A Ghymes felnőtt koncertjein sokszor érzek valamiféle lázasságot, valami szilaj, megzabolázhatatlan erőt, ami tulajdonképpen itt is jelen van, csak másként. Itt egyrészt abban, hogy náluk nincs különösebb bratyizás a gyerekekkel, a játszott dalok zöme régi népdal.
Másrészt abban is érződik a Ghymes tüzessége, sajátossága, hogy ezeket a réges régi, alapvető népdalokat, amiket tényleg mindenki ismer (például „Sárga csikó”, „Egyszer egy királyfi”, „Bennünk van a kutyavér”, „Így kell járni”), olyan frissességgel játsszák, meg úgy, hogy attól az ember, legyen bár apró vagy nagyobb, menthetetlenül táncra perdül.
Ugyanakkor meg Szarkáék még a „Kiskacsa fürdik”-et is képesek egyénien előadni, hogy nem azt érzem, hogy ezt azért nem kellett volna, mert ez már tényleg a könyökömön jön ki, hanem azt, hogy de jó.
Az őszinte barátság meséje ez. Megmutatja, hogy nem baj, ha valaki értéktelennek tart, másnak talán attól leszel a legszerethetőbb, amit korábban nem is tudtál magadról. A lyukas hordó, a törött létra és a fogatlan gereblye a szemétdombra kerülve fellázad és elmenekül, de ezzel végül a Fecskefiút és a Rózsalányt is megmentik.
Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán: „ahol kelet és nyugat összeér.”
Hírek
