„Megcsinálom a Jászait. Muszáj…” Ezt több évvel ezelőtt mondta Lázár Kati, aki a végletekig beleásta magát az egyik legnagyobb magyar tragika, Jászai Mari életébe. A színésznőébe, aki az Élektra kedvéért még ógörögül is megtanult, és a társat hajszoló nőébe, aki – mondjuk így – viharosan szenvedélyes „férfihódító” volt. Az egyik pillanatban még együtt fordítja Ibsent Reviczky Gyulával, a másikban már a majd' húsz évvel fiatalabb Szomory Dezsőért rajong, aki azután Párizsig fut. A színésznőnek a színpad mellett pedig még arra is maradt ideje, hogy írjon, és nemcsak a naplóit – amelyeket eredetileg nem is szánt kiadásra –, hanem cikkeket, sőt, tanulmányokat is, például a Pesti Naplóba, az Új Időkbe. Szenvedélyévé vált az írás, talán egyfajta menekülés is volt, hogy a színészi válsághelyzetek közepette maradjon valami kézzelfogható, egy darabka halhatatlanság, akár papíron is.
Lázár Kati pedig ezt a halhatatlanságot hol összerakta, hol szétszedte, aztán újrakezdte, hogy végül belekapaszkodjon Jászai Mari szerelmi kínlódásába, s köréje szőjön egy monodrámányi életet, és egy előadást.
Lázár Kati nem fél egyedül felmenni a színpadra, azt mondja, bevállalja és felvállalja a tragika életét, és különben is: „Sok mindenben egyezünk Jászai Marival…”
Videó: m1 Aranymetszés http://nava.hu/id/2009788/