„Aki ismeri a lant egészen egyedi finomságát és bájosságát, az fájlalja csak igazán, hogy ezt a remek és egészen finom hangszert korunk új, zörgő zenéje, amely gyakorta oly kevés művészettel és fáradsággal oly nagy lármát csap, teljesen háttérbe szorította.” Johann Friedrich Reichardt, 1805.
A 15. század közepétől a 17. század végéig a lantot Európában az énekhang után a hangszerek között a legnagyobb elismerés övezte. A „Hangszerek Királynőjének” nevezték sokáig. A kor legnépszerűbb és egyben legjelentősebb hangszere volt, ami nemcsak szólójátékra alkalmas, az ének kíséretére is a legideálisabb partnernek bizonyult, és a reneszánsz korban a kamarazene, a házimuzsikálás fő hangszerévé vált. Uralkodók vetekedtek a virtuóz játékosokért, akik már a kor ünnepelt szólistái, és akiket a költők nem fáradtak vereseikben dicsőíteni. Népszerűsége egészen a klasszika koráig tartott.