Már gyermekként is kapott kisebb szerepeket édesanyja egyes filmjeiben, bár a neve nem feltétlenül szerepelt a stáblistán, mint 11 évesen az 1966-os Vidám vasárnap című tévéjátékban vagy 15–16 évesen az 1970–71-ben forgatott és 1972-ben bemutatott A fekete városban mint Quendel Gáspár lánya, Brigitta. Főiskolai tanulmányait a…
Már gyermekként is kapott kisebb szerepeket édesanyja egyes filmjeiben, bár a neve nem feltétlenül szerepelt a stáblistán, mint 11 évesen az 1966-os Vidám vasárnap című tévéjátékban vagy 15–16 évesen az 1970–71-ben forgatott és 1972-ben bemutatott A fekete városban mint Quendel Gáspár lánya, Brigitta. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1973–1977 között Kazimir Károly osztályában.
1977–1993 között a Thália-, illetve az Arizona Színház tagja volt. Ezután évekig szabadúszó, 2000-től pedig 13 éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. Ezután szabadúszó lett, miközben a budapesti Karinthy Színház és Játékszínben rendszeresen játszik és rendez.
Rendszeresen szinkronizál filmekben is látható. Már az 1976-os Csongor és Tünde címszerepét játszhatta el, majd 23 évesen Kis Mari szerepében tűnt fel az Abigél című sorozatban.
Saját beszédiskolát működtettet, valamint a Gór Nagy Mária Színitanodában színészmesterséget is oktatott.
Díjak, elismerések: Vörösmarty gyűrű-díj (2005) Aranyalma díj (Fejér Megyei Hírlap) – 2007 év legjobb színésze (2008) Aase-díj (2008) Kránitz Lajos-díj (2017) Tolnay Klári-díj (2018) Magyar Esélyegyenlőségi Díj (2023) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2023) Francsics-díj (2023) Gobbi Hilda-díj (2024)
Színházi szerepeiből: Agnese (Vajda Katalin: Anconai szerelmesek) Catherine Campana (Casanova–Pelle–Kazimir: Casanova) Cookie (Neil Simon: Pletykák) Etel (Kosztolányi Dezső: Édes Anna) Frau Herman (Garaczi: Imoga) Helga (Zorin: Varsói melódia) Iszméné (Szophoklész: Antigoné) Justice (Joyce: Számkivetettek) Katherine (William Shakespeare: Lóvátett lovagok) Libera (Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté) Marchellina (Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága) Marja hercegnő (Lev Nyikolajevics Tolsztoj–Piscator–Neumann: Háború és béke) Margit királyné (William Shakespeare: III. Richard) Marie Kleinholtz (Fallada–Dorst: Mi lesz veled, emberke?) Melinda (Katona József: Bánk bán) Mita (Luigi Pirandello: Liolá és a lányok) Mrs. Butler (April De Angels: Garrick, a színész – avagy ízlés dolga) Owini-Mondamin (Longfellow–Kazimir: Hiawata) Peggotty (Charles Dickens: Copperfield David) Porcelán (Szép asszonyok egy gazdag házban) Postáskisasszony (Vian: Mindenkit megnyúzunk) Primula (Zsurzs Kati: Bence királyfi) Tarsilla Tettamanzi (Chiara: Jöjjön el egy kávéra hozzánk) Tölcséri Lica (Németh: Harc a jólét ellen) Tyltyl (Maurice Maeterlinck: A kék madár) Umm (Mészöly Gábor: Hoppárézimi) Zsófi (Balázs Ágnes: Andersem, avagy a mesék meséje) Zsuzsi (Metta–Kaposy: Egy komisz kölyök naplója)
Játékfilmek: Csinibaba (1997); Csak szex és más semmi (2005); Gondolj rám (2016); Sohavégetnemérős (2016); Pappa Pia (2017) Akik maradtak (2019); Boszorkányház (2019); Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020) El a kezekkel a Papámtól! (2021); Együtt kezdtük (2022); Szimpla manus (2022) Radics Béla - A megátkozott ember (2023); Véletlenül írtam egy könyvet (2024)
Tévéfilmek: Vidám vasárnap (1966); A fekete város (1971); Csongor és Tünde (1976); Csaló az Üveghegyen (1976); Napforduló (1977) Abigél 1–4. (1978); Mire a levelek lehullanak (1978); Zebegényiek (1978); Katonák (1978); Mire megvénülünk 1–6. (1978) Ezer év (1980); Gazdag szegények (1980); A Sipsirica (1980); A filozófus (1980); Csupajóvár (1980); Családi kör (1980–1981) Glória (1982); Égszínkék lovak, vörös füvön (1982); Hivatalnok urak (1983); A zalameai bíró (1983); A bíró (1984) T.I.R. (1984); Ellenségek (1984); A kék madár (1984); Varsói melódia (1985); Égető Eszter (1989); Szomszédok (1990–1991) Família Kft. (1992); TV a város szélén (1998); Tűzvonalban (2007); Casino (2011); Hacktion: Újratöltve (2013) A mi kis falunk (2017–); Egynyári kaland (2017); A színésznő (2018); Csak színház és más semmi (2018) Tóth János (2018); Barátok közt (2019); Segítség! Itthon vagyok! (2020); Mellékhatás (2023)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Augustine, Gaby nővére
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Augustine, Gaby nővére
8 nő a Játékszín előadása
Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
Augustine, Gaby nővére
A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: ADÁSHIBA
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Bódogné
A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: Nyolc nő
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Augustine, Gaby nővére
A kis herceg
Vörösmarty Művelődési Ház
Rendező
A Rózsátnevető királykisasszony
Vörösmarty Művelődési Ház
Rendező
A vád tanúja
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Janet MacKenzie
A VÁD TANÚJA
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Janet MacKenzie
A vád tanúja
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Janet MacKenzie
A vád tanúja - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
Janet MacKenzie
Acélmagnóliák
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Emily
Acélmagnóliák
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Emily
ADÁSHIBA
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Bódogné
Adáshiba
Vörösmarty Színház
Bódogné
ADÁSHIBA - Játékszín előadásában
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
Bódogné
Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/
Nr1Media
Emily Caroline Brent
BEMUTATÓ - Németh Virág: AZ UTOLSÓ VELENCEI KALMÁR
Gólem Színház
Színész
Csáth Géza: A Pertics Janika
Ferencvárosi Pinceszínház
Szakácsnő
Csukás István - Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Rendező
Csukás István – Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó
Gyulai Várszínház
Rendező
Csukás-Szitha: GOMBÓC ARTÚR, A NAGY UTAZÓ - zenés meseutazás két részben - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ
Rendező
Csurka István: Eredeti helyszín
Karinthy Színház
II. Örömanya
Csurka István: Eredeti helyszín.
Karinthy Színház
II.Örömanya
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Anya
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Anya
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - Színmű két részben, a Budapesti Játékszín előadása
Kölcsey Központ
Színész
Életrevalók
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Életrevalók
Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Életrevalók
Szarvasi Vízi Színház
Színész
Életrevalók (Játékszín)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Életrevalók - igaz mese
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Egyéb
ÉLETREVALÓK - igaz mese két részben - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ
Színész
ELŐBEMUTATÓ - Németh Virág: AZ UTOLSÓ VELENCEI KALMÁR
Gólem Színház
Színész
Eric Toledano -Olivier Nakache: Életrevalók
Gyulai Várszínház
Színész
Eric Toledano – Olivier Nakache: Életrevalók
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
További szerepben
És már senki sem (Tíz kicsi néger)
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Emily Caroline Brent
És már senki sem, korábbi címe Tíz kicsi néger - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
Emily Caroline Brent
ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Emily Caroline Brent
Eszter hagyatéka
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Nunu, családi rokon
Gombóc Artúr
Vörösmarty Színház
Rendező
Gombóc Artúr, a nagy utazó
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Rendező
Igaz történetek a magyar színjátszásról
Belvárosi Színház
Színész
Jóccakát anya
RS9 Színház
Színész
Ken Ludwig: Primadonnák
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Florence néni
Ken Ludwig: Primadonnák
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Florence néni
Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Florence néni
Két néni, ha elindul
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Bernadette
Két nő
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Nóra
Két nő
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Nóra
Klauzal színház bérlet - Életrevalók
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Lili bárónő
Vörösmarty Színház
Chrisztina
Márai Sándor :Eszter hagyatéka
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Nunu, családi rokon
Márai Sándor: ESZTER HAGYATÉKA
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Nunu, családi rokon
Molnár Ferenc: Józsi
Ferencvárosi Pinceszínház
Színész
Nagyvárosi fények
Városmajori Szabadtéri Színpad
Nagymama
Nagyvárosi fények
Móricz Zsigmond Színház
Nagymama
Nagyvárosi fények
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Nagymama
Németh Virág: AZ UTOLSÓ VELENCEI KALMÁR
Gólem Színház
Színész
Nercbanda
Karinthy Színház
Fritzi Clews
NYOLC NŐ
Szegedi Nemzeti Színház
Augustine, Gaby nővére
NYOLC NŐ
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Augustine, Gaby nővére
Nyolc nő
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Augustine, Gaby nővére
NYOLC NŐ Helyszín: VECSÉS
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Augustine, Gaby nővére
Nyolc nő - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
Augustine, Gaby nővére
Nyolc Nő - komédia - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
Augustine, Gaby nővére
Nyuszi ül a hóban
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Nyuszi ül a hóban
József Attila Színház
Rendező, mesélő
PIERRE NOTTE: KÉT NÉNI, HA ELINDUL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Bernadette
Piszkavas
RS9 Színház
Mag Folan
Primadonnák
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Florence néni
PRIMADONNÁK
Békéscsabai Jókai Színház
Florence néni
Primadonnák
Szegedi Nemzeti Színház
Florence néni
PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása
Kölcsey Központ
Florence néni
PRIMADONNÁK - Játékszín
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Florence néni
Remix
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Margot Lamb
Robert Harling: Acélmagnóliák - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Emily
Robert Thomas: Nyolc nő - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ
Augustine, Gaby nővére
Robert Thomas: Nyolc nő bűnügyi komédia
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Augustine, Gaby nővére
Spirit Színház: Eszter hagyatéka
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Nunu, családi rokon
Spirit Színház: Eszter hagyatéka
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Nunu, családi rokon
Szakonyi Károly : Két nő - Játékszín
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Nóra
Szakonyi Károly: Adáshiba
Gyulai Várszínház
Bódogné
Szakonyi Károly: Adáshiba /A Játékszín előadása / HA Próza sorozat
Hírös Agóra
Bódogné
SZAKONYI KÁROLY: KÉT NŐ
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Nóra
Szakonyi Károly: KÉT NŐ
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Nóra
Tartuffe
Veszprémi Petőfi Színház
Pernelle asszony, Orgon anyja
Te csak pipálj, Ladányi!
Karinthy Színház
Linka - a felesége
Virágot Algernonnak
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Mrs. Donner / Anya / Mrs. Nemur
Virágot Algernonnak
Vörösmarty Színház
Anya
Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Anya
Zsuzsika hangja
Karinthy Színház
Rendező
ZSUZSIKA HANGJA
Csiky Gergely Színház
Rendező
Zsuzsika hangja
RaM Colosseum
Öltöztetőnő
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!