3
Nemcsák Károly
Született: 1957. április 25. (Mocsolyástelep)
Színművész, a József Attila Színház igazgatója. 1975–76-ban raktárosként dolgozott a mocsolyástelepi erdőgazdaságnál, majd egy esztendeig (1976–1977) a Miskolci Nemzeti Színház díszletező munkása volt. 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981–82-ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd 1982–1986 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott. Ezután…
Tovább
Portugál.
József Attila Színház
E tragikomédiában a magyar falu jól ismert figurái elevenednek meg, jellemző helyzeteikben; nagyobbrészt egy kocsma hűvösében mondják el mindazt,…
Régimódi történet
József Attila Színház
Szabó Magda szellemes, szenvedélyes, önazonos. A „Régimódi” önéletrajzi ihletésű, felemelő történet a századforduló Magyarországáról. A magyar irodalom egyik legizgalmasabb…
Színművész, a József Attila Színház igazgatója. 1975–76-ban raktárosként dolgozott a mocsolyástelepi erdőgazdaságnál, majd egy esztendeig (1976–1977) a Miskolci Nemzeti Színház díszletező munkása volt. 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981–82-ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd 1982–1986 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott. Ezután három évet töltött a Radnóti Színpadnál, 1989–1991 között pedig a Nemzeti Színház művésze volt. 1991–1996 között szerepelt a Budapesti Kamaraszínházban. 1999–2002 között a Soproni Petőfi Színház tagja volt. 2001 óta a Turay Ida Színház tagja, 2011 óta pedig a József Attila Színház igazgatója. 2021-ben újabb ötéves megbízatást kapott az intézmény irányítására. Igazán ismertté az 1987–1999 között futó Szomszédok c. teleregény tette, amelyben Vágási Ferit alakította. Díjak, elismerések: Jászai Mari-díj (1992) Érdemes művész (2012) Kiváló művész (2021) Kossuth-díj (2026) Játékfilmek: Tegnapelőtt (1981) Eszmélés (1984) Szerencsés Dániel (1985) Falfúró (1985) Egy teljes nap (1988) Goldberg-variációk (1992) Utrius (1993) A titkos háború (2001) Sorstalanság (2005) Magyar Passió (2021) Tévéfilmek: A Mi Ügyünk, avagy az utolsó hazai maffia hiteles története (1980) Ítéletidő (1987) Szomszédok (1987–1999) Napóleon (1989) Komédiások – Színház az egész... (2000) Barátok közt (2001) Nemzedékek egymás közt (2002) Tanár úr, kérem! (2008) Presszó (2008) Kossuthkifli (2015)
"Mi újság Szomszédok?" - Meghívott vendég Nemcsák Károly
Kálmán Imre Művelődési Központ
Jászai Mari-díjas színész, Érdemes művész
A cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
A DOKTOR ÚR
Turay Ida Színház
A doktor úr
Óbudai Kultúrális Központ
A doktor úr
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
A Doktor úr
József Attila Színház
A gyertyák csonkig égnek
Csiky Gergely Színház
Konrád, valamikori barátja
A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK
Békéscsabai Jókai Színház
Konrád, valamikori barátja
A hetvenkedő
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
A hetvenkedő
Békéscsabai Jókai Színház
A kőszívű ember fiai
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Anaconai szerelmesek
Óbudai Kultúrális Központ
Anconai szerelmesek
József Attila Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Anconai szerelmesek
C&M Hungary Kft.
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek
Szarvasi Vízi Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgá
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár
ANCONAI SZERELMESEK
Turay Ida Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár:
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Arthur Miller: Alku
József Attila Színház
Az aranyember
József Attila Színház
Az esőcsináló
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Az imposztor
József Attila Színház
Az Imposztor
József Attila Színház
Az üvegcipő
József Attila Színház
Az üvegcipő
Szegedi Nemzeti Színház
Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA
Thália Színház
Bánk bán
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Bánk Bán
Veszprémi Petőfi Színház
Dobozy Imre-Verebes István-Republic Együttes: Hattyúdal
Hagymaház
Dunakanyar
József Attila Színház
Dunakanyar / A Tisza felső folyása
József Attila Színház
Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli-a József Attila Színház előadása Hangjegy Művészeti Fesztivál - N
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Egy szerelem három éjszakája
József Attila Színház
Egy szerelem három éjszakája
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Feketeszárú cseresznye
József Attila Színház
Feketeszárú cseresznye
József Attila Színház
Feketeszárú cseresznye - Hunyady S./József A. Színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Feketeszárú cseresznye - Trianon akták
József Attila Színház
Filuména házassága
József Attila Színház
Filuména házassága
József Attila Színház
Hamlet
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Hamlet - Shakespeare
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Hattyúdal
Szarvasi Vízi Színház
Hattyúdal - a Republic Együttessel
József Attila Színház
Hattyúdal a Republic együttessel
Móricz Zsigmond Színház
Hattyúdal ráadás - Születésnapi zenés köszöntés
József Attila Színház
Humyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye
Gyulai Várszínház
Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Imádok férjhez menni
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Indul a bakterház
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Indul a bakterház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Indul a bakterház
Pólus Film-Színház
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Indul a bakterház
Csepel Színház
INDUL A BakTERHÁZ
C&M Hungary Kft.
Indul a bakterház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Irodalmi kávéház- Nemcsák Károly
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Jótékonysági Gála
Margitszigeti Színház
Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló Művész, a József Attila Színház igazgatója.
Kakukkfészek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Kaviár és lencse
József Attila Színház
Kaviár és lencse
Móricz Zsigmond Színház
Kék róka
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Koldusopera
József Attila Színház
Komámasszony hol a stukker?
Váci Mihály Kulturális Központ
Komámasszony, hol a stukker ?
József Attila Színház
Komámasszony, hol a stukker?
József Attila Színház
Komámasszony, hol a stukker?
Csepel Színház
KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER?
Békéscsabai Jókai Színház
Komámasszony, hol a stukker?
Turay Ida Színház
KOMÁMASSZONY,HOL A STUKKER?
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Koncert a Farsang tiszteletére
József Attila Színház
Könnyű erkölcsök
Budaörsi Latinovits Színház
Legendák nyomában - Irodalmi kávéház
József Attila Színház
Mágnás Miska
Veszprémi Petőfi Színház
Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek
Prodior Kft.
Konrád, a valamikori barátja
Molnár Ferenc: A doktor úr - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
Molnár: A doktor úr
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
N. Richard Nash: Az esőcsináló
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Othello
József Attila Színház
PódiumOn
Postakürt Alapítvány
Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes- és Kiváló művész, a József Attila Színház igazgatója.
Portugál
József Attila Színház
R. Nash: Az esőcsináló
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Régimódi történet
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Régimódi történet
József Attila Színház
Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház
Váci Mihály Kulturális Központ
Sóska, sültkrumpli
József Attila Színház
Sóska, sültkrumpli
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Sóska, sültkrumpli
József Attila Színház
Sóska, sültkrumpli
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
SÓSKA, SÜLTKRUMPLI - József Attila Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Szabó Magda: Régimódi történet
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK
Turay Ida Színház
Szerződés
Jegycenter Kft.
Szilveszter 2013
József Attila Színház
Tanár úr, kérem!
Karinthy Színház
Turay Ida Színház : A Doktor úr
Szegedi Nemzeti Színház
Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek
Szegedi Nemzeti Színház
Anconai Tomao Nicomaco, anconai polgár
UDVARSZÍNHÁZ-A hetvenkedő...
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
UDVARSZÍNHÁZ-Komámasszony,hol a stukker
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
UDVARSZÍNHÁZ-Sóska, sültkrumpli
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Tomao Nicomaco, anconai polgár
Zsákbamacska
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Zuglói Nyári Színház 2012. - Imádok férjhez menni
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
tovább a megrendeléshez
még böngészek
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
Rendben