Racionális lénynek tartod magad, aki abszolút uralja a helyzeteket? Átlátod, átgondolod, kitalálod, megfejted? És mi történik, amikor mégsem így működsz?
Például több időt töltesz az e-mail formázásával, mint a tartalmával. Vagy még nincs kiválasztva a padló, de elidőztök azon, milyen legyen a fuga színe. Kiakadsz, hogy miért nem hajtja le a férjed a vécédeszkát, miközben sokkal nagyobb problémáitok vannak ennél… Vagy nem a trivialitás csapdájába esel, hanem a status quo hatás alá, és inkább nem változtatsz egy helyzeten. Vagy téves következtetésekre jutsz. Vagy általánosítasz, esetleg címkézel.
A torzítások, gondolati csapdák teljesen normálisak. Az agyunk „átver” minket, mert egyszerűsíteni szeretné a helyzeteket. Mikor, hányszor, hogyan? És mit csinálhatunk, hogy észleljük ezeket a helyzeteket? Erről is beszélgetünk Szvetelszky Zsuzsával február 7-én. Rájátszik a Momentán.
A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra. Ödön von Horváth részvéttel megírt, mégis kendőzetlen társadalmi diagnózisának tárgya az egzisztenciális bizonytalansággal áthatott megalkuvások kora, és benne a kisember egyéni felelőssége.
Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”