„A víz körbejárja a földet, átáramlik a testünkön, és szétterjed a világ minden részén.” A víz az éltető, a megtisztító forrás, amely a kezdet és a vég, amely a születést, újjáalakulást fejez ki. A víz része az élet ritmusának. A bennünk áramló víz a természetes vízhez tartozik és az egész világegyetemben lüktető ritmus része. Az éltető víz, amely átveszi rezgéseinket, szavaink, érzéseink lenyomatait viseli, s hogy ez lehetséges, ez maga a lélek létezésének bizonyítását adja. Annak a meggyőződésünknek megerősítését, hogy igenis van lélek, és hogy a lelki történések alakítják a világot. Ne felejtsük el a Szentírás üzenetét: "Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem víz és vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy."
Európa ősi görög-latin kultúrájú múltját senki nem vitatja – a keresztény gyökerekről azonban mostanság alig esik szó. Pedig már közel száz esztendeje, hogy a luxemburgi születésű német-francia kereszténydemokrata politikus, Robert Schuman (1886-1963), az Európai Unió alapító atyáinak egyike közzé tette tételét: „Az egyesült Európa vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz.” Ezt ma már a bőrünkön érezzük: Isten helyén ma mind gyakrabban terpeszkedik az istentelen szabadosság, a kereszténység helyére pedig háború nélkül tolakodik be például az iszlám, és a legfőbb rossz – a hitetlenség és a magát egyházként definiáló üzleti vállalkozások tömege.
Sosem volt aktuálisabb a roskadozó európai kereszténység feltámasztása: ezt sugallja, hogy az argentin születésű Ferenc pápa a Vatikánban két XX. századi elődjét – XXIII. Jánost és II. János Pált – avatja szentté.
Színházunk küldetése e végsőkig globalizált világban: a színházművészet eszközeivel felmutatni és védeni nemzeti és keresztény értékeinket. Ezért hiánypótló és hagyományteremtő szándékkal életre hívtuk a Keresztény Színházi Fesztivált, amely nívós külföldi és honi, keresztény tematikájú produkciók segítségével próbál rávilágítani a hit és a szakralitás közösségformáló, valamint a kereszténység nemzetépítő és megtartó erejére.
Nagy segítség ehhez az Újszínháznak a patinás terézvárosi Avilai Szent Teréz templom önzetlen együttműködése, valamint az, hogy a Fesztivált védnökként karolta fel a minden magyaroknak példamutató Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója és Tarlós István, Budapest főpolgármestere.
Szeretettel várjuk Önöket e különleges hét előadásaira!
Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja van. És csak pár óra van az előadás kezdéséig.