Négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész az általános iskolai évek alatt tanította. A Kertész utcai általános iskolát követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, miközben a Kapás utcai tánciskolában 14 forintos órabérért zongorázott. Tizenéves korában kezdett foglalkozni a zeneszerzéssel. A család…
Fergeteges családi musical a Budapesti Operettszínházban Varró Dániel és Teslár Ákos sziporkázóan szellemes szövegével és Presser Gábor varázslatos zenéjével:…
Négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész az általános iskolai évek alatt tanította. A Kertész utcai általános iskolát követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, miközben a Kapás utcai tánciskolában 14 forintos órabérért zongorázott. Tizenéves korában kezdett foglalkozni a zeneszerzéssel. A család a Dob utca 46/B szám alatt lakott az első emeleten, felettük, a másodikon pedig Seress Rezső zeneszerző és zongorista. Tizenéves korában Presser néha felment Seresshez beszélgetni, aki lemezeket és kottákat is mutatott neki. Seress mindennap kettőtől hatig hallgatta a Szomorú vasárnap különböző feldolgozásait, ami a környező lakásokba is áthallatszott, Presser ezt örökítette meg később a Plafon-dalban, melynek Parti Nagy Lajos írta a szövegét.
Díjak, elismerések:Popmeccs – Év zeneszerzője (1976, 1977) Erkel Ferenc-díj (1977) Popmeccs – Év billentyűse (1978, 1980) eMeRTon-díj (1986, 1990, 1994, 2000) Érdemes művész (1990) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994) Huszka Jenő-díj (1996) Arany Zsiráf Életmű-díj (1998) Huszka Jenő Életműdíj (1999) Artisjus-díj – Az év könnyűzenei produkciója (1999) Kossuth-díj (2003) Prima Primissima díj (2004) Gundel művészeti díj (2004) Pro Urbe Budapest-díj (2009) Budapest XIII. kerület díszpolgára (2010) Radnóti Miklós antirasszista díj (2011) Story Ötcsillag-díj (megosztva az LGT tagjaival) – Az év zenei produkciója (2014) Emberi Hang életműdíj (2018) Erzsébetváros díszpolgára (2019) Budapest II. kerület díszpolgára (2021) Roboz Imre-díj (2023) Budapest díszpolgára (2023)
Szólóalbumai: Electromantic (1982) Electromantic – Extra változat 1982, 1987–1989 (1993) Csak dalok (1994) Kis történetek (1996) Angyalok és emberek (2000) Dalok régről és nemrégről – Koncert 2001 (2003) T12enkettő (2006) 1 óra az 1 koncertből (2009) Rutinglitang (Egy zenemasiniszta); Parti Nagy Lajos verseire (2011) Szerenád helyett (2015) 13 dalunk (Falusi Mariann-nal) (2017)