RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 


Zene.hu
 

Program


Aktuális előadások



Csiky Gergely – Fényes Szabolcs: A nagymama
zenés játék két részben
Rátonyi Róbert színház
Kálmán Imre bérlet

Csiky Gergely A nagymama című alkotása finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, mely már az első bemutatóján nagy sikert aratott. A fiatalember, aki olasztanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai elveivel elnyeri az intézet nevelőinek bizalmát. Csak Tódorka Szilárd tanár úr tudja, hogy ez a fiatalember… "báránybőrbe bújt farkas", s nem más, mint az ifjú Szerémi gróf, aki az egyik növendék miatt vállalkozott erre a kalandra. Tódorka Szilárd, a régi nevelője ajánlotta be az intézetbe, mert nem tud semmit megtagadni volt tanítványától. Most azonban elhatározza, hogy mindent bevall Szerémi grófnénak, a fiatalember nagymamájának. A Nagymama meglátogatja az intézetet, hogy megismerhesse az új "olasztanárt". Négyszemközt kivallatja unokáját, hogy ki miatt "tanárkodik" itt. A Nagymama segíteni akarja a szerelmeseket, mert visszagondol saját szomorú történetére. Őt elválasztották szerelmesétől és boldogtalan volt egész életében. De vajon sikerül-e a Nagymamának, hogy a fiatalok egymáséi legyenek, ki tudja-e bogozni a múltbéli igen összekuszált családi bonyodalmakat, ki-kire talál rá, s kivel lesz boldog: erről mesél a darab.

Főbb szerepekben
Szerémi grófné.................................................................. Kállay Bori
Ernő, unokája.................................................................... Kovács Szilárd
Örkényi Vilmos, nyugalmazott ezredes............................. Faragó András
Kálmán.............................................................................. Barkóczi Sándor
Piroska.............................................................................. Pacskó Dorka
Tímár Karolin, nőnevelő intézet tulajdonosa..................... Vörös Edit
Márta................................................................................. Haraszti Elvira
Tódorka Szilárd, tanár az intézetben................................ Kiss Zoltán
Langó Szerafina, nevelőnő az intézetben......................... Teremi Trixi
Koszta Sámuel, tábori lelkész........................................... Szirtes Gábor
Galambosné...................................................................... Halász Aranka
Aranka............................................................................... Csápenszki Nikolett
Krisztina............................................................................. Unger Vanda
Pincér................................................................................. Hábel Ferenc

Lányok, intézeti növendékek

Alkotók
Jelmez: Vesztergombi Anikó
Díszlet: Perlaki Róbert
Koreográfus: Hevesi Anna
Zenei vezető: Rátonyi Róbert
Rendező: Moravetz Levente

Ajánló


Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Martin Rauhaus komédiája hatalmas filmsiker volt hazájában, színpadi változata pedig Németország után először nálunk mutatkozik be.

Nem mindennapi vígjátékot láthatnak nálunk, amit egy olyan rendező állít színpadra, aki maga is 900-szor játszotta ezt a hihetetlenül szórakoztató…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!