Mióta az eszemet tudom izgága gyerek voltam, sok minden érdekelt. Többek között jártam például: szolfézsra, hegedülni, énekkarba, atletizálni (bár ez nem látszik), úszni, amatőr színjátszó csoportba, és leigazolt focistája is voltam a zuglói-kinizsi sportklubnak (de ez sem látszik). Emiatt aztán sok minden szerettem volna lenni: kukás,…
Mióta az eszemet tudom izgága gyerek voltam, sok minden érdekelt. Többek között jártam például: szolfézsra, hegedülni, énekkarba, atletizálni (bár ez nem látszik), úszni, amatőr színjátszó csoportba, és leigazolt focistája is voltam a zuglói-kinizsi sportklubnak (de ez sem látszik). Emiatt aztán sok minden szerettem volna lenni: kukás, kertész, utcaseprő, focikapus, bohóc, traktorvezető, kamionos stb.… Már általános iskolában az osztályfőnökömtől az „osztálybohóca” elnevezést kaptam - a tanórákra is kiterjedő szereplési vágyam miatt- ezért magától érthet volt, hogy ebben az irányban maradtam. 13 évesen elkezdtem egy színjátszó csoportba járni, és a szakközépiskola elvégzése után felvételt nyertem a Theatrum Színiakadémiára, amit 3 év után 2000-ben sikeres vizsgákkal fejeztem be. Utána sok év szabadúszás, nagyszerű munkák és produkciók következtek, majd 2008-ban leszerződtem ide Szolnokra, ahol jelenleg is a társulat tagja vagyok. Pesten kívül sosem éltem máshol, úgyhogy bátran kijelenthetem, hogy nagy elhatározás kellett hozzá, de nagyon megérte. Sok remek lehetőségeket kaptam, amit igyekeztem meghálálni, és közben egy kicsit szolnoki is lettem. Köszönöm, hogy elolvasta a történetem! /Harna Péter
Szerepei a Szigligeti Színházban: Romeó és Júlia- Sámson (2008) Kakukkfészek- Ruckly (2009) Országúton-Bohóc (2009) A félõlény- Lidérc, irodaszörny, Nagy Tökély, (2009) Vízkereszt vagy amit akartok- Böffen Tóbiás (2009) Vízkereszt vagy amit akartok- Valentino (2009) Leányvásár- Sam (2010) La Mancha lovagja-Pedro (2010) Az üvegcipõ- Ajtónálló (2010) János Vitéz- Bartolo (2010) A tanítónõ- Szolgabíró (2010) Én és a kisöcsém- Zolestyák (2011) Négszögletű Kerek Erdő - Bruckner Szigfrid - (2011) Liliom- Kádár István (2011) Légy jó mindhalálig- Báthory (2011) Cirkuszhercegnõ- Pincér (2012) A három sárkány - rendőr (2012) Szenzációóó! - lapos (2012) Bál a Savoyban - Musztafa Bey (2012) Egy bolond százat csinál - rendőr (2012) Made in Hungaria -Rudi (2013) Sárga liliom - Dr. Asztalos Kálmán, ügyvéd (2013) A kaktusz virága - Igor (2013) S.Ö.R. (2013) Mágnás Miska - Pixi (2014) Patika - Kovács jegyző (2014) Csizmás kandúr - Legidősebb fiú, udvarmester (2014) Csongor és Tünde - Hurrah (2014) Irma, te édes - Pepi (2014) Óz, a nagy varázsló -Tommy-oroszlán (2014) Sztárcsinálók - Claudius (2015) Luxemburg grófja - Brissard (2015) A padlás - Herceg, Szellem 550 éves (2015) A makrancos hölgy - Hortensio (2015) A denevér - Frank, börtönigazgató (2016) Hello, Dolly! - Hortensio (2016) Švejk, a derék katona – Kraus ezredes, Kákonyi (2016) Anconai szerelmesek - Giovanni, a cukrász (2016) Szent Johanna - La Hire kapitány (2016) Süsü, a sárkány - Süsü (2017) My Fair Lady - Harry (2017) A kőszívű ember fiai - Goldner (2017) Janika – Fenek Jenő (2017) Fekete Péter – Pierre Lenoir (2017) Lili bárónő – Miniszter (2017) Macbeth – Menteth/Százados (2018) Csoportterápia – Lajos (2018) A vöröslámpás ház - Képviselő (2018) A dzsungel könyve - Balu (2018) Tizenkét dühös ember - 7. esküdt (2019) Arzén és levendula - Teddy (2019) Charley nénje - Lord Frank Babberley (2019) Lóvátett Lovagok - Longaville gróf (2019) Szent Péter esernyője - Bélyi János, glogovai pap (2019) A mi kis városunk - Sram Craig, Gibbsék rokona (2020) Nyitottablak - Polgármester (2020) Minden lehetséges! húsvéti ünnepi online előadás (2020) Scherlock Holmes és Európa árvája különös esete, online ősbemutató - Mycroft (2020) A beszélő fa, online Bemutató - Henyek, a medve (2020) Kaviár és lencse - Antonio (2020) Kőműves Kelemen - Máté (2020) Régimódi történet - Apátplébános (2020) Déryné ifjasszony - Himling Zsuzsi kisasszony - Falsetti, világhíres főtenor (2021)
A kaktusz virága
Nemzeti Színház
Igor , Antonia szomszédja
Anconai szerelmesek
József Attila Színház
Giovanni, a cukrász
Anton Pavlovics Csehov: Sirály
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
MEDVEGYENKÓ, tanító
Janika
Szarvasi Vízi Színház
Fenek Jenő, kezdő író
Meghívás egy gyilkos vacsorára színházjegy
Mátra Művelődési Központ
Színész
Óz, a csodák csodája - A Körúti Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ
Színész
Pierre Barillet – Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága
Klebelsberg Kultúrkúria
Igor, Antonia szomszédja
Pocahontas - mese musical
Jegycenter Kft.
Wingapho
Rivalda 2011 Az üvegcipő
Thália Színház
Ajtónálló
Süsü, a sárkány kalandjai
Vidám Színpad
Kiráy
SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - Hadart Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Király
Szabó Magda: Régimódi történet
Gyulai Várszínház
Apátplébános
Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad
Egyéb
Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad
Medvegyenkó, tanító
Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Második rendőr
Tizenkét dühös ember
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Színész
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek
Klebelsberg Kultúrkúria
Giovanni, a cukrász
Vesztegzár a Grand Hotelben
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Decker, taná
VSZF 2013 (Szolnok) Sárga liliom
Thália Színház
Dr. Asztalos Kálmán, ügyvéd
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!