„A legkisebb cselekvést, a látszólag egyszerűt is bizalmatlanul nézzétek! Vizsgáljátok meg, szükséges-e, különösképpen, ha megszokott! Nyomatékosan kérünk: ne tartsátok természetesnek, ami naponta megesik! Mert semmit se mondjunk természetesnek e véres zűrzavar, elrendelt rendetlenség, tervszerű önkény, embertelen emberiesség időszakában, hogy semmi se számítson megváltoztathatatlannak.”
/Bertolt Brecht/
Brecht egész életműve a kételkedésre tanít. Arra, hogy ne kényelmesedjünk bele hétköznapjainkba. Hogy ne fogadjuk el a minket körülvevő világot olyannak, amilyen, csak azért, mert a fennálló társadalmi rend azt mondja: „ennek így kell lennie”. Hogy vizsgáljuk felül erkölcsi szabályainkat, ha azok szöges ellentétben állnak a valósággal. Hogy elégedetlenségünket ne csak panaszkodással fejezzük ki, hanem kutassunk megoldási lehetőségek után. Hogy cselekedjünk, ha cselekedni kell, mert nem-cselekvésünkért éppúgy felelősek vagyunk, mint tetteinkért. Persze, a mi történetünk Szecsuanban játszódik, innen nagyon messze, így az ottani problémák nyilván ránk nem vonatkoznak. Ráadásul a dráma 1940-ben íródott. Hol van az már! A szerző is német. Mi közünk hozzá? Valószínűleg semmi. Úgyhogy azt tanácsoljuk a tisztelt közönségnek, dőljenek hátra székeikben, élvezzék ezt a régi kis fabulát, nevessenek sokat, aztán menjenek haza, és folytassák kicsinyes, elhibázott életüket ott, ahol abbahagyták, és még véletlenül se gondolkozzanak el azon, hogy csinálni kéne már valamit. Tisztelt Közönség, kulcsot ne találj, minek nektek jó vég, ha nem muszáj?
Dramaturg: Antal Klaudia Látvány: Domokos Barbara Rendezőasszisztens: Erdélyi Adrienn
Az Apostol együttes több mint öt évtizede áll a magyar zenei élet legmeghatározóbb előadói között. Dalai – mint a “Nem tudok élni nélküled”, “Okosabban kéne élni”, “Eladó, kiadó most a szívem” – generációk kedvenceivé váltak, és ma is ugyanazzal az érzelemmel, erővel és időtlenséggel szólnak, mint régen.
Mi, a XXI. század vadászai, akik az alávetettségből a szabadságba kívánunk eljutni, a Szarvasénekben egyfajta mitikus emlékezetet idézünk fel. Keressük a földi átváltozások, történetek égi mását, hogy végül mint szomjazók beléphessünk saját szent terünkbe. Ahhoz, hogy áthaladhassunk a jelképes hídon, el kell hagynunk a régit: a szülői házat, a kedvest, a népet, hogy megszelídítve annak tanúságait, újjá teremthessük a szokott sémákat, és újjászülessünk magunk is.
Hírek
Jegyvásárlás
