A Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban érettségiztem 1996-ban, majd a budapesti Theatrum Színiakadémián kezdtem meg színészi tanulmányaimat Pethes György tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után 1999-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtem, ahol három évadot töltöttem. Majd…
A Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban érettségiztem 1996-ban, majd a budapesti Theatrum Színiakadémián kezdtem meg színészi tanulmányaimat Pethes György tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után 1999-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtem, ahol három évadot töltöttem. Majd húsz éve tartó pályafutásom alatt számos hazai és külföldi színházban játszottam/játszom Pécstől Zalaegerszegen át Szolnokig. Zenés és prózai darabokban egyaránt szerepeltem. A Pannon Várszínházban több, mint tíz éve debütáltam a méltán nagy sikerű Padlás című előadásban, amit azóta is játszunk. Az azóta eltelt időben számos szerepet alakíthattam a Társulattal.
7 éves korom óta klarinétozom, 2003-ban alapítottam mai napig működő dixieland zenekaromat, a Mardi Gras Jazz Band-et. 2008 óta vagyok a budapesti Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollégiuma színjátszó körének művészeti vezetője, rendezője.
2013-ban született fiam, Benedek, akinek boldog és büszke szülei vagyunk édesanyjával, Ágival.
Jelenlegi szerepeim a Pannon várszínházban:
Bárszínház (2018/2019): szereplő, klarinét Béke presszó (2018/2019): Szexmashine (klarinét) Egy darabot a szívemből (2015/2016): Rendőr A padlás (2007/2008): Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
Korábbi szerepeim a Pannon Várszínházban:
Mária Evangéliuma (2016/2017): János apostol Toldi (2014/2015): Toldi György Hegedűs a háztetőn (2013/2014): Ivan / Felügyelő Sose halunk meg (2013/2014): Simula / Hentes / Pap Száll az ének (2013/2014): Tiki, jampisztár Börtönmusical (2011/2012): Mike Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (2005/2006): József / Joshua
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Vak
A fehér kór
Budaörsi Latinovits Színház
Galén doktor
A kajmán
B32 Galéria és Kultúrtér
Rendező
A költő visszatér
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Wilhelm Grünne, Csitári Vilmos álnéven a gróf unokaöccse:
A nagyenyedi két fűzfa
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Tóth János, főbíró
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BARRABÁS; RÉVÉSZ
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter – RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter – RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással
A PADLÁS Pannon Várszínház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Barrabás, B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A Padlás, Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ
Barrabás B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A púpos
Móricz Zsigmond Színház
Philippe de Orleans, Franciaország régense
A púpos
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Philippe de Orleans, Franciaország régense
A Vörös Pimpernel - musical
Általános
Hastings
Állati story
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BARRABÁS; RÉVÉSZ
Állati Story - családi musical
Budai Szabadtéri Színház
Színész
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Toldi György
Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Szexmashine (klarinét)
Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Szexmashine (klarinét)
Czibor, a rongylábú
Móricz Zsigmond Színház
Kubala László, labdarúgó; Agárdy Gábor, színész
EGRI CSILLAGOK
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Hegedűs hadnagy
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
RENDŐR
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
RENDŐR
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Rendőr
F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Ned
Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
SZÍNÉSZ KIRÁLY
Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
SZÍNÉSZ KIRÁLY
Hegedűs a háztetőn - a Budapest Klezmer Band közreműködésével
Koncert.hu
Ivan, Felügyelő
Hegedűs a háztetőn - a Pannon Várszínház vendégjátéka
Zsidó Kulturális Fesztivál
Ivan, Felügyelő
Hegedűs a háztetőn - musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Ivan, Felügyelő
Isten pénze
Gárdonyi Géza Színház
Színész
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Iró, Marley
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Iró, Marley
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Iró, Marley
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Iró, Marley
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Iró, Marley
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Iró, Marley
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Iró, Marley
Isten pénze-családi musical
Tóth József Színház
Iró, Marley
Joe DiPietro – Jimmy Roberts: Ájlávjú
Pécsi Harmadik Színház
Színész
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Koncert.hu
József, Joshua
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ
József
Klapka (rockmusical)
Magyar Történelmi Színház
Színész
Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Vándor
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
BIGALI elvtárs, polifunkcionárius
Made in Hungaria Musical
Electro Solutions Kft.
Színész
Magyarock Dalszínház - A Padlás
Gyál Arany János Közösségi Ház
Színész
Mária evangéliuma
Győri Nemzeti Színház
Vak
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház
Vak
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..
Vak
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház
Pásztor 2
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Színész
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Józsi, a sofőr
Meseautó - musical comedy
Gyál Arany János Közösségi Ház
Józsi, a sofőr
Padlás - Musical
Electro Solutions Kft.
Színész
Pannon Várszínház bemutatja: Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma
Bakelit Multi Art Center
János apostol
Pannon Várszínház: Egy darabot a szívemből
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Barrabás B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás
Gyulai Várszínház
Barrabás B. Barrabás, a gengszter; Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
Rudolf
Pécsi Nemzeti Színház
Pfeiffer, bábjátékos /, Lónyai Ferenc, magyar nemes /
SOSE HALUNK MEG - musical
Ivancsics Nonprofit Kft.
Pap
Szeretve mind a vérpadig
Szarvasi Vízi Színház
Heister, a császári hadak fővezére
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
Vak
TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula
RaM Colosseum
Toldi György
Valahol Európában
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Egyenruhás
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Egyenruhás
Valahol Európában
Magyar Történelmi Színház
Egyenruhás
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Egyenruhás
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Egyenruhás
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Egyenruhás
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Egyenruhás
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Egyenruhás
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
Egyenruhás
Vizeli Csaba: Futballáb - a Fórum Színház előadása
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Kenő Pál szövetségi ellenőr, csaló
Vörös Pimpernel
Thália Színház
Hastings
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!