Reklám- és filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer.
1994-ben forgatta első kisfilmjét (Attila bohóc címmel) a Balázs Béla Stúdió támogatásával. Londonban a London Drama School (STAR TEK associates) képzésén vett részt, majd 1999 óta szabadúszóként dolgozott producerként, készít reklámfilmeket és rendez. Filmjeivel számos nemzetközi és hazai fesztiválon vett rész, nyert…
Reklám- és filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer.
1994-ben forgatta első kisfilmjét (Attila bohóc címmel) a Balázs Béla Stúdió támogatásával. Londonban a London Drama School (STAR TEK associates) képzésén vett részt, majd 1999 óta szabadúszóként dolgozott producerként, készít reklámfilmeket és rendez. Filmjeivel számos nemzetközi és hazai fesztiválon vett rész, nyert díjat. A Magyar Filmszemlén például a Gumiember című lírai-abszurd kisfilmjével elnyerte a fődíjat, A ház című kísérleti filmjéért a zsűri különdíját kapta, 2009-ben pedig, a 40. filmszemlén az Alena utazásáért – amit szarajevói és berlini filmfesztiválon is méltattak – átvehette a legjobb kisjátékfilmért járó díjat.
Előadás:
Büszkeség és balítélet: rendező
Díjai:
34. Magyar Filmszemle - fődíj (kísérleti és kisjátékfilm kategória) - Gumiember: 2003 Tabor Film Festival - közönségdíj - Gumiember: 2004 WorldFest-Houston Nemzetközi Filmfesztivál - Ezüst Remi díj - Gumiember: 2004 Zabok Tabor Filmfesztivál - fődíj (Grand Prix) - A ház: 2004 35. Magyar Filmszemle - a kísérleti-kisjátékfilmes zsűri különdíja - A ház: 2004 Visionaria 14. nemzetközi filmfesztivál (Siena) - a zsűri különdíja - Palika leviszi a szemetet: 2005 Golden Drum nemzetközi reklámverseny (Portorozs) - Studio Drum rendezői verseny nyertese: 2007 39. Magyar Filmszemle - az Országos Diákzsűri különdíja kisjátékfilm kategóriában - 3 (történet a szerelemről) :2008 40. Magyar Filmszemle - az Országos Diákzsűri legjobb kisjátékfilm fődíja - Alena utazása: 2009 35. Fantasporto filmfesztivál - legjobb film - Liza, a rókatündér: 2015 31. Imagine filmfesztivál, Amszterdam - ezüst Méliès-díj, a legjobb európai fantasztikus filmnek - Liza, a rókatündér: 2015 33. Brüsszeli nemzetközi fantasy filmfesztivál- 7. Orbit díj a legjobb új játékfilmnek és a Pegasus díj nevezetű közönségdíj - Liza, a rókatündér: 2015 3. Nocturna, Madrid Fantasztikus Filmek Fesztiválja - a legjobb filmért járó "Paul Naschy", a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv (Hegedűs Bálinttal; megosztva kapták az Exeter című filmmel) díjak - Liza, a rókatündér: 2015 41. Seattle-i Nemzetközi Filmfesztivál - nagy zsűri díj, új rendezők program (Grand Jury Prize, New Directors Competition) - Liza, a rókatündér: 2015 8. Cinema City filmfesztivál - Cineuropa-díj - Liza, a rókatündér: 2015 15. Magyar Filmfesztivál, Los Angeles - legjobb film, "Hungarians in Hollywood" díj - Liza, a rókatündér: 2015 4. Stockholmi Monsters of Film - közönségdíj a legjobb játékfilmnek - Liza, a rókatündér: 2015 21. Lundi Nemzetközi Fantasztikus Film Fesztivál - Siren díj a legjobb nemzetközi filmnek és közönségdíj a legjobb játékfilmnek - Liza, a rókatündér: 2015 3. Ottawai Cellar Door Filmfesztivál - közönségdíj a legjobb játékfilmnek - Liza, a rókatündér: 2015 29. Leedsi Nemzetközi Filmfesztivál - közönségdíj a legjobb elbeszélő játékfilmnek - Liza, a rókatündér: 2015 17. Essonne-i Európai Filmfesztivál - nagydíj, azaz a játékfilmek közönségdíja - Liza, a rókatündér | 2015 54. Magyar Filmkritikusok Díjátadó - 2015 legjobb első film díja - Liza, a rókatündér: 2016 2. Magyar Filmhét - Magyar Filmdíj legjobb rendező és legjobb nagyjátékfilm kategória - Liza, a rókatündér: 2016
Büszkeség és balítélet
Centrál Színház
Rendező
Büszkeség és balítélet két színészre
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
GYANÚS MOZGÁSOK
Magyar Színház
Rendező
GYEREKEK - Hegedűs D. Géza, Egri Márta, Kiss Mari
Rózsavölgyi Szalon
Díszlet
Hamis hang
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rendező
Hamis hang
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Rendező
HAMIS HANG
Belvárosi Színház - Orlai Produkció
Rendező
HAMIS HANG - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Hamis hang - Orlai Produkció
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
Rendező
Jane Austen - Joannah Tincey:Büszkeség és balítélet két színészre
Gyulai Várszínház
Rendező
Légrádi Gergely: Fekete fehér, Göttinger Pál monodrámája
Gödöllői Királyi Kastély
Rendező
Légrádi Gergely: Fekete-fehér
Gyulai Várszínház
Rendező
Légrádi Gergely: Fekete-fehér
B32 Galéria és Kultúrtér
Rendező
Légrádi Gergely: Fekete-fehér, rendező: Ujj Mészáros Károly
Eötvös10 Művelődési Ház
Rendező
Maros András: Redőny
Gyulai Várszínház
Rendező
Maros András: Redőny
Interkultur Hungária
Rendező
Maros András: Redőny
Interkultur Hungária
Rendező
Mi történt Vegasban
Centrál Színház
Rendező
MOST Fesztivál - Fekete-fehér
Jászai Mari Színház, Népház
Rendező
Redőny
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Redőny
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rendező
Redőny
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rendező
Redőny (Orlai Produkció)
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Shirley Valentine
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Shirley Valentine - Balsai Móni
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Fordította és rendezte
Willy Russell: Shirley Valentine
Gyulai Várszínház
Fordító
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!