1995-1998 között a Veszprémi Petőfi Színház stúdiójában tanult, 1995-2001 között a színházban játszott. 2001-2004 között a Budapesti Operettszínház stúdiósa volt, azóta rendszeresen szerepel a színház előadásaiban. 2004-2006 között az Operett Akadémia tanulója volt.
1995-1998 között a Veszprémi Petőfi Színház stúdiójában tanult, 1995-2001 között a színházban játszott. 2001-2004 között a Budapesti Operettszínház stúdiósa volt, azóta rendszeresen szerepel a színház előadásaiban. 2004-2006 között az Operett Akadémia tanulója volt.
Díja: Marsallbot-díj, 2005
A veszprémi Petőfi Színházban kezdte a pályáját, először a színház stúdiósaként, majd a társulat tagja lett. 2001-ben felvételt nyert a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójába, majd az Operett Akadémián folytatta tanulmányait. A Wiener Konzerthausban debütált a Budapesti Operettszínházzal egy gálaműsor keretein belül. Az elmúlt évadokban egyre több lehetőséget kapott az Operettszínházban, s a társulattal fellépett Németországban, Olaszországban, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban.
Fontosabb színházi szerepek: Johann Strauss: A denevér - Falke, Frank (Budapesti Operettszínház, Debreceni Csokonai Színház, Izraeli Operaház - Tel Aviv, Teatro Allighieri - Ravenna, Teatro Politeama - Catanzaro, Festspielhaus Baden-Baden) Fekete Gyula: Egy anya története (ősbemutató) - Csipkebokor (Bartók Plusz Operafesztivál - Miskolc, Zeneakadémia) Jacques Offenbach: Kékszakáll - Oscar (Budapesti Operettszínház) Puccini: Gianni Schicchi - Marco (Bartók Plusz Operafesztivál - Miskolc, Budapesti Operettszínház) Jim Steinman: Vámpírok bálja - Krolock gróf (Pesti Magyar Színház - PS Produkció) Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi - Dr. Sándor (Vidám Színpad) Szirmai Albert: Mágnás Miska - Mixi gróf (Budapesti Operettszínház) Szirmai Albert: Tündérlaki lányok - Petrenczey Gáspár (Budapesti Operettszínház) Lehár Ferenc: A víg özvegy - Cascada (Budapesti Operettszínház) Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Lord Lanchaster (Budapesti Operettszínház
A Bajadér
Budapesti Operettszínház
Dewa, a herceg szárnysegédje
A mosoly országa
Budapesti Operettszínház
Csang, a herceg nagybátyja
A sevillai borbély
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Őrtiszt
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház
Sebastian Cascade
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház
Bogdanovics, a konzul
BÁL A SAVOY-BAN
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Pomerol
Bál a Savoyban
Budapesti Operettszínház
Archibald, Pomerol
Bolond (Musical ) Plusz - Férfi kiadás
Jegycenter Kft.
Színész
Budavári Palotakoncert - A TIZEDIK
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Fellépő
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Eugen von Rohnsdorff főhadnagy
Egy csók és más semmi
Vidám Színpad
dr. Sándor
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló
Budapesti Operettszínház
Marco
István, a király
Budapesti Operettszínház
Sur
Kálmán: Chicagói hercegnő A Budapesti Operettszínház előadása / BTF
Müpa
Petneházy Andor, sylváriai kormánytag
Madame Pompadour - musical
Budapesti Operettszínház
Hadnagy
Madame Pompadour - musical
Budapesti Operettszínház
Hadnagy
Mágnás Miska
Budapesti Operettszínház
Récsey Mixi gróf
Mágnás Miska
Budapesti Operettszínház
Récsey Mixi gróf
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház
Kossuth Lajos
Marica grófnő
Budapesti Operettszínház
Dragomir Populescu Moritz herceg
Maya
Budapesti Operettszínház
Szálloda igazgató, Francis főúr
Mozart!
Budapesti Operettszínház
Arco gróf
Ördögölő Józsiás
Budapesti Operettszínház
Murmog, Bagaria örököse
SAKK(CHESS) MUSICAL A VIGADÓBAN
PS Produkció Kft.
WALTER DE COURCY
Sybill
Budapesti Operettszínház
Szárnysegéd
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház
Ösztövér
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház
Ösztövér
Szép nyári nap
Budapesti Operettszínház.
Színész
TE RONGYOS ÉLET
Budapesti Operettszínház
Színész
Te rongyos élet - Jótékonysági Operett Gála Kálmán Imre legismertebb műveiből
Budapesti Operettszínház.
Színész
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM
PS Produkció Kft.
Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL
PS Produkció Kft.
Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER
PS Produkció Kft.
Krolock gróf
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház
Ösztövér
xA denevér
Budapesti Operettszínház
Dr. Falke, bécsi ügyvéd, Frank, fogházigazgató
XCsínom Palkó
Budapesti Operettszínház
Göcs Pista / Áron
xMozart!
Budapesti Operettszínház
Karl Joseph Arco gróf, Arco szolgája
zzChicagói hercegnő
Budapesti Operettszínház
Petneházy Andor
zzEgy anya története
Budapesti Operettszínház
Csipkebokor
zzKékszakáll
Budapesti Operettszínház
Oscar, a szenátor főtanácsadója
zzLuxemburg grófja
Budapesti Operettszínház
Lord Lanchaster
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!