Koncert – Hunyadi terem
Az est első részében Mihai Amihalachioaie Dixi-Mărunțica című darabja hangzik el Radu Ratoi előadásában, majd Schumann Fantasiestücke ciklusa Kokas Dóra és Dani Imre közreműködésével. Bartók 3. vonósnégyesét a Kelemen Kvartett szólaltatja meg.
Koncert – bár
Liszt Via crucis című műve és Madách Az ember tragédiája című drámájának részletei összekapcsolva hangzanak el a FAB Kvartett és színművészek közreműködésével.
Koncert – Hunyadi terem
Az est első felében Beethoven A-dúr csellószonátája hangzik el Kokas Dóra és Jose Gallardo előadásában, majd Bach 3. brandenburgi versenye szólal meg kibővített kamarazenekari apparátussal.
A szünet után Beethoven–Tolsztoj Kreutzer szonátája következik; a tételek között Bezerédi Zoltán olvas fel.
Generációjának egyik legismertebb hegedűse, Clément Janinet nemcsak a jazzben járatos, hanem a játékmódok és stílusok innen merített szabadságát előszeretettel használja arra is, hogy a kortárs, világ- és tradicionális zene vidékein kalandozzon. Európai kvartettjében úgy terjeszti ki régebb óta aktív zenekarai – köztük a BMC Recordshoz szorosan kötődő Ornette Under the Repetitive Skies és La Litanie de Cimes együttesek – esztétikáját, hogy az új repertoárt más kultúrákból származó zenészek kezére bízza.
A Wakan trió közös munkájának első kézzelfogható gyümölcse a Being Dantès című album: egy olyan kompozíciókból álló repertoár, ahol magától értetődő, ismerős dallamvonalak komplex és egyedi szerkezetekben keresik útjukat.
A felkavaró történet főszereplőjének, Majának egy fájdalmas veszteséggel kell szembenéznie – a feldolgozás és az elfogadás során azonban sok minden megkérdőjeleződik az életében: meg kell küzdenie a családja elvárásaival, a társadalmi konvenciókkal, és a legfontosabb emberi kapcsolatait is újra kell építenie..
Egy temetés. Egy halotti tor. Három nő – és egyetlen férfi emléke, ami összeköti őket. Három különböző élet, három különböző kapcsolat, három, elsőre kibékíthetetlen sors. És egy szoba, ahol a múlt nem hagyja nyugodni a jelent.
“Négy találkozás, 4 különböző nő és férfi között, akiket összeköt egy dátum…a buszra való várakozás közben bontakozik ki az élethelyzetük, történetük és felcsillan annak a lehetősége, hogy ezután közösen folytatják..” Az előadást írta és rendezte Rusznyák Gábor, előadja Mészöly Anna és Simon Zoltán a TTH Színpad Latabár-termi előadásán, 2026. május 3-án 19.00 órától.
2026. március 18-án 18 órától Soma Mamagésa előadásában - a KMO-ban - az „Új nő” és az „Új férfi” jellemzőiről hallhatnak az érdeklődők a most formálódó korszak tükrében. A felnőtt korosztálynak szóló program izgalmas önismereti és társadalmi kérdéseket boncolgat, miközben új nézőpontokat kínál a férfi–női szerepek változásáról.
Ez a sok zenével, illetve közismert és közkedvelt slágerekkel átszőtt monológ a női lét dicsérete. Azé a kiváltságos, semmihez sem hasonlítató helyzeté, ami a nőknek megadatik, pusztán attól, hogy „a gyengébbik nem” képviselői lehetnek. Annak minden szépségével, bizonyos helyzetekben nehézségeivel, amit mindnyájan jól ismerünk.
Teri a házban - nőnapok 2026 programsorozat része.
Ladjánszki Márta táncos és Varga Zsolt szaxofonos performanszával indul a program, majd beszélgetés lesz a generációk közötti kapcsolódásról, maszkokról, testről és lélekről, Babarczy Eszter: Apám meghal című kötete kapcsán.