Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára is a jelentkezési lapját). 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti…
Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára is a jelentkezési lapját). 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben Zárójelentés címmel nagylemezt adott ki, és ettől az évtől a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását.
1993-ban szabadúszóvá vált, 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartotta. 2020-tól újabb ötéves igazgatói megbízatást kapott. A színházi közéletben is aktív szerepet vállalt: 1996 és 2000 között a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke, valamint 1997 és 2000 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja volt. Színházi és filmes munkáin kívül a Lyukasóra című irodalmi műsor állandó szereplőjeként is szerepel.
Díjai, elismerései: Jászai Mari-díj (1991) Erzsébet-díj (1993) Greguss-díj (1995) Mensáros László-díj (1996) A színikritikusok díja (1998, 2002) A filmszemle díja (2001) Súgó Csiga díj (2001, 2003) A filmkritikusok díja (2002) Prima díj (2003) Érdemes művész (2008) Gundel művészeti díj (2008) Budapestért díj (2010) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2013) Kossuth-díj (2014) Erzsébetváros díszpolgára (2015) Televíziós Újságírók díja – A legjobb színész (2018) Pünkösti Andor-díj (2020) Radnóti Miklós antirasszista díj (2023) Hazám-díj (2023) Budapest díszpolgára (2025)
Főbb színházi szerepei: Őrnagy (Örkény István: Tóték) Rómeó (William Shakespeare: Rómeó és Júlia) Mosca (Ben Jonson: Volpone) Pembroke (Friedrich Dürrenmatt: János király) V. Henrik (William Shakespeare: V. Henrik) Erich Reinecke (Németh Ákos: Lili Hofberg) Ramong Geyza főhadnagy (Miroslav Krleža–Alexandr Belović: Terézvári garnizon) Sakini (John Patrick: Teaház az Augusztusi Holdhoz) Edgar (William Shakespeare: Lear király) Férj (Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában) Tokeramo Nitobé (Lengyel Menyhért: Tájfun) Antonius (William Shakespeare: Julius Caesar Budapesti Katona József Színház) Thomas Becket (Jean Anouilh: Becket, avagy az Isten becsülete) Cipolla (Thomas Mann: Márió és a varázsló) Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi) August Strindberg (Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája) Clov (Samuel Beckett: Végjáték) Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája) Színész (Molnár Ferenc: A testőr) Orazio (Carlo Goldoni: A komédiaszínház) Mr. Smith (Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő) Peter Karpati (Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka) Oresztész (Élektra) Kikiáltó (Kurt Weill–Bertolt Brecht: A filléres opera) Kondor (Kárpáti Péter: Búvárszínház) Nyikolaj Ivanovics Trileckij (Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul) Oronte (Molière: A mizantróp) Speer (Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline) Pandulpho bíboros (Friedrich Dürrenmatt: János király) Vatelin (Georges Feydeau: A hülyéje) Azt meséld el, Pista! (önálló est Örkény István írásaival)
Főbb filmszerepei: Gyertek el a névnapomra (1983, r. Fábri Zoltán) Házasság szabadnappal (1983, r. Mészáros Gyula) Kisfaludy Károly: Kérők (1985, tv, r. Bohák György) Nyolc évszak (1987, tévésorozat) Miss Arizona (1988, r. Sándor Pál) Sztálin menyasszonya (1990, r. Bacsó Péter) Szamba (1995, r. Koltai Róbert) Valencia-rejtély (1995, tv, r. Dömölky János) Szarajevó kávéház (1995, tv, r. Balogh Zsolt) Szabadság tér 56 (1997, r. Bereményi Géza) Nemkívánatos viszonyok (1997, tv, r. Esztergályos Károly) Gáspár (2001, r. Kozma Péter) Torzók (2001, r. Sopsits Árpád) A szalmabábuk lázadása (2001, r. Szomjas György) Szent Iván napja (2003, r. Meskó Zsolt) A Pál utcai fiúk (2003, olasz tv-film) A temetetlen halott (2004, r. Mészáros Márta) Rokonok (2006, r. Szabó István) Mátyás, a sosem volt királyfi (2006, tv-filmsorozat, r. Cselényi László, Fazekas Lajos) A hold és a csillagok (2006, magyar-olasz-angol, r. John Irvin) 1 (2009, r. Pater Sparrow) Így, ahogy vagytok (2010, r. Makk Károly) Terápia (2012–2017, filmsorozat) Testről és lélekről (2017, r. Enyedi Ildikó) Volt egyszer egy Németország (2017, r. Sam Gabarski) Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) (2018, r. Schwechtje Mihály) Hab (2020, r. Lakos Nóra)
Főbb rendezései: Örkény István: Tóték Joshua Sobol: Gettó Sławomir Mrożek: A nyílt tengeren Örkény István: Pisti a vérzivatarban; Macskajáték William Shakespeare: Téli rege Németh Ákos: Anita Spiró György: Vircsaft Carlo Goldoni: A szmirnai impresszárió Raymund FitzSimons: Edward Kean; Mi újság, múlt század? Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből Jevgenyij Lvovics Svarc: A sárkány Anton Pavlovics Csehov: Sirály Molnár Ferenc: Az üvegcipő A. R. Gurney: Love Letters Tasnádi István: Finito Georges Feydeau: A hülyéje Szabó Borbála–Varró Dániel: Líra és Epika Arthur Miller: Pillantás a hídról Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála
Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Mensáros László-, Prima-, Gundel művészeti-díjas, A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Erzsébetváros díszpolgára.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Mensáros László-, Prima-, Gundel művészeti-díjas, A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Erzsébetváros díszpolgára.