A 2003/2004-es Megasztár győzteseként vált ismertté. 2005-ben Bravo Otto-díjat, 2008-ban Artisjus-díjat kapott A Megasztár óta Budapesten él. 2010-ben jelent meg negyedik önálló nagylemeze. Három évvel fiatalabb testvére, Tóth Gabi szintén énekesnő.
Már egészen kiskorától énekel. Szülővárosában, Tapolcán rendszeresen fellépett, majd megismerkedett Völler Adél énektanárnővel.…
A 2003/2004-es Megasztár győzteseként vált ismertté. 2005-ben Bravo Otto-díjat, 2008-ban Artisjus-díjat kapott A Megasztár óta Budapesten él. 2010-ben jelent meg negyedik önálló nagylemeze. Három évvel fiatalabb testvére, Tóth Gabi szintén énekesnő.
Már egészen kiskorától énekel. Szülővárosában, Tapolcán rendszeresen fellépett, majd megismerkedett Völler Adél énektanárnővel. 2003-ban jelentkezett a TV2 tehetségkutatójába, a Megasztár 1. szériájába, ahol a válogatás után bejutott a legjobb 50 előadó közé, majd Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémánt című slágerével pedig a legjobb 12 közé. Minden héten más zenei műfajban bizonyított, végül eljutott az utolsó fordulóig, ahol a nézők a show végén őt szavazták meg győztesnek. Karrierje azóta is töretlenül ível felfelé. 2015-ben bekerült A Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Gyémánt című dalával.
Díjak: Év hangja” (2004) Bravo Otto-díj (2005) Miniszteri Elismerő Oklevél (2005) Artisjus-díj (2008) Magyar Toleranciadíj
Ismertebb dalai: 2004 Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen 2006 Nem kell valaki másé 2007 Mondd, miért pont ő? 2008 Sorskerék 2010 Csak a zene 2014 Gyémánt
Könyv: Tóth Vera: Gyémánt; Athenaeum, Bp., 2015
Videóklipjei: 2004 Csillagdal 2004 Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen 2006 Nem kell valaki másé 2007 Mondd, miért pont ő? 2008 Boldogtalan
Színházi szerepei: Egy bohém rapszódiája (2009. augusztus 14.) Margitszigeti Szabadtéri Színpad The Blues Brothers - Aretha Franklin (2012. augusztus 3.) Margitszigeti Szabadtéri Színpad
"Sorskerék" dalösszeállítás Tóth Verával
Veszprémi Petőfi Színház
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
1házi koncert - világi dallamok Egyházi módon
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Színész
A 35 éves 100 tagú Cigányzenekar adventi koncertje, Vendég: Tóth Vera
GAG Management Kft.
Vendégművésznő
A 35 éves 100 tagú Cigányzenekar adventi koncertje, Vendég: Tóth Vera
GAG Management Kft.
Vendégművésznő
A 35 éves 100 tagú Cigányzenekar adventi koncertje, Vendég: Tóth Vera
GAG Management Kft.
Vendégművésznő
Aranylányok - Tóth Vera
Aranytíz
Énekesnő
BUDAPEST BÁR koncert
Margitszigeti Színház
Énekes
Budapest Bár koncert
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Egyéb
Budapest Bár-koncert
Kölcsey Központ
Énekes
BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA – ELLA 100
Klebelsberg Kultúrkúria
Énekesnő
Budapest Jazz Orchestra,Charlie és Tóth Vera
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Énekes
CHARLIE DUPLA - EXKLUZÍV SZÜLETÉSNAPI VACSORAEST ÉS KONCERT
GAG Management Kft.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
CHARLIE DUPLA - EXKLUZÍV SZÜLETÉSNAPI VACSORAEST ÉS KONCERT km.: BJO ft. László Attila; Sztárvendég:
GAG Management Kft.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Charlie Koncert - Az légy, aki vagy! Sztárvendég: Tóth Vera
GAG Management Kft.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Charlie Koncert - Az légy, aki vagy! Sztárvendég: Tóth Vera
GAG Management Kft.
Énekesnő
Charlie Koncert - Az légy, aki vagy! Sztárvendég: Tóth Vera
GAG Management Kft.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Charlie Koncert - Az légy, aki vagy! Sztárvendégek: Tóth Vera és Szolnoki Péter
GAG Management Kft.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Cinemusic
Jakobi Koncert Kft.
Színész
Dés László: Nagy utazás
Gárdonyi Géza Színház
Énekesnő
Dés László: Nagy Utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy Utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy Utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy Utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy Utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Dés László: Nagy utazás - koncert
GAG Management Kft.
Énekes
Egy bohém rapszódiája - Freddie Mercury emlékére
Gyulai Várszínház
Színész
Egy bohém rapszódiája - Freddie Mercury emlékére
Gyulai Várszínház
Színész
Egy darabot a szívemből
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Színész
Finucci Bros Quartet & Tóth Vera - Cserháti Zsuzsa Jazz-re hangszerelve
Hankó István Művészeti Központ
Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Gyémánt - Tóth Vera
Orfeum Club
Énekesnő
Jazzmaraton: Tóth Vera és az Éles Gábor Trio
Budapest Brand Nonprofit Zrt.
Énekesnő
Jazzy Tower - Budapest Jazz Orchestra &Tóth Vera
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Jazzy Tower - Tóth Vera és zenekara
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Énekesnő
Jó éjszakát MÁD! - Tóth Vera
Broadway Ticket Hungary Kft..
Ének
Karácsonyi koncert
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Énekes
Legyen úgy! - Dés-koncert
Móricz Zsigmond Színház
Vendég
MÁTÉ PÉTER- CSERHÁTI ZSUZSA EMLÉKKONCERT
Broadway Ticket Hungary Kft..
Színész
Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje
Kisfaludy Színház
Énekes
MVM Classic & Club, Zenei találkozások, Tóth Vera, Csík János, Pál István „Szalonna” és Bandája
Besszer Koncert Kft.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
MVM ZENERGIA 2023 - helyszíni ülőjegy
Jakobi Koncert Kft.
ének
MVM ZENERGIA 2023 - online közvetítés jegy
Jakobi Koncert Kft.
ének
NAGY UTAZÁS - Dés László
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Énekes
Nagy utazás – Dés László koncertje
Müpa
Vendég
Nagy utazás- Dés László koncertje
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Énekes
Nyárbúcsúztató a Budafoki Dohnányi Zenekarral és Tóth Verával
Általános
Egyéb
PénteK13 – Tóth Vera Quartet koncertje
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Énekesnő
Random Trip 'All Stars'
Concertplus
Énekesnő
Roadkill Café – Galambos Dorina, Mihályi Réka, Pély Barnabás, Tóth Vera
Orfeum Club
Énekesnő
Sister Act - Tóth Vera & Tóth Gabi
Orfeum Club
Énekesnő
Sister Act 2 - Tóth Gabi & Tóth Vera
Orfeum Club
Énekesnő
Sister Act – Tóth Gabi & Tóth Vera
Orfeum Club
Énekesnő
Sister Act – Tóth Gabi & Tóth Vera
Orfeum Club
Énekesnő
Sister Act&Jazz TÓTH VERA & TÓTH GABI
Margitszigeti Színház
Év hangja-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Syma Karácsonyi Szuperkoncert - SMILE
Broadway Ticket Hungary Kft..
Színész
Szécsi Pál Anyák-napi Emlékkoncert
GAG Management Kft.
Énekesnő
Szécsi Pál emlékkoncert
Interkultur Hungária
Énekes előadóművész
Szécsi Pál Emlékkoncert
GAG Management Kft.
Énekesnő
The Blues Brothers
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Aretha Franklin
Tóth Vera
Get Closer Concerts Kft.
Énekes
TÓTH VERA & A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA
Klebelsberg Kultúrkúria
Ének
TÓTH VERA & A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA
Klebelsberg Kultúrkúria
Artisjus- és Magyar Tolerancia-díjas énekesnő.
Tóth Vera & Budapest Jazz Orchestra
Csili Művelődési Központ
Egyéb
Tóth Vera - Ünnep
Budapest Jazz Orchestra
Énekesnő
Tóth Vera and friends - Tóth Gabi
Orfeum Club
Színész
Tóth Vera Band Koncert
GAG Management Kft.
Énekesnő
Tóth Vera és a BJO ,vendég : Pásztor Anna
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Énekesnő
Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra - Ünnep, Sztárvendég: Miklósa Erika
GAG Management Kft.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra - Ünnep, Sztárvendég: Miklósa Erika
GAG Management Kft.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra karácsonyi koncertje
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Énekesnő
Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra koncertje
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Énekesnő
Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, közreműködik Pásztor Anna
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Énekesnő
Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, Vendégek: Pásztor Anna, Vitáris Iván
GAG Management Kft.
Énekes előadóművész
Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra: Dívák Új Éve - vendég: Király Linda
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
TÓTH VERA ÉS A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA: TALÁLKOZÁSOK
Szegedi Szabadtéri Játékok
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Tóth Vera és zenekara - Adventi koncert
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Énekesnő
TÓTH VERA KLUBKONCERT
Általános
Színész
Tóth Vera koncert
Klebelsberg Kultúrkúria
Színész
Tóth Vera Quartet
MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Énekes
Tóth Vera – Budapest Jazz Orchestra
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Énekes előadóművész
Tóth Vera – Budapest Jazz Orchestra – Danubia Zenekar - Ünnep könnyedén
Müpa
ének / vocals
Tóth Vera, Pásztor Anna és a Szörp
Általános
Színész
Tóth Vera: Mennyit Ér Egy Nő
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
Énekes előadóművész
Tóth Vera: Zene és szenvedély - születésnapi koncert
Orfeum Club
Énekes
Tóth Vera: “Kiskoncertek”
MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Énekes előadóművész
ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar
Jakobi Koncert Kft.
Színész
Újévi koncert sztárvendégekkel, Dohnányi Zenekar, főpróba
Jakobi Koncert Kft.
Színész
Ünnep - Klasszikusok könnyedén - Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra - Advent a Várkert Bazárban
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Az „Év hangja”-, Bravo Otto- és Artisjus-díjas énekesnő.
Ünnep, újra együtt! - Tóth Vera & Budapest Jazz Orchestra – Advent a Várkert Bazárban
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Artisjus-díjas énekesnő
Vera: Soul
Orfeum Club
Énekesnő
Zempléni Fesztivál, Budapest Jazz Orchestra, Km. Tóth Vera
Tünde Tickets Kft.
Énekesnő
Zene és szenvedély - Tóth Vera
Általános
Színész
Zene és szenvedély - Tóth Vera koncert
Orfeum Club
Énekes
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!