Egy olyan figura, mint Tartuffe veszélyt jelenthet bárki számára, aki úgy érzi, hogy valami
hiányzik az életéből. A „tartüffök” ezt a hiányt, ezt a vágyat ismerik fel és elégítik ki úgy,
hogy közben rabjukká teszik áldozatukat.
Molière Tartuffe-je a jómódú Orgont szemeli ki áldozatául. Az isteni hit köntösébe bújva Tartuffe eléri, hogy Orgon minden vagyonát ráírassa, a fiát, Damis-t kitagadja, és hogy a lányát, Marianet hozzá akarja adni feleségül ne pedig Valérhoz, a lány szerelméhez. Csakhogy Tartuffe Orgon feleségét is meg akarja szerezni. Ez lesz a veszte. De ekkor a család már szétesett, a vagyon elveszett, és ha a bölcs és jószívű Király nem avatkozna közbe, minden így is maradna. Az előadás fókusza a fiatalokra helyeződik, akik nem tudnak, nem mernek, nem tanultak meg kiállni magukért. De az is lehet, hogy a szülők nem tanították meg gyerekeiket erre. Beavatószínházi előadásunk lehetőséget kínál e két szemszögből megvitatni e kérdést.