A Sziget utcai általános iskolába járt (ma a XIII. kerületi Radnóti utca 8-10. szám alatti Gárdonyi Géza Általános Iskola), középiskolai tanulmányait 1962 és 1966 között a Váci út 21. szám alatti Bolyai János Általános Gimnáziumban (ma Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium)…
A Sziget utcai általános iskolába járt (ma a XIII. kerületi Radnóti utca 8-10. szám alatti Gárdonyi Géza Általános Iskola), középiskolai tanulmányait 1962 és 1966 között a Váci út 21. szám alatti Bolyai János Általános Gimnáziumban (ma Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium) végezte.
Már 1958-ban szerepelt mint gyermekszínész a Kaland az Állatkertben című rövid játékfilmben (rendező: Kazán István). Az 1962-es Ki mit tud-on tűnt fel paródia-számával, amelyet osztálytársával, Pintér Gáborral adott elő. Három évvel később, 1965-ben (mindössze 17 évesen) egyik barátjával forgatott amatőr filmje, a Mi lesz? elnyerte a XIII. Országos Amatőr-film Fesztivál fődíját.
1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Vígszínházhoz szerződött. Jelenleg is a társulat tagja.
Számos filmben szerepelt, rendszeresen ír és lép fel a Rádiókabaréban, több népszerű tévéműsor vendége (Heti Hetes, Activity Show). Woody Allen állandó magyar szinkronhangja.
Díjai, elismerései: Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1976) Jászai Mari-díj (1978) Ajtay Andor-emlékdíj (1988, 2021) Érdemes művész (1989) Karinthy-gyűrű (1995) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996) MSZOSZ-díj (1996) Színházi Fesztivál különdíja (1997) Kiváló művész (2003) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003) Déri János-díj (2004) XIII. kerület díszpolgára (2005) Páger Antal-színészdíj (2007) Kossuth-díj (2007) Pro Urbe Budapest díj (2010) Harsányi Zsolt-díj (2012) Vígszínház-díj (2015, 2019) Ruttkai Éva-emlékdíj (2020) Arlecchino-díj (2023)
Legismertebb paródiái A rádióban: Evőolimpia; Taxi; Kőműves Kelemen (Nemzetközi Kőművesverseny); Halló, Belváros! (NDK-turmixgép); Halló, itt vagyok; Guváti A tévében: Híradó 90 Szilveszter (Koltai Róberttel közösen, 1990); Híradó Szilveszteri különkiadás (1994) Bokros, a főgonosz (1995); Nekem ezek mesélhetnek (a Magyar Televízió műsorainak paródiája, 1997)
Rendezéseiből: Szembesítés (1966); Időváltozás (1967); Egyperces novellák (1976); Késő őszi esti órán (1977); Oroszlánszáj (1980); Nagyúri mesterség (1983)
Nagylemezei: Kern (1985); Ez van! (1990); Engem vársz! (1998, Leonard Cohen-dalok magyarul, Fábri Péter fordításában) Mi van velem? (1999); Üvegtigris és üveggyöngy (2000); Khernádi (Hernádi Judittal, 2001) A Lövölde tértől a Szardíniáig (válogatás, 2002); Semmi baj… (2010)
Műveiből: Elfogtunk egy levelet. Heti Hetes és a többiek; Glória–Jószöveg Műhely, Bp., 2002 Bárdos András: Kern András. Ezt nem lehet leírni!; XXI. Század, Bp., 2012
CD, hangoskönyvek: Mario Vargas Llosa: Pantaleon és a hölgyvendégek Isaac Bashevish Singer: A halott hegedűs Lázár Ervin: A retemetesz Lázár Ervin: Mesék felnőtteknek J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio Charles Dickens: Karácsonyi ének Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában Rejtő Jenő: A szőke ciklon Rejtő Jenő: Az elátkozott part Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó Rejtő Jenő: Az elátkozott part
Hangjáték: Szalay Lenke: Az új fiú (1959); Kästner, Erich: A repülő osztály (1961); Szjomuskin, Tyihon: A jégvilág Robinsonja (1962) Karlludvig Opitz: A bomba (1962); Schubert: Három a kislány (1962); Anna Graf: Az üvegbéka (1962) Darvas Anna: Pista, a feledékeny (1963); Nyikolaj Szlatnyikov: Jegy a Marsba (1963); Száva István: Az egri remete (1963); Peterdi Pál: "A titokzatos fekete kéz"... (1964); Kántor Zsuzsa: Az új lány (1965); Liszkay Tamás: Utazás Bitóniába (1965) Stendhal: A besanconi vádlott (1972); Bez, Helmut: Visszaút (1974); Vámos Miklós: Irónia (1976) Kolozsvári Grandpierre Emil: Négy-öt magyar összehajol (1976); Sluckis, Mykolas: Nem veszett a mi kutyánk? (1977) Naughton, Bill: Késő éjjel a Watling Streeten (1977); Vámos Miklós: Mikulásvirág (1977); Déry Tibor: A félfülű (1978) Illyés Gyula: Beatrice apródjai (1978); Őrsi Ferenc: Legenda a kapitányról (1978); Vámos Miklós: Lehetne vallomás (1981) Feleki László: Világtörténeti panasziroda (1981); Mándy Iván: Lebontott világ (1984); Shaw, G. B.: Az orvos dilemmája (1985) Balázs Attila: Mont Blanc hava (1987); Horváth Péter: Hurrá! (1989); Josephson, Erland: Egy éj a svéd nyárban (1989) Szentkuthy Miklós: A rézmetszet életre kel (1991); Béres Attila: Nosztalgia Tours (1993) Vámos Miklós: Az ötödik felvonás (1993); Lét s nemlét, írók, irodalom - Cholnoky Viktor három jelenete (1995)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Kalamazoo - komédia
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Irving
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Kalamazoo - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Irving
A 88. utca foglyai
Centrál Színház
Mel
A 88. utca foglyai
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Mel
A 88. utca foglyai
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Mel
A 88. utca foglyai - A Centrál Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ
Mel
A kellékes
Vígszínház
A kellékes
A kellékes
Gárdonyi Géza Színház
Színész
A kellékes
Jászai Mari Színház, Népház
A KELLÉKES
A kellékes
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
A kellékes
Vígszínház Nonprofit Kft.
Bieder József, kellékes
A kellékes
Weöres Sándor Színház
Előadja
A kellékes
Hankó István Művészeti Központ
Előadja
A kellékes
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Címszerepben
A kellékes
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Egyéb
A kellékes
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
A kellékes
A KELLÉKES
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A Kellékes
A kellékes
Zsámbéki Nyári Színház
Előadja
A KELLÉKES
Belvárosi Színház
A KELLÉKES
A kellékes
Békéscsabai Jókai Színház
Bieder József, kellékes
A Kellékes - egy részben elmaradt előadás
Kisfaludy Színház
Kossuth-díjas színész
A kellékes - Kern András
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Bieder József
A KELLÉKES - Kern András színházi előadás
Egri Kulturális és Művészeti Központ
Bieder József, kellékes
A kellékes - Kern Andrással / A Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda vendégjátéka
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Színész
A KELLÉKES - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
A kellékes
A KELLÉKES - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
A kellékes
A KELLÉKES - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
A kellékes - Orlai Produkció
Kálmán Imre Művelődési Központ
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
A KELLÉKES KERN ANDRÁS
A-Record Kft.
A KELLÉKES
A kellékes_
Vígszínház Nonprofit Kft.
A kellékes
A miniszter félrelép
x/József Attila Színház
RICHARD WILLEY, miniszter
A színházcsináló
Vígszínház Nonprofit Kft.
Bruscon, színházcsináló
A testőr
Móricz Zsigmond Színház
Színész
A TESTŐR
Vörösmarty Színház
A kritikus
A testőr
Vígszínház Nonprofit Kft.
A kritikus
A testőr_
Vígszínház Nonprofit Kft.
A kritikus
A vád tanúja
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Sir Wilfrid Robarts
A VÁD TANÚJA
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Sir Wilfrid Robarts
A vád tanúja
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Színész
A vád tanúja
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Sir Wilfrid Robarts
A vád tanúja - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
Sir Wilfrid Robarts
A velencei kalmár
Vígszínház Nonprofit Kft.
Shylock, zsidó bankár
A velencei kalmár_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Shylock, zsidó bankár
Átutazók
Vígszínház Nonprofit Kft.
ALBERTO PINKUSZ, búcsúbeszédek mondója
Az apa
Móricz Zsigmond Színház
André, nyolcvan körüli férfi
Az élet mint olyan
Vígszínház
Yona
Az élet mint olyan
Vígszínház
Yona
Az öldöklés istene
Vígszínház
Alain Reille
Az öldöklés istene
Vígszínház Nonprofit Kft.
Alain Reille
Balfácánt vacsorára
x/József Attila Színház
PIERRE
Balfácánt vacsorára!
József Attila Színház
PIERRE
Bess Wohl: Válaszfalak
Városmajori Szabadtéri Színpad
Bill
Bess Wohl: Válaszfalak
Kisfaludy Színház
Színész
Bess Wohl: Válaszfalak
Hankó István Művészeti Központ
Bill
Bess Wohl: Válaszfalak
Gyulai Várszínház
Színész
Bíborsziget
Vígszínház Nonprofit Kft.
GANYADIJ SZENYOVICS igazgató / SIR PARAVAN
Dés Mihály: Pesti barokk
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Eberhard Streul - Parti Nagy Lajos: A kellékes
Gyulai Várszínház
Bieder József, kellékes
Eberhard Streul - Parti Nagy Lajos: A kellékes
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Játssza
Eberhard Streul: A kellékes
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Bieder József
Eberhard Streul: A kellékes
Veres 1 Színház
Kossuth-díjas színész
Eberhard Streul: A kellékes
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Eberhard Streul
Egy csók és más semmi
Vígszínház
Dr. Sáfrány
Egy csók és más semmi
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dr. Sáfrány
Egy éj a Paradicsomban
Vígszínház Nonprofit Kft.
Mathieu, ügyvéd
Egy szerelem három éjszakája
Vígszínház Nonprofit Kft.
GÁSPÁR
Egy, kettő, három - Az ibolya
Vígszínház
Norrison
Egy, kettő, három - Az ibolya
Vígszínház Nonprofit Kft.
Szolga
Experidance - Ezeregy év
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
Bieder József
Fagypont alatt
Spinoza Színház
Színész
Felnőtt színház - Hitted volna?
Csili Művelődési Központ
Színész
Felnőtt Színház - Eberhard Streul - A kellékes
Csili Művelődési Központ
Színész
Felnőtt Színház - Stephen Sachs: Valódi hamisítvány
Csili Művelődési Központ
Színész
Földvári Nyári Esték - Valódi hamisítvány
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
Lionel Percy
Furcsa pár
Vígszínház
Félix Unger
Hitted volna!
Vörösmarty Színház
Herman
Hitted volna?
Belvárosi Színház
HERMAN
Hitted volna?
Szegedi Nemzeti Színház
HERMAN
Hitted volna?
Weöres Sándor Színház
Herman
Hitted volna?
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
HERMAN
Hitted volna?
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Herman
Hitted volna?
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Herman
Hitted volna?
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Herman
Hitted volna?
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
HERMAN
Hitted volna?
Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
Színész
Hitted volna?
Vaskakas Bábszínház
Herman
Hitted volna?
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Herman
Hitted Volna?
Mátra Művelődési Központ
Színész
Hitted volna?
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Herman
Hitted volna? - Az Orlai Produkció előadása
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Herman
HITTED VOLNA? - komédia
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
HERMAN
Honderű
Vígszínház Nonprofit Kft.
Pukánszky
Illatszertár
Centrál Színház
Főszereplő
Illatszertár
Centrál Színház
Hammerschmidt
Illatszertár -
Centrál Színház
Hammerschmidt
Illatszertár.
Centrál Színház
Hammerschmidt
Játszd újra, Sam
Vörösmarty Színház
Allan Félix
Játszd újra, Sam!
Vígszínház
Allan Félix
Játszd újra, Sam!
Vígszínház
Allan Félix
Játszd újra, Sam! - Vígszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Allan Félix
Játszd újra, Sam!_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Allan Félix
Játszó-társak
Vígszínház Nonprofit Kft.
A november 19. szombati adás vendége
Kabaré
Vígszínház Nonprofit Kft.
HERR SCHULTZ, zöldség-gyümölcs kereskedő / HERR SCHULTZ, fruit and vegetable merchant
Kalamazoo
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Irving
Kalamazoo
Móricz Zsigmond Színház
Irving
Kalamazoo
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Irving
Kalamazoo
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
KALAMAZOO
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
IRVING
Kalamazoo
Városmajori Szabadtéri Színpad
Irving
KALAMAZOO - Michelle Kholos Brooks, Kelly Younger - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Kalamazoo - szilveszter
Belvárosi Színház
IRVING
Kalamazoo DUNA KULTÚR
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Kalamazoo Hernádi Judit, Kern András
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Irving
Karafiáth-Kern: Beviszlek az erdőbe
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Színész
Kern András - A kellékes
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Bieder József, kellékes
KERN ANDRÁS - A kellékes
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A kellékes - Bieder József
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR
Általános
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR
Általános
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
KERN ANDRÁS - Lövölde Tér / Vendég: HERNÁDI JUDIT ÉS HEILIG GÁBOR
Általános
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
Kern András Estje - Lövölde tér
GAG Management Kft.
Színész
Kern András koncert - Lövölde tér
GAG Management Kft.
Színész
Kern András zenés estje - Te majd kézenfogsz...
Müpa
Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Déri János-, Harsányi Zsolt- és Páger Antal-színészdíjas színművész, rendező, író, énekes, Karinthy-gyűrűs humorista, Érdemes és Kiváló művész, Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában.
Kern András: A Kellékes
Általános
Egyéb
KERN | Születésnapi koncert
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Karinthy-gyűrűs, Páger Antal-színészdíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Kvartett
Móricz Zsigmond Színház
Vendég
Kvartett
Vígszínház Nonprofit Kft.
Vendég
Kvartett_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Vendég
Lenni vagy nem lenni
Vígszínház Nonprofit Kft.
Erhardt, SS-Gruppenführer
Lövölde tér
Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Lövölde tér - Kern András estje
Koncert.hu
Színész
Lövölde tér - Kern András estje
Kisfaludy Színház
Színész
Lövölde Tér - Kern András estje
Kálmán Imre Művelődési Központ
Színész
Lövölde tér - KERN ANDRÁS estje
Kálmán Imre Művelődési Központ
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
LÖVÖLDE TÉR | Kern András estje
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Déri János-, Harsányi Zsolt- és Páger Antal-színészdíjas színművész, rendező, író, énekes, Karinthy-gyűrűs humorista, Érdemes és Kiváló művész, Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában.
Lövölde tér – Kern András estje / vendég: Hernádi Judit és Heilig Gábor
Városmajori Szabadtéri Színpad
Színész
Lövölde tér, Kern András estje
Móricz Zsigmond Színház
Előadóművész
Lövölde térv - Kern András koncertje
Koncert.hu
Zene
Lulu
Vígszínház
DR. FRANZ SCHÖNING
Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical
Margitszigeti Színház
Herr Schultz, zöldség-gyümölcs kereskedő
Michelle Kholos Brooks-Kelly Younger: Kalamazoo
Gyulai Várszínház
Irving
Michelle Kholos Brooks-Kelly Younger: Kalamazoo
Általános
IRVING
Monokli
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
MŰSORVÁLTOZÁS! A kellékes
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Neil Simon: A 88. utca foglyai
Kölcsey Központ
Mel
Nemzet színésze filmvetítéssorozat
MOMkult
Kövesi, tartalék
Pesten születtem
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Pesten születtem - Kern András koncertje
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Pesti Barokk
Belvárosi Színház
Színész
PESTI BAROKK
Szegedi Nemzeti Színház
Színész
Pesti barokk
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Pesti barokk
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Színpadra alkalmazta
Pesti barokk
Móricz Zsigmond Színház
Színpadra alkalmazta
Pesti barokk - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ
Színész
Richard Baer: Hitted volna?
Veres 1 Színház
Herman
Richard Baer: Hitted volna?
Veres 1 Színház
Herman
Richard Baer: Hitted volna?
Városmajori Szabadtéri Színpad
Herman
Richard Baer: Hitted volna? - a Belvárosi Színház előadása
Kölcsey Központ
Színész
S.Ö.R.
Centrál Színház
Konzultáns
S.Ö.R.
Centrál Színház
Konzultáns
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány
Hankó István Művészeti Központ
Színész
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány (Orlai Produkció)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Lionel Percy
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány - vígjáték
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Egyéb
Szentivánéji szexkomédia
Vígszínház Nonprofit Kft.
Leopold
Szentivánéji szexkomédia
Móricz Zsigmond Színház
Leopold
Szentivánéji szexkomédia_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Leopold
Téli Színház – A kellékes
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
A kellékes
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Válaszfalak - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Színész
Válaszfalak
Vörösmarty Színház
Bill
Válaszfalak
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Válaszfalak
Békéscsabai Jókai Színház
Bill
Válaszfalak
Móricz Zsigmond Színház
Bill
VÁLASZFALAK
Belvárosi Színház
Színész
Válaszfalak
Prodior Kft.
Egyéb
VÁLASZFALAK - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Válaszfalak - Orlai Produkció
Kálmán Imre Művelődési Központ
Színész
Valódi hamisítvány
Veszprémi Petőfi Színház
Lionel Percy
Valódi hamisítvány
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Lionel Percy
Valódi hamisítvány
Komlói Színház- és Hangversenyterem
Színész
Valódi hamisítvány
Veres 1 Színház
Lionel Percy
Valódi hamisítvány
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Lionel Percy
Valódi hamisítvány
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Lionel Perc
Valódi hamisítvány
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Valódi hamisítvány
Kisfaludy Színház
Lionel Percy
Valódi hamisítvány
Weöres Sándor Színház
Lionel Percy
VALÓDI HAMISÍTVÁNY
Belvárosi Színház
LIONEL PERCY
VALÓDI HAMISÍTVÁNY - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Lionel Percy
VALÓDI HAMISÍTVÁNY - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
Valódi hamisítvány - Orlai Produkció
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Valódi Hamisítvány - Orlai Produkció előadása
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Lionel
Valódi hamisítvány - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ
Lionel Percy
Várkonyi 100 - emlékest
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Woody és a swing – Kozma Orsi Quartet / NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL
Müpa
Vendég
xA miniszter félrelép
József Attila Színház
RICHARD WILLEY, miniszter
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!