Lorca utolsó és talán legjobb drámája a Bernarda Alba háza. Az Andalúziában játszódó történetet átszövi a spanyolos temperamentum. Bernarda Alba otthonát – férje halála után – börtönné változtatja, ugyanis a hagyományoknak megfelelően a nyolcéves gyász ideje alatt a kinti világra néző minden ajtó és ablak becsukódik. Ez boldogtalanná teszi a zordon, kemény akaratú asszony és más-más természetű leányai életét. A házban élők nőisége pusztulásra van ítélve, börtönükből az út csak fizikai vagy szellemi szabadságuk teljes feladásához vezet. A Halálkatlanból csak holtan, vagy tébolyultan lehet szabadulni.
Szenvedély, tűz, féltékenység, tánc, gyász és magány. Az előadás nyelvezete a rövid és tömör replikákra lecsupaszított lorcai szöveg és a flamenco világának (tánc, zene,ének) találkozásából születik meg. Ebben a színházi jelrendszerben egyformán fontos a hang, a gesztus, a ritmus és a látvány.
Fordította:
András László
Zene, gitár:
Oravecz Péter, cajon: Bajnay Beáta