Ha megkapod a betegség címkéjét, de végül nem halsz bele, és te leszel a „túlélő”, akkor ezután a krízishelyzet után mit csinálsz? Hány évre, évtizedre van szükséged, hogy elkezdj arról gondolkodni, valójában hogyan tudsz a legjobban létezni? Ezeket a kérdéseket meg lehet mászni sportcipőben vagy fel kell venni hozzá a magassarkút?
Egy férfi és egy nő. Egy kapcsolat. A viszonyukat és történetük részleteit a közönség határozza meg, a színpadon pedig minden pillanat ott és akkor születik. Ahogy a történet kibontakozik, a néző egyre mélyebben ismeri meg a kettejük közötti kapcsolat rétegeit.
Barnabé Leroux mániákusan precíz könyvelő. A panaszlevelek specialistája. Felesége halála óta magányosan él, csak ritkán látja fiát, Benoit-t, aki légiutaskísérő. Barnabé-ból hiányzik az empátia. Egyetlen igazi kapcsolata van a külvilággal: hetente egyszer pszichoterapeutához jár. Szabálykövető, semmit sem bíz a véletlenre. Aztán egyik nap észreveszi, hogy a joghurtja eltűnt a hűtőjéből. Pedig biztos benne, hogy előző nap még ott volt a joghurt! Mert ő a napok sorrendjébe állítja a joghurtokat a hűtőben. Péntekre esik az új-zélandi kivis, és az nincs a helyén. Hirtelen minden felborul körülötte… A helyzet persze aggasztja fiát, a terapeutával közösen azt hiszik, a férfi kezd leépülni. Barnabé Leroux amúgy csak elsőre tűnik elviselhetetlennek. Joghurtos története abszurditásával együtt nagyon is megindító.
Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága.
Vitéz László már nem az a fiatal siheder, akinek egykor megismertük. Haramiák elagyabugyálása helyett palacsintasütőjét ma már csak palacsintasütésre használja – főleg, ha unokája, Paprikajancsi palacsintát szeretne. Egy nap azonban beállít hozzájuk a Halál, mert eljött László ideje. Csakhogy ő nem adja könnyen magát: Jancsival egy mindent felforgató kalandra indulnak, hogy bejárják az eget, a földet és a poklot, kiállják a próbatételeket, és túl járjanak a Halál eszén.
A piros szemű fehér Nyuszi késik, az Egér a könnyek tavában úszkál, a Hernyó hosszúszárú tajtékpipából pöfékel, a Fakutya vigyorog, a Pólyásbaba röfög, a Teknőc sír, a Homár táncol. A Szív Királynő viszont le akarja üttetni alattvalói fejét. Lewis Caroll álomvilága Závory Andrea alakításában játékosan és sok zenével elevenedik meg a színpadon.
Bírósági tárgyaláson vagyunk. A bíráknak el kell dönteniük, halálra ítélik-e Szókratészt, mert földalatti és égi jelenségeket kutat, magát bölcsnek vallja és jogtalanul oktat, tanít – a romlásba viszi az ifjúságot.
Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták. A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy februári hétvégét egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.
Van ez a srác, aki nem a Dózsa György unokája, de azért lehet belőle valaki. Jár is hát rendületlenül gitárórákra. Persze a leckékből a legmerészebb fantáziával sem lesz nagyszóló meg Dzsimi Hendriksz.
Majd jövőre, ha leteszi a vizsgát.
Pásztor Anna, a többszörös Fonogram-díjas énekesnő, színművész és dalszerző novembertől egy teljesen új szerepkörben látható a METTRIN Művészeti Központban. Az Anna and the Barbies zenekar népszerű alapító-frontembere ezúttal egy havonta jelentkező közvetlen hangvételű zenés talk show szókimondó házigazdájaként értelmezi újra a világ természetét a művészetek, a tudományok és az élet különböző területeiről meghívott vendégeivel.
A válasz/út c. kortárs táncszínházi előadás a modern kor embere előtt álló kihívásokat dolgozza fel, elsősorban az egyszerűségre való törekvést, a feleslegessé váló klisék és berögződések levetkőzésének vágyát állítva a darab középpontjába.
Budapest XX. Múltszázadi budapesti hangulat, felejthetetlen magyar slágerek és sanzonok.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.