„Színházban ülünk, méghozzá fent a színpadon. Amikor fölmegy a függöny, a nézőteret látjuk – ez a kert, megüli a hajnali pára. Mondhatnám, hogy máris mindent tudunk: a cseresznyéskert a színház, ez fog elveszni a végére. (…) A harmadik fölvonásban sikerül szétteríteni és fokozni a feszültséget, annak ellenére, hogy nem a vég kétséges, csak a módja. A cseresznyéskert elvesztésének erősödő balsejtelme szépen összesimul a ködös, homályos jövőbe vetett kíváncsisággal – mert reménykedni itt már csak reflexből reménykedik bárki. (…) A színpadon díszletmunkások jelennek meg, (…) az egymáshoz kötözött székeket szépen felhúzzák a fejünk fölé, a többi bútort a kocsira rakják, a pezsgőt nagyjából Lopahin nyakalja be – és mire Firsz egyedül marad, a nézőtér letakart zsöllyéire dőlhet meghalni. Együtt végzik. Elmentek, jönnek – és egy színházzal kevesebb a földön. Szép szomorúság.”
Csáki Judit: Kert a színházban
(Magyar Narancs, 2011. november 10.)
Sahriár király szíve kővé dermedt – árulás és fájdalom zárta börtönbe a lelkét. Amikor elé vezetik Seherezádét, a rabnőt, minden megváltozik. A lány, hogy életét mentse, mesélni kezd.
„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
Hírek
