Olyan időket élünk, amikor nem létezhetünk a másoktól kapott és az általunk másoknak nyújtott törődés, odafigyelés, gyengédség nélkül. A csoport ereje és az egyén kifinomultsága a mozdulatlanság, az elengedés, a haladás nyomán bontakozik ki. A szólók, a duettek, és a csoportos jelenetek a test és a lélek állapotait keltik életre, amelyben az individualizmus és az altruizmus egyaránt hangot kap. Mindkét gondolkodásmód képes jótékony cselekedetekre, ám míg az egyiket önös érdek, addig a másikat önfeláldozó indíttatás vezérli. E két viselkedésforma különbségéről és hasonlatosságáról elmélkedik az alkotó. A koreográfia nem igényel és nem tűz ki célul történetmesélést. Ez egy absztrakt mese a jóság dicsőítéséről. koreográfus: Enrico Morelli
L’Heritage (Örökség)
„A táncelőadást Bernard Marie Koltès drámája ihlette. Ellentétben a szerző későbbi, meseszerű darabjaival, az Örökség a szív legbelsőbb hangjait, a tudatalatti rejtelmeit kutatja, melyben az ember kielégítetlen vágyaival szembesül, és önkontrollja elől menekül. A táncjáték: merülés a lélek sötét, rejtett bugyraiba, ahol az álom rémálommá válik. Az előadás zenei világa széles skálán mozog: Bach és Vivaldi mellett olyan kortárs zeneszerzők művei is hallhatók, mint Arvo Part és Max Richter.” koreográfus: Walter Matteini
A tavaly hatalmas sikert aratott, teltházas aréna koncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét az MVM Dome színpadán kápráztatja el a közönséget rendkívüli tehetségével. Bence legújabb, Pianoshphere című albuma egyben a névadója az idei turnénak, amelyet Ausztrália és Nyugat-Európa után a prágai O2 Arénában majd a dubai Coca Cola Arénában élvezhet a közönség. A turné utolsó állomása pedig a budapesti MVM Dome, 2024. december 7-én.
Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”