Pályája csodagyerekként indult. Hétévesen már a Zeneakadémia diákja, elsõ szóló hangversenyét kilenc évesen adja. Részt vesz Einrico Mainardi mesterkurzusán, majd 1960-tól a Santa Cecilia Akadémián tanul. A budapesti Pablo Casals versenyen nyert díját meghívás követi Casals mesterkurzusaira, majd a Marlborói Fesztiválra. Azóta a világ minden táján…
Ötödik koncertünkön itt lesz velünk minden idők egyik legnagyobb magyar művésze, Perényi Miklós gordonkaművész, akinek elmélyült és tiszta játéka,…
Pályája csodagyerekként indult. Hétévesen már a Zeneakadémia diákja, elsõ szóló hangversenyét kilenc évesen adja. Részt vesz Einrico Mainardi mesterkurzusán, majd 1960-tól a Santa Cecilia Akadémián tanul. A budapesti Pablo Casals versenyen nyert díját meghívás követi Casals mesterkurzusaira, majd a Marlborói Fesztiválra. Azóta a világ minden táján nagy sikerrel vendégszerepel. Repertoárja szinte a teljes irodalmat felöleli. Az 1970-ben Liszt-, 1980-ban és 2007-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Perényi rendszeres együttmûködését a Fesztiválzenekarral számos lemezfelvétel örökítette meg.
Díjak, kitüntetések: Pablo Casals Gordonkaverseny, Budapest – II. díj (1963) Liszt Ferenc-díj (1970) Érdemes művész (1976) Kossuth-díj (1980, 2007) Kiváló művész (1984) Bartók–Pásztory-díj (1987) Chevalier de l’ordre des Arts et des Lettres (2002) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2006) Prima Primissima díj (2007) A Nemzet Művésze (2014) Hazám-díj (2014)
A 26. MINI Fesztivál koncertje
Budapest Music Center
Csellóművész
A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarának hangversenyei
Magyar Állami Operaház
Gordonkaművész
A Gödöllői Szimfonikus Zenekar ünnepi gálakoncertje
Gödöllői Királyi Kastély
Csellóművész
A Kelemen Kvartett és Perényi Miklós
Müpa
Vendég: Csellóművész
ARCUS TEMPORUM XIII. / „Az idők végezete” / Csalog Gábor,Keller András,Klenyán Csaba,Perényi Miklós
Általános 2
Gordonkaművész
Bach csellószvitjei Perényi Miklós előadásában
Zeneakadémia
Csellóművész
Bach-maraton a-moll angol szvit; d-moll partita; C-dúr csellószvit
Müpa
Hegedűművész
Banda Ádám, Perényi Miklós, Prunyi Ilona - Dohnányi 140
Zeneakadémia
Csellóművész
Banda Ádám, Perényi Miklós, Szokolay Balázs – Kamarazene Nagyteremre
KAPOSFEST Felix Mendelssohn, Hassid-dalok, Jan Kalliwoda, George Enescu, Grigoras Dinicu
C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Franz Schubert: Arpeggione szonáta, D821
C&M Hungary Kft.
cselló
KAPOSFEST Hector Villa-Lobos, Pjotr Csajkovszkij, Fritz Kreisler, Jules Massenet, Antonin Dvorak, Ed
C&M Hungary Kft.
cselló
Kelemen Barnabás kamarakoncertje
Müpa
cselló
Keller, Perényi, Várjon I.
Zeneakadémia
Csellóművész
Keller, Perényi, Várjon II.
Zeneakadémia
Csellóművész
Királyi koncertek/3. PERÉNYI MIKLÓS-Budapesti Vonósok
Budapesti Vonósok
Színész
Kobajasi Kenicsiró, Perényi Miklós és az MR Szimfonikusok
Müpa
Gordonkaművész
Kocsis Zoltán és a Savaria Szimfonikus Zenekar , Szimfónia Bérlet 10.
Savaria Szimfonikus Zenekar
Színész
Kurtág / Haydn / Dvořák - Óbudai Danubia Zenekar
Danubia Zenekar
Egyéb
Kurtág 95
Danubia Zenekar
Cselló
LISZT FERENC MŰVEI, Lantos István zongoraestje, km. Perényi Miklós (gordonka)
Jakobi Koncert Kft.
gordonka
Lukács/5. Operett
MÁV Szimfonikus Zenekar
Színész
Magyar Kincsek - Beethoven/Dohnányi/Farkas F./Kodály ( Perényi Miklós&Concerto Budapest )
Concerto Budapest
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Érdemes és Kiváló művész.
Magyar Kincsek 2. Kodály: Felszállott a páva, C-dúr szimfónia/Viski János:Csellóverseny ( Perényi&Co
Concerto Budapest
Csellóművész
Magyar Kincsek Ünnepe 3. Bartók / Veress / Kodály - Concerto Budapest 23/24 V1
Concerto Budapest
Egyéb
MÁV Szimfonikusok - Lukács/5. ZA
MÁV Szimfonikus Zenekar
Gordonkaművész
MÁV Szimfonikusok - Lukács/6. ZA
MÁV Szimfonikus Zenekar
Csellóművész
MÁV Szimfonikusok - Varga/3. Olasz I.
MÁV Szimfonikus Zenekar
Gordonkaművész
MÁV Szimfonikusok - Varga/4. Olasz I.
MÁV Szimfonikus Zenekar
Gordonkaművész
Mozart-est, Kocsis Zoltán, Kocsis Krisztián és a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Müpa
gordonka
Mozart-ünnep - Szenthelyi Miklós maratoni koncertsorozata
PERÉNYI 70 - Dvořák / Schumann ( Concerto Budapest & Perényi Miklós )
Concerto Budapest
Gordonkaművész
Perényi Eszter hegedűestje, Közreműködik: Perényi Miklós (gordonka), Kiss Gyula (zongora)
Tünde Tickets Kft.
Gordonkaművész
Perényi Miklós
ANIMA MUSICAE
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Érdemes és Kiváló művész.
Perényi Miklós és a Magyar Kamarazenekar
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
Perényi Miklós és Bogányi Gergely
Müpa
Gordonkaművész
Perényi Miklós és Király Csaba hangversenye
Tünde Tickets Kft.
Gordonkaművész
PERÉNYI MIKLÓS ÉS PERÉNYI BENJAMIN HANGVERSENYE
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Gordonkaművész
Perényi Miklós és Spányi Miklós Bach estje - Kamarazene karnyújtásnyira
Zeneakadémia
Gordonkaművész
Richter bérlet 2010-2011/3.
Concerto Budapest
Zenei vezető
Schubert / Sosztakovics / Mozart ( Concerto Budapest & Perényi Miklós )
Concerto Budapest
Csellóművész
Stuller Gyula, Perényi Miklós és Rohmann Imre koncertje BTF
Müpa
Gordonkaművész
Szenthelyi Miklós Mozart Ünnep
C&M Hungary Kft.
cselló
Szimfónia Bérlet Howard Williams és a Savaria Szimfonikus Zenekar
Savaria Szimfonikus Zenekar
gordonka
Szokolay Balázs (zongora), Kelemen Barnabás (hegedű), Perényi Miklós (gordonka), km. Halmai Katalin
Jakobi Koncert Kft.
gordonka
Várjon Dénes, Perényi Miklós és Keller András
Zeneakadémia
cselló
Várjon–Simon Kamarafesztivál 4.2 / CAFe Budapest 2014