A hetvenes évek közepére Miloš Forman kicsit távolabbra kerül a csehszlovák új hullámtól, és nem tartja ördögtől valónak, ha sikeres művekre építi fel filmjeit. Szakít ugyan az új hullámos szerzői filmes megközelítéssel, de sok tekintetben megmarad európainak. Első adaptációja a Száll a kakukk fészkére. Ken Kesey 1959-ben írta a regényt, amelybe személyes tapasztalatait is beépítette, hiszen korábban részt vett tudatmódosítókkal kapcsolatos titkos kísérletekben, és dolgozott elmegyógyintézetben is. A kötet 1962-ben jelent meg. Siker lett, s egy évvel később színpadra vitték. Aztán jött Forman. A történet egyszerű. A vagány Patrick McMurphyt (Jack Nicholson) egy büntetőintézetből átviszik az elmegyógyintézetbe, mert dilisnek adja ki magát. És itt, a dinkafészekben - az angol coockoo egyik jelentése „együgyű, bolond” - rádöbben, hogy cseberből vederbe került. Olyan intézménybe, ahol talán soha nem telik le a büntetés. Büntetés? De hiszen itt elmebetegek élnek. McMurphy kikel az intézmény és a benti diktatúrát vezénylők ellen, és mindent felforgat azzal, hogy az ápoltaknak megpróbál valamennyit visszaadni emberi - szabad - létezésükből. A siker óriási: a film 1976-ban megkapta az öt legfontosabb Oscar-díjat. A vasfüggöny innenső oldalán is siker volt - csakhogy a világnak ezen a szabadságdeficites felén mi ismertük a politikai pszichiátria szovjet intézményét. S bár másként olvastuk a filmet mint az amerikaiak, számunkra is fontos, érvényes jelentése volt szabadságról és zsarnokságról.
Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni. - Lukács evangéliuma 12:1-3.
A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.