Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac - Cyrano de Bergerac Vajda Katalin - Fábri Péter: Anconai szerelmesek - Luigi del Soro Szép Ernő: Patika - Papp Ferke Karl Von Gutzkow: Uriel Acosta - De Silva Valla Attila - Szikora Róbert: Macskafogó - Grabowski Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én - Vitéz Böföghy Tóbi Tamási Áron: Ábel - Garmada Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete - A Pápa Szigligeti: Liliomfi - Szilvai Tódor Lerner - Loewe: My fair Lady - Alfréd Doolittle Vivien Nielsen: Hullámtörés - Jan Nyman Feydeau: Fel is út, le is út - Cheuneviette Cole Porter: Mi jöhet még?! - Első tiszt Háy János: Házasságon innen, házasságon túl - Pszichológus - Jóska Gogol: Háztűznéző - Podkoljoszin Bertolt Brech: A szecsuáni jó ember - Isten Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac - Guiche Gróf Joseph Kesselring: Arzén és levendula - O'Hara Felügyelő David Gieselmann: Kolpert úr - Bastian Mole N. Simon - C. Coleman - D. Fields: Sweet Charity - Vittorio Vidal Alexandre Dumas- Kiss Csaba: A Kaméliás hölgy - Mr. Duval Georges Feydeau: Osztrigás Mici - Petypon D. L. Coburnk: Kopogós römi - Weller Martin John Ford: Kár, hogy kurva - Richardetto Füst Milán: Catullus - Metellus Nero, a véres költő - Claudius / Terpnus / Otho / Domitius
Televizió:
Aranyliba Othello Peer Gynt Galilei Gabi Illetlenek Január Vakáció a halott utcában Örökkön örökké Kisváros - sorozat Tűzvonalban - sorozat Családi tűzhely - Janika