A Harmadik Figyelmeztetést Cserna Antal, Fillár István, Gémes Antos és Horváth Zoltán alapította a Magyar Színház színészbüféjében. Tervük az örömzenélés volt – és ezt a tervet tíz év óta töretlenül megvalósítják.
Tíz éve tavasszal volt az első koncertünk! Rá fél évre csináltunk egy szilveszteri koncert show-t, a Magyar Színház nagyszínpadán. Ezt szeretnénk most megismételni veletek! Nem újév, de ünnep! Ünnepeljük azt, h annyi csodás élményt kaptunk tőletek ebben az évtizedben, h a hobbink az életünk részévé válhatott! Köszönjük nektek, h még mindig szeretjük ezt csinálni! Különleges este lesz, a legnagyobb slágerekkel, meglepetés vendégekkel, sztorikkal, szeretettel! Most elhívhatjátok a nagyszülőket, és az unokákat is! Ajándékba azt kérjük, gyertek el! Mert ha még nem voltál próbáld ki! (ha már igen,úgyis jössz)
A színészzenekar jubileumi koncertje meglepetésekkel.
A zenészek meghívója: “Ünnepeljük azt, hogy annyi csodás élményt kaptunk tőletek ebben az évtizedben, hogy a hobbink az életünk részévé válhatott! Köszönjük nektek, hogy még mindig szeretjük ezt csinálni! Különleges este lesz, a legnagyobb slágerekkel, meglepetésvendégekkel, sztorikkal, szeretettel!”
Fellép: Cserna Antal Fillár István Gémes Antos László Zsolt Pethő Gergely Wágner-Puskás Péter és sztárvendégeik
Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot magyar közönség láthatja először a világon.
A nagyszabású musicalt, amelyben a Halál lép elő főszereplővé, az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon, 1992 óta hódít világszerte töretlen sikerrel.
Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni. Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig is szenvedélyes szerelemről, hatalmas fehér esküvőről álmodott, elvágyik e csodálatos mediterrán szigetről. A nagy utazást azonban nem egyedül, hanem választottja, Sky oldalán tervezi elkezdeni. Házasságkötésüket mindössze egy apróság árnyékolja be: Sophie szeretné, ha édesapja vezetné oltárhoz, akit azonban nem ismer...
Hófehérke és a gonosz mostoha története, Kocsák Tibor fülbemászó zenéjére, ifj. Harangozó Gyula ötletekből kifogyhatatlan koreográfiájával, Velich Rita gyönyörű jelmezeivel,…
Vidám, zenés időutazás a 80-as évek világába, ahol ismét betupírozhatjuk a hajunkat, elmerülhetünk a sárvári termálkristály habjaiban egy pohár Traubit…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!