Julien Fournier / L’Habeas Corpus Compagnie (BE) BURNING
kiégés, dokumentarista cirkusz, vizualitás 52'
„Julien Fournier az újcirkusz eszközeit használva rekonstruálja a népesség egy jó részének fizikai és erkölcsi összeomlását.”
Egyetlen szereplőnk kartondobozokat halmoz fel, hoz-visz, még a futópadon is dobozokat pakol, sőt, reggeli rutinját is(fogmosás, öltözés, kutyasétáltatás) a futópadon végzi. Saját környezetére igyekszik befolyással lenni, élet és munkakörülményére amely állandóan korlátozza őt, ismétlődő feladatokhoz láncolva, amelyek semmilyen kitörési lehetőséget nem hordoznak magukban.
Fournier ötlete egy izgalmas előadást szül, melynek központi tematikája égetően aktuális… De vajon meg lehet-e jeleníteni cirkuszi eszközökkel a munkahelyi kiégés problémáját? A Burning egyszerre dokumentarista újcirkusz és költői koreográfiai vízió. Alapja a performáló test, a narráló hang és a vetítés hármasa, melyek folyamatosan hatnak egymásra. Eleinte úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben, ám szép lassan kicsúszik a fellépőnk lába alól biztos talaj…
Az önnön díszletében csapdába esett karakter folyamatosan mozgásban van, hiszen erre kényszeríti a környezete. Ülve, állva, máskor dobozokat igazgatva, kapcsolatba lép egy olyan térbeli struktúrával, ahol minden állandó változásnak van kitéve, ezzel apránként kitörölve az összes lehetséges láthatárt/távlatot. Mindeközben a folyamatosan jelenlévő narrátorunk hangja lassan felemésztő, belső kiégést hordoz magában mind tartalmilag mind formailag: zihálás, szünet nélküli ritmikusság, a megfigyelő bizonyságtétele.
A test rezonál a szavakra és a cselekmény e szavak hatására alakul, ebben a kifulladásig tartó menetelésben minden összefügg: így az akrobatikus mozdulatok is összeolvadnak a vetítéssel. Grafikonok, százalékok, vallomások, egy meggyötört test... Ezek mind a munka, a teljesítmény, a tőke és a beteges túlfogyasztás világát hivatottak ábrázolni, ahol az ember árucikkré vált és ahol az értelem elveszett.
„A Burning többmillió embertársunk mindennapi valóságára világít rá, amelyért kizárólag produktivista társadalmunk tehető felelőssé.”
Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben. Az atommaghasadás felfedezése fűződik a nevükhöz. Csakhogy a Nobel-díjat ezért az eredményért 1944-ben Hahnnak ítélték oda...
Előfordul: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés (ja ez nem), egyszer elhangzik az a szó, hogy 'zsidó', egyszer az, hogy 'cigány'. Lesz füst, stroboszkóp, hangos zene, riasztó hangeffektek, zaj, káosz, kosz és több liter művér.
Ennek a különleges darabjának nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Egy színész életében csak egyetlenegyszer adhatja elő a darabot, amely kísérlet a színház hatalmának demonstrálására, közös játék az író, a színész és a közönség részvételével, vagyis minden egyes este megismételhetetlen alkalom.
Hírek
Jegyvásárlás
