Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett, ezután a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek…
Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett, ezután a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek 2000 után is, amikor a színházat átnevezték Pesti Magyar Színházra, tagja maradt 2015-ig. Őze Áron Színigazgatása alatt 2010-től 2015-ig a társulat menedzserigazgatója is volt. 2015 nyarán a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó színészzsűrijében foglalt helyet. A következő évadtól a Budapesti Operettszínház tagja lett. 2016. július 1-jétől 2021. június 30-ig ismét Őze Áron vezető munkatársa, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatójaként. A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának tagja, és képviselője.
Díjak: Főnix díj – legjobb férfi szereplő (2005) Főnix díj – legjobb férfi mellékszereplő (2009) Nemzeti Vágta – OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam győztese (2016, 2017) Magyar Ezüst Érdemkereszt
Fontosabb alakításai: FIATAL ZSIDÓ (Wilde − Kamondi: Salome), KONZUL (Herczeg: Majomszínház), PISTA (Sütő: Balkáni gerle), DON PEDRO (Shakespeare: Sok hűhó semmiért), AKIM AKIMICS JUSZOV (Osztrovszkij: Jövedelmező állás), A KOPORSÓS (Szabó Magda: Régimódi történet), JOHNNY CHURCILL, CSODACOWBOY (Gershwin: Vad nők), FRANKLIN KAPITÁNY (Herczeg, Majomszínház), SZERTARTÁSMESTER (Büchner: Leonce és Léna), WURM (Schiller: Ármány és szerelem), PINCÉR (Csiky: A nagymama), LYSANDER (Shakespeare: Szentivánéji álom), LUIGI (Pianosa − Pozsgai: A család játékai), BERNARDO (Bernstein: West Side Story), VECELLIN (Szörényi − Bródy: István, a király), HUNYADI LÁSZLÓ (Thúróczy Katalin: A két Hunyadi), GEORGE SCUDDER (Williams: Az ifjúság édes madara), PEDRO (Leigh − Darion − Wasserman: La Mancha lovagja), Schwartz − Greene − Tebelak: Godspell, AZOLAN (Laclos − Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok), CAMILLO (Shakespeare: Téli rege), TENT (Pozsgai Zsolt: Arthur és Paul), ANTONIO (Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok), IVAN JAKOVLEVICS, borbély (Gogol − Vidnyánszky: Az orr), EDEK (Mrozek: Tangó), EDLINGTON (Szikora Róbert − Valla Attila: Macskafogó), GERGELY, Ábel apja (Tamási Áron: ÁBEL), FOGADÓS (Leigh − Darion: La Mancha lovagja), GILBERT FOLLIOT (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete), POMPONIUS (Huszka − Martos: Bob herceg), DR. RICHARDSON, KAPITÁNY (Vivien Nielsen: Hullámtörés), HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje), ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl), CSOCSALOV (Gogol: Háztűznéző), RENDŐR (Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember), JONATHAN (Joseph Kesselring: Arzén és levendula), HÁZMESTER (Füst Milán: A feleségem története), GOOPER (Tennessee Williams: Macska a forró tetőn), Isa Schöier: Rúzs
A Magyar Színházban játszott szerepei: HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje), ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl), Isa Schöier: Rúzs, KAPITÁNY (Berg Judit: Rumini), BRENNER OSZKÁR, A SZENESEMBER (Janikovszky Éva: Égigérő fű), PATAKI ZOLTÁN (Forgách András: Holdvilág és utasa), II. GOLDEN DELICIOUS ALMAKIRÁLY / APA (Böszörményi Gyula: Almaszósz), ELSŐ GYILKOS (William Shakespeare: Macbeth)
Vendégművészként játszott szerepei: KOND (Koltay Gergely − Szűts István: Honfoglalás − Nemztei Lovas Színház), MÁRTON GAZDA (Kincsem – Magyar Lovas Színház Komárom), PISTA CSIKÓS (Az utolsó betyár – Magyar Lovas Színház Komárom)
Rendezéseiből: Benedek Elek − Világos Beatrix: Többsincs királyfi − Harlekin Bábszínház, Eger Benedek Elek − Világos Beatrix: Babszem Jankó − Harlekin Bábszinház, Eger Világos Beatrix: Aladdin - Harlekin Bábszínház, Eger Vajda Katalin: Anconai szerelmesek − Békéscsabai Városházi Esték, Molière: Scapin furfangjai − Békéscsabai Városházi Esték, Hubay Miklós: Késdobálók − Gózon Gyula Kamaraszínház és a Magyar Színház közös produkciója Karl Wittlinger: Ismeri a tejutat? − Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad Benedek Elek - Világos Beatrix: Babszem Jankó - Miskolci Csodamalom Bábszínház Szente Béla - Gulyás Levente: Rigócsőr király - Miskolci Csodamalom Bábszínház Korniss Mihály: Körmagyar − A Pesti Magyar Színiakadémia vizsgaelőadása David Gieselmann: Kolpert úr - Pesti Magyar Színház Guy Foissy: Szabadságot mókusnak! - Pesti Magyar Színház John Milton: Siker és hírnév (Az ördög ügyvédje c. film alapján) – Ruttkai Éva Színház, 2008 João Bethencourt: Telitalálat - Szentendrei Teátrum Háy János: Rák Jóska, dán királyfi - Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Filmes szerepei: 2000 Koldus és királyfi (The Prince and the Pauper, Hallmark Film) 2001 Sacra Corona - Ond vezér 2006 Horthy, a kormányzó 2006 Nincs kegyelem / Fekete fehér - ügyész 2008 Casting minden - TV-igazgató 2010 Zimmer Feri 2. - Mr. Ficske 2010 Mindszenty: A fehér vértanú - kíváncsiskodó egyetemista ifjú, aki kíváncsiságától hajtva végigvezeti a nézőt a Mindszenty-életúton 2012 Marslakók (tévésorozat) - Géza 2012 Borgiák sorozat 02. évad 04. rész - Stray Dogs 2013 Incella kenyérért megy (kisjátékfilm) - Károly, Incella apja 2019 Drága örökösök 2019 Jófiúk - Szabó százados