2
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Komolyzenei, szimfonikus együttes. A Kodály Filharmonikusok Debrecen a város hivatásos zenekara, mely 2011 őszétől viseli ezt a nevet. 1991-től 2011-ig Debreceni Filharmonikus Zenekar néven működött. Fenntartója Debrecen Város Önkormányzata. Művészeti vezetője Somogyi-Tóth Dániel karmester. A cívisváros zenei életének meghatározó pillanata volt 1923. május 13-a, amikor…
Tovább
Komolyzenei, szimfonikus együttes. A Kodály Filharmonikusok Debrecen a város hivatásos zenekara, mely 2011 őszétől viseli ezt a nevet. 1991-től 2011-ig Debreceni Filharmonikus Zenekar néven működött. Fenntartója Debrecen Város Önkormányzata. Művészeti vezetője Somogyi-Tóth Dániel karmester. A cívisváros zenei életének meghatározó pillanata volt 1923. május 13-a, amikor a város filharmonikus zenekara első önálló koncertjét adta. Neve ekkor Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar volt, és hamarosan az ország első számú nem budapesti szimfonikus együttesévé vált. A fenntartó döntésének megfelelően 2005-től Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus néven hivatalosan is összefonódott a Kodály Kórus és a zenekar szakmai tevékenysége. Ars poeticanak is tekinthetjük a Névadónk azon gondolatát, melyet Kodály Filharmónia kommunikációs kampányaiban is zászlajára tűzött: "A zene mindenkié". Díjak, elismerések: Debrecen város Pro Urbe díja (1989) Bartók Béla- Pásztory Ditta-díj (1991) Budapesti Tavaszi Fesztivál " Legjobb Együttes "-díj (1999) Debrecen város Pro Urbe díja (1999) Artisjus-díj a kortárs zeneművek magas színvonalú tolmácsolásáért (2009) Az Armel Operafesztivál "Legjobb produkció" díja -közreműködő (2009) Az Armel Operafesztivál "Legjobb produkció" díja (közreműködő (2010)
"A HARMADIK" – Rachmaninov 150
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
“ Szkrjabin 150 ” OZF 2022 - Szkrjabin két arca
Általános 2
(R)ÉGI zenék
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
7Oszvald Marika és barátai
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
A 100 éves Kodály Filharmonikusok Újévi Gálakoncertje
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A bécsi iskola 1.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A bécsi iskola 2.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A boszorkánycica
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A cselló világa
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A csodafa – családi mesekoncert
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A Grál szent templomában
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A kamarazene gyöngyszemei 1.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A kamarazene gyöngyszemei 2.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A Kék Duna partján 1.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A Kék Duna partján 2.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A Kék Duna partján 3.

A klasszikus vonal
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A Klasszikusok Éjszakája bemutatja: Giovanni Bertolazzi és a 100 éves Kodály Filharmonikusok
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A Klasszikusok Éjszakája bemutatja: Koncert Cziffra György emlékére
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Artisjus-díjas, Debrecen város hivatásos zenekara
A KODÁLY FILHARMONIKUSOK ÚJÉVI GÁLAKONCERTJE
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A német romantika forrásánál
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A pillanat varázsa
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A romantika útján ELMARADÓ
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A szív billentyűi
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A ZENE DIADALA: BEETHOVEN IX. SZIMFÓNIÁJA
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A ZENE DIADALA: BEETHOVEN IX. SZIMFÓNIÁJA – pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Amerikából jöttem
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Áprilisi álmok
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
BACH 340
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
BACH 340 – pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Bach-Csemiczky-Saint-Saëns műveiből
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Barokk 1.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Barokk 2.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Barokk mesterek 1.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Barokk mesterek 2.

Bécsi klasszikusok
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Beethoven 250. - I. hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Beethoven 250. - II. hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Beethoven 250. - III.hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Beethoven 250. - VI. hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Best of Mendelssohn
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Brahms-sorozat - I. hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Brahms-sorozat - II. hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Brahms-sorozat - III. hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Brahms-sorozat - IV. hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Briliáns elmék
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Artisjus-díjas, Debrecen város hivatásos zenekara
Briliáns elmék – PÓTJEGYEK
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Artisjus-díjas, Debrecen város hivatásos zenekara
Bűvös erdei zenék
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Centenáriumi Évadzáró Gála José Curával
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Dicső órák
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Dicső órák – PÓTJEGYEK
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Diótörő herceg kalandjai - családi mesekoncert
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Efecto espanol
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Együttállás
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Együttállás - pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Elveszett és megtalált remekművek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Évadzáró koncert
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Fény és árnyék – Nagyböjti hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Artisjus-díjas, Debrecen város hivatásos zenekara.
Fordítás, Könnyed komolyság a Kodály Filharmonikusokkal
Debrecen Nagytemplom
Artisjus-díjas, Debrecen város hivatásos zenekara.
Giuseppe Verdi NABUCCO operabemutató
Margitszigeti Színház
Gyöngyszemek 1.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Gyöngyszemek 2.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Halhatatlan Thaleia
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Himnusz a végtelenhez
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Híres szerenádok
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Hommage á Ligeti György
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Impressziók
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Impulzusok
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Impulzusok – pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
In memoriam Kocsis Zoltán
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
In memoriam Petrovics Emil
Zeneakadémia
Kamarazenekari koncert Vivaldi, Haydn és Grieg műveiből
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Kodály Filharmonikusok 100
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
KONCERT A ZENE VILÁGNAPJÁN
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Koncert a Zene Világnapján "Best of Symphonic"
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Koncert a Zene Világnapján: „Best of Symphonic”
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Kontraszt
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Lemezbemutató koncert
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Líra és epilógus
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Líra és misztika
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Magnificat 300 – Psalmus 100
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Magyarok Hollywoodban
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
Majdnem Mozart est
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Mesélő húrok
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Artisjus-díjas, Debrecen város hivatásos zenekara
Missa Solemnis
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Modern renaissance
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Musica Italiana

Nagy korok - Nagy mesterek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Nagyheti hangverseny

Nagyheti hangverseny ELMARAD!
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Örökzöldek

ÖRÖKZÖLDEK Csajkovszkij: Diótörő-szvit családi matinékoncert
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Orosz történetek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Per Aspera ad Astra
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Príma primák

Puccini hősnői
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Puccini hősnői – pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
RAVEL 150
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
RAVEL 150 – pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Régi világbeli muzsikusok
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
RÉGI zenék
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Remény és bizalom
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Rómeók és Júliák
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Rómeók és Júliák – pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Schumann és Bruckner éjszakája
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Schumann és Bruckner éjszakája – pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Stand up for Rózsa!
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Szekeres Adrien: Klasszikus Könnyedség
Müpa
Szerenádok 1.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Szerenádok 2.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Szimfóniák és nagybőgő
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Szomszédos tájakon
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
TALÁLKOZÁSOK - "Amikor mindenki Párizsba utazott" - pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Találkozások – Amikor mindenki Párizsba utazott
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Tavaszi vallomás
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Tavaszi varázslat – Csajkovszkij-Dukas est a Zeneakadémián
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Téli varázs
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Téli varázs – PÓTJEGYEK
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Tisztelet a romantika korából
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Artisjus-díjas, Debrecen város hivatásos zenekara.
Tisztelet a romantika korából - pótjegyek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Artisjus-díjas, Debrecen város hivatásos zenekara.
Tripla W
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Újévi Operettgála
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Út a fény felé
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Vajda 75 – Smetana 200
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Világhírű filmzenék sztárvendégekkel
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Wagner képek
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
tovább a megrendeléshez
még böngészek
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
Rendben