Kegyetlen vihar tombol, embertelen időjárás. Egy lélek sincs a szabad ég alatt, csak a kitaszított, kifosztott Lear király és a bolondja. Hogy melyikük bolondabb ebben a pillanatban, ki tudja. A gyermekei által kisemmizett, megalázott Leart a felismerés az őrületbe kergeti: egyetlen lányát, aki igazából szerette őt, kitagadta. Egy rossz döntés következményeként egész élete megkérdőjeleződik.
Lear és bolondja küzdenek az elemekkel és a múlttal. A bolond szembesít, a király pedig kénytelen kívülről szemlélni önmagát. A spirituális útvesztőben a végső felismerés elől eleinte az őrületbe menekül. Kicsinyességétől, dühétől, bosszúvágyától csak a halálhoz vezető kijózanító út legvégén tud megszabadulni. A szembesítést, a keserű felismerést a szerepeiből ki-belépő két színésznek, a zenésszínészmesterség nagy tudóinak virtuóz játéka teszi átélhetővé ugyanakkor szórakoztatóvá.
Lear: HARSÁNYI ATTILA Jászai-díjas Bolond: RÓZSA KRISZTIÁN
Közreműködik: ZSÁGER VARGA ÁKOS Díszlet- jelmeztervező: HIRCSU MARIANN Dramaturg: ENYEDI ÉVA - KESZÉG LÁSZLÓ Zene/zeneszerző: ZSÁGER VARGA ÁKOS Video: HAJDUFI PÉTER Súgó: MÁRTON B. ANDRÁS Ügyelő-Rendezőasszisztens: SZALAY PETRA
Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni. Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig is szenvedélyes szerelemről, hatalmas fehér esküvőről álmodott, elvágyik e csodálatos mediterrán szigetről. A nagy utazást azonban nem egyedül, hanem választottja, Sky oldalán tervezi elkezdeni. Házasságkötésüket mindössze egy apróság árnyékolja be: Sophie szeretné, ha édesapja vezetné oltárhoz, akit azonban nem ismer...
Mi, a XXI. század vadászai, akik az alávetettségből a szabadságba kívánunk eljutni, a Szarvasénekben egyfajta mitikus emlékezetet idézünk fel. Keressük a földi átváltozások, történetek égi mását, hogy végül mint szomjazók beléphessünk saját szent terünkbe. Ahhoz, hogy áthaladhassunk a jelképes hídon, el kell hagynunk a régit: a szülői házat, a kedvest, a népet, hogy megszelídítve annak tanúságait, újjá teremthessük a szokott sémákat, és újjászülessünk magunk is.