A lakásotthon egy gyönyörű Weiss Manfréd kúria a Budai-hegységben. Ez a legabszurdabb 200nm ahol valaha jártam. Remény és reménytelenség, menny és pokol, de főleg feszültségekkel teli, minden pillanatban robbanni kész várakozás.
Az ottlétem alatt rengeteg boldog és borzasztó dolognak voltam részese, vagy csak megfigyelője. Sok más érzés mellett az egyik legmeghatározóbb a tehetetlenség lett. Egy ponton túl nem tudtam többet tenni a gyerekekért, és nem azért mert nem akartam, hanem mert a gyermekvédelmi rendszerünk egy KALAP SZAR, a benne dolgozókon túl, a gyerekeket is napi szinten abuzálja. Tehetetlenül álltam és néztem, ahogy engem is bedarál a rendszer és elkezdek szörnyeteggé változni. Mindez azért leginkább, mert az állam vezetői, akiknek vállalnia kellene a felelősséget, magasról SZARNAK valójában a gyerekekre a családokra, azokra akiknek szüksége lenne a segítségére. Az előadás tehát nem egy történetet mesél el és arra sem vállalkozik, hogy táncon keresztül bemutasson bármit. Csupán tiszteletemet akarom kifejezni efelé a 23.000 gyermek felé, akik nap mint nap próbálnak túlélni ebben a SZAR rendszerben. Habár nekik ettől nem lesz jobb.
az előadás hossza: 50 perc
(fotó: Bartha Máté)
Stáblista
koreográfus: Raubinek Lili
alkotók: Gláser Márton, Kelemen Patrik, Lévai Viola,Raubinek Lili, Thury Zita
zene: Mákó Rozi
fény: Dézsi Kata
tér, asszisztencia, konzulens: Petrányi Luca
támogatók: Imre Zoltán Program, NKA, EMMI, Katlan csoport, Artus,
Hírek
