A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1993-ban szerezte operaénekesi diplomáját, ettől az évtől a Magyar Állami Operaház egyik vezető magánénekesnője. Eddigi pályáján több mint harminc főszerepet énekelt. Nemzetközi karrierje 1993-ban kezdődött, amikor Ines szerepét énekelte Donizetti A kegyencnőjében Luciano Pavarotti szakmai irányításával. 2012-ben az elsők között…
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1993-ban szerezte operaénekesi diplomáját, ettől az évtől a Magyar Állami Operaház egyik vezető magánénekesnője. Eddigi pályáján több mint harminc főszerepet énekelt. Nemzetközi karrierje 1993-ban kezdődött, amikor Ines szerepét énekelte Donizetti A kegyencnőjében Luciano Pavarotti szakmai irányításával. 2012-ben az elsők között kapta meg a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese díjat, amit 2015-ben újra átvehetett. A világ számos operaszínpadának vendége: énekelt a berlini Komische Operben, Salzburgban, Bregenzben, Reykjavikban, Torontóban, Karlsruhéban és Bellinzonában.
A világ élvonalába tartozó énekesekkel, karmesterekkel és rendezőkkel dolgozott együtt, többek között Christoph Eschenbachhal és Robert Wilsonnal. A koncertszínpadok egyik legkeresettebb művésze: koncertezett José Curával, Giuseppe Giacominivel, Polgár Lászlóval, repertoárján Rossini, Brahms, Mozart, Verdi művei egyaránt szerepelnek. Toscájának többek között Bécs, Frankfurt és Toronto, Aidájának Pittsburgh, Barcelona, Peking közönsége tapsolt. Pályáján elénekelte az összes Puccini-opera főszerepét, az utóbbi években pedig megtalálták a nagy Strauss- (az Arabella címszerepe, a Császárné Az árnyék nélküli asszonyból, a Tábornagyné A rózsalovagból) és Wagner-szerepek (Senta A bolygó hollandiból, Erzsébet a Tannhäuserből, Elza a Lohengrinből stb.), melyeket egyöntetű szakmai és közönségsiker övez. Szulamitként (Goldmark Károly: Sába királynője) revelatív alakítást nyújtott, fellépését Az árnyék nélküli asszonyban világszínvonalúként emlegeti a szakmai sajtó.
Tanulmányok: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Versenyek: Pavarotti Énekverseny, Philadelphia – 1. díj (1992)
Művészi pálya: Magyar Állami Operaház – magánénekesnő (1993–) Academy of Music, Philadelphia (1992) Komische Oper, Berlin Reykjavik Bregenz Salzburg Canadian Opera Company, Toronto Bellinzona Karlsruhe St. Margarethen Austin Opera, Texas Bécsi Állami Operaház Théatre du Chatelet, Párizs Frankfurti Opera Pittsburgh Opera
Koncertek: Prága, Bregenz, Cemal Resit Key Concert Salon (Isztambul), Párizs, Róma, Toronto, Catania, Philadelphia, Lincoln Center (New York)
Díjak és elismerések: Kossuth-díj (2018) Magyarország Kiváló Művésze (2016) A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2012/2013, 2015/2016) A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2010) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004) Székely Mihály-emlékplakett (2000) Juventus-díj (1997) Mándy Andor és felesége által alapított díj (1994)
Főbb szerepek: Verdi: Don Carlos – Erzsébet Verdi: A végzet hatalma – Leonora Verdi: A trubadúr – Leonora Verdi: Aida – címszerep Verdi: A szicíliai vecsernye – Elena Verdi: Traviata – címszerep Verdi: Az álarcosbál – Amelia Verdi: Otello – Desdemona Verdi: Giovanna d’Arco – címszerep Verdi: Nabucco – Abigél Puccini: Bohémélet – Mimi Puccini: Turandot – Liù Puccini: Tosca – címszerep Puccini: A köpeny – Giorgetta Puccini: Angelica nővér – címszerep Puccini: Pillangókisasszony – címszerep Puccini: Manon Lescaut – címszerep Mozart: Figaro házassága – Grófné Leoncavallo: Bajazzók – Nedda Giordano: André Chénier – Maddalena Bellini: Norma – címszerep Csajkovszkij: Anyegin – Tatjana Goldmark: Sába királynője – Szulamit Bartók: A kékszakállú herceg vára – Judit R. Strauss: A rózsalovag – Tábornagyné R. Strauss: Arabella – címszerep R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony – Császárné J. Strauss: A denevér – Rosalinda Wagner: Tannhäuser – Erzsébet Wagner: Lohengrin – Elsa Wagner: A bolygó hollandi – Senta Wagner: A walkür – Gerhilde, Sieglinde Wagner: Siegfried – Brünnhilde Reimann: Lear – Cordelia d'Albert: A hegyek alján – Marta Ponchielli: Gioconda – címszerep
A bolygó hollandi
Magyar Állami Operaház
Senta
A denevér
Magyar Állami Operaház
Rosalinda
A hegyek alján
Magyar Állami Operaház
Marta
A walkür
Magyar Állami Operaház
Sieglinde
A walkür
Magyar Állami Operaház
Sieglinde
AIDA
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Aida
Aida
Magyar Állami Operaház
Aida, etióp hercegnő
Aida
Magyar Állami Operaház
Aida, etióp hercegnő
Andrea Chénier
Magyar Állami Operaház
Maddalena de Coigny
Andrea Chénier
Magyar Állami Operaház
Maddalena de Coigny
Aranykor – Újév az Operaházban
Magyar Állami Operaház
Szólista
Az álarcosbál
Magyar Állami Operaház
Amelia, Renato felesége
BEETHOVENNEL A SZABADBAN covid - A Nemzeti Filharmonikusok koncertjei Martonvásáron
Nemzeti Filharmonikusok
szoprán / soprano
Énekel az ország 2022
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
szoprán
Énekel az Ország 2023
Interkultur Hungária
szoprán
Énekel az ország 2023 - ráadás
Interkultur Hungária
szoprán
G. Puccini: Manon Lescaut
Magyar Állami Operaház
Manon
G. Verdi: A szicíliai vecsernye / I vespri siciliani
Magyar Állami Operaház
Elena hercegnő
G. Verdi: Aida
Magyar Állami Operaház
Aida
G. Verdi: Aida
Magyar Állami Operaház
Aida
Gaudeamus bérlet 23/24 IV/4 előadás
Szent István Filharmonikusok
szoprán
Giacomo Puccini: TOSCA - opera
Margitszigeti Színház
Floria Tosca, énekesnő
Gioconda
Magyar Állami Operaház
Gioconda
I. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL – NYITÓ HANGVERSENY
Általános
Operaénekes
Josephine császárné
Magyar Állami Operaház
Josephine
JUBILÁNSOK GÁLAESTJE
Magyar Állami Operaház
Színész
Kobayashi Ken-Ichiro és a Győri Filharmonikus Zenekar
Müpa
szoprán
Ma este a holnapért klasszikusok egy füzéren Gálakoncert a Dévény Anna Alapítvány javára
Müpa
Színész
Ma este a holnapért klasszikusok egy füzéren Gálakoncert a Dévény Anna Alapítvány javára
Müpa
a Magyar Állami Operaház magánénekese
MÁV Szimfonikusok - Szőke Tibor Mesterbérlet/2.
MÁV Szimfonikus Zenekar
Operaénekes
Megemlékezés, Szent Efrém Férfikar, Sümegi Eszter, Klein Judit, Dés
László, Fellegi Balázs
Tünde Tickets Kft.
Operaénekes
Opera totál: Requiem
Magyar Állami Operaház
Szoprán / Soprano
Operai esték a Fészekben - László Boldizsár kitüntetése
Belvárosi Színház
Színész
Perényi Eszter hegedűestje
Hubay Jenő Zeneterem Hotel Victória
Énekművész
Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház
Cso-Cso szan
Puccini: Tosca
Magyar Állami Operaház
Floria Tosca
R. Strauss: Arabella
Budapest Brand Nonprofit Zrt.
Arabella
R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony / Die Frau Ohne Schatten