1979-1995 között a szolnoki Szigligeti Színháznál segédszínészként kezdte. A Színművészeti Főiskolára többször is jelentkezett, de nem vették fel. 1995-1997 között szabadúszó volt. 1997-ben az akkor alakuló Bárka Színházhoz szerződött, 2002-ben pedig a Krétakör Színház tagja lett. 2003- ban a Kontroll című filmben…
A FAJOK EREDETE vígjáték
A színészek improvizációinak felhasználásával írta: Tasnádi István
Játsszák: Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Katona László
Rendező:…
A FAJOK EREDETE vígjáték
A színészek improvizációinak felhasználásával írta: Tasnádi István
Játsszák: Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Scherer Péter
Rendező:…
A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott színdarab, hasonlóan McDonagh filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Kovács…
1979-1995 között a szolnoki Szigligeti Színháznál segédszínészként kezdte. A Színművészeti Főiskolára többször is jelentkezett, de nem vették fel. 1995-1997 között szabadúszó volt. 1997-ben az akkor alakuló Bárka Színházhoz szerződött, 2002-ben pedig a Krétakör Színház tagja lett. 2003- ban a Kontroll című filmben is hatalmasat nőtt a népszerűsége. Az egyik ellenőrt alakította. Országos ismertséget Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjével szerzett. Több filmben és színdarabban játszik együtt Scherer Péter színésszel.
Díjak:
A filmkritikusok díja: legjobb férfi alakítás (1999) Hekuba-díj (2000) 34. Magyar Filmszemle: legjobb férfi alakítás (2003) A filmkritikusok díja: legjobb epizód (megosztva) (2003) Jászai Mari-díj (2004) Arlecchino-díj: legjobb férfi alakítás (2005) Jászai-gyűrű (2007) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007) Fővárosi Önkormányzat díja: legjobb férfi alakítás (2009) Kaszás Attila-díj (2011) Érdemes művész (2018)
Színházi szerepei:
Leigh: La Mancha lovagja....José Horváth Péter: Kamarambo, a senki fia....Törpeautó Hašek: Az út avagy Svejk, a derék katona további kalandjai.... Bulgakov: Bíbor sziget.... Erich Kästner: Emil és a detektívek....Petzold Bertolt Brecht: Koldusopera....Filch Friedrich Dürrenmatt: A Nagy Romulus....Pyramus Molnár Ferenc: Liliom (egy csavargó élete és halála)....A Hollunder fiú Somerset Maugham: Imádok férjhez menni....Taylor Friedrich Schiller: Ármány és szerelem....Törvényszolga Fejes Endre: Vonó Ignác....Első baka Arthur Miller: Az ügynök halála....Bernard Mészöly Miklós: Hovámész (Jelentés egy sosemvolt cirkuszról).... Eduardo De Filippo: Filumena házassága....Pincér Örkény István: Pisti a vérzivatarban....Második férfi Dunajevszkij: Szabad szél....A Doktor Schnitzler: Anatol és a nők....Pincér Wedekind: Nicolo király....Első szolga; Csavargó; Battista; Színész Heltai Jenő: Naftalin....Kaproczay Gágyor Péter: A kertészlegény királysága....Kincstárnok Chase: Miss Blandish nem kap orchideát....Chink Örkény István: Sötét galamb.... Lehár Ferenc: Luxemburg grófja....Közjegyző; Hotelportás; Lakáj; Altiszt Schwajda-Szikora: Táncdalfesztivál '66 (avagy puncsszeletek a hatvanas évekből).... Genet: Cselédek....Solange Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde....Kurrah Déry Tibor: A tanúk....Nagy szaktárs Simon: Furcsa pár....Vinnie Kálmán Imre: Tatárjárás....Gerő William Shakespeare: Szentivánéji álom....Vackor; Csutka Tomi - Pókháló Müller Péter: Szomorú vasárnap....Pincér Schwajda György: Lúdas Matyi....Plébános elvtárs Dunai Ferenc: A nadrág....Seres Laci Szirmai Albert: Mágnás Miska....Korláth Gida gróf Paszternak: Doktor Zsivago....Hrapugin Shakespeare: III. Richárd....I. Gyilkos Döme Zsolt: Rákóczi tér....Csökkentlátó Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Házmester Nagy Karola: C. kisasszony szenvedélye....Ullrich von Bissingen Shakespeare: Antonius és Kleopátra.... Franz Kafka: A kastély....K. földmérő Shakespeare: Ahogy tetszik....Vili; Jaques Schwajda György: Ballada a 30l-es parcella bolondjáról....A bolond fia Bond: Balhé....Len Mérimée: Carmen....Garcia García Márquez: Száz év magány....Kereskedő Apicius Albert Camus: A félreértés....Jan Henrik Ibsen: A vadkacsa....Hjalmar Ekdal Szigligeti Ede: Liliomfiék.... Schikaneder: Legenda a varázsfuvoláról....Giesecke Lope de Vega: A kertész kutyája....Tristán Szálinger Balázs: Kalevala....Vejnemöjnen Shakespeare: Szeget szeggel....Bernát Beckett: Godot-ra várva....Estragon Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok....Igazgató Shakespeare: IV. Henrik....Mowbray Molière: Tartuffe, avagy a rajongás komédiája....Tartuffe Williams: Üvegfigurák....Tom Wingfield Witkiewicz-Gombrowicz-Schultz: Leckék és 40 Mandelbaum (Hommage à Tadeusz Kantor)....Halál takarítónője Friedrich Dürrenmatt: Angyal szállt le Babilonba....Ünnepélyes férfiú Synge: A nyugati világ bajnoka....Christopher Mahon Weöres Sándor: A kétfejű fenevad....I. Lipót német-római császár és magyar király; Windeck Füst Milán: Máli néni....Egy vezérigazgató Peter Weiss: Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában....Jean-Paul Marat Euripidész-Grillparzer-Anouilh: Médeia-variációk....Iaszon Kárpáti Péter: Díszelőadás.... Tasnádi István: Titanic vízirevü....Pakura bácsi Mrozek: Mulatság....S legény Csehov: Cseresznyéskert....Vándor Szép Ernő: Lila ákác....Zsüzsü Kárpáti Péter: Világvevő....Jani Tasnádi István: NEXXT....Kicsi Alex Webster: Amalfi hercegnő....Ferdinand Miller: Megszállottak....Jan Proktor Glowaczki: Antigoné New Yorkban.... Bolhácska Gogol: Háztűznéző.... Podkoljoszin Tasnádi-Schilling: Hazámhazám... avagy a politika halála.... Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola.... Molière: Mizantróp....Alceste Tamási Zoltán: Gyilkos nap (Héroszok)....Felügyelő Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline....Rauch Schimmelpfennig: Előtte-utána.... Szorokin: A jég....Apa; Szúnyog Örkény István: Pistipistipistipisti.... Rejtő Jenő-Kárpáti:Az öldöklő tejcsarnok (avagy piszkos Fred nem lép közbe sajnos)....Egyszerű azaz Vörös Plack (Potrien őrmester) Bereményi Géza: Az arany ára....Tulipán Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros: Valahol Európában Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola - Szereplő, Centrál Színház
Rendezései:
Sławomir Mrożek: Emigránsok (Terminál Workhouse, Stúdió K Színház, Bemutató: 2016. március 3.)
Játékfilmek:
Hatásvadászok (1983) Kicsi, de nagyon erős (1989) Tutajosok (1990) Könnyű vér (1990) Édes Emma, drága Böbe - vázlatok, aktok (1992) Roncsfilm (1992) Balekok és banditák (1997) Biztosítás (1998) Gengszterfilm (1999) Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) Visszatérés (Kicsi, de nagyon erős 2.) (1998) A Morel fiú (1999) Anyád! A szúnyogok (2000) Nexxt (2001) Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2001) Várjá Vlagyimir (2001) Citromfej (2001) Hamvadó cigarettavég (2001) Kelj fel, komám, ne aludjál! (2002) Legkisebb film a legnagyobb magyarról, avagy ha nincs kéz, nincs csoki (2002) Kísértések (2002) Chacho Rom (2002) Sobri, ponyvafilm (2002) A pofon (2003) A rózsa énekei (2003) Libiomfi (2003) Kontroll (2003) Határontúl (2004) Montecarlo! (2004) Jocó (2004) A mohácsi vész (2004) Magyar vándor (2004) Argo (2004) Világszám! (2004) Apu (2005) Egy szoknya, egy nadrág (2005) Premier (2006) De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006) Egy bolond százat csinál (2006) Ede megevé ebédem (2006) Noé bárkája (2007) Buhera mátrix (2007) A Nap utcai fiúk (2007) Márió, a varázsló (2008) Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van! (2008) 1 (2009) Papírkutyák (2009) Szuperbojz (2009) A síráasó (2010) Oda az igazság! (2010) Antigoné (2011) Suszter, szabó, baka, kém (2011) Coming out (2013) Tiszta szívvel (2016) Halj már meg! (2016) Jupiter holdja (2017) Budapest Noir (2017) Nyitva (2018)
*R. Rose: 12 dühös ember
Kultúrbrigád
Színész
12 dühös ember / Reginald Rose / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
Hármas esküdt
23/24 Elem
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
23/24 Fösvény vjb.
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
A fajok eredete
HK Produkció
Színész
A fajok eredete
Gárdonyi Géza Színház
Színész
A fajok eredete
Békéscsabai Jókai Színház
Színész
A fajok eredete
Csiky Gergely Színház
Színész
A fajok eredete
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
A fajok eredete
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
A fajok eredete
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
A fajok eredete
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Színész
A fajok eredete
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
A fajok eredete
Vörösmarty Színház
Szereplő
A fajok eredete
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
A fajok eredete
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
A Fajok Eredete - a Nézőművészeti Kft Előadása
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
Színész
A fajok eredete - A Nézőművészeti Kft. előadása
Csokonai Rendezvényház
Játssza
A FAJOK EREDETE - Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thúróczy Szabolcs szereplésével
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
A fajok eredete - Nézőművészeti Kft.
Városmajori Szabadtéri Színpad
Egyéb
A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános
Színész
A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános
Színész
A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános
Színész
A fajok eredete!
Belvárosi Színház
Zoltán, filmrendező
A fajok eredete! - Vacsorajegy
Belvárosi Színház
Zoltán, filmrendező
A fajok eredete-komédia
Gyulai Várszínház
Játssza
A fösvény
Móricz Zsigmond Színház
Harpagon
A fösvény
Városmajori Szabadtéri Színpad
Harpagon
A FŐSVÉNY
Csiky Gergely Színház
Harpagon
A fösvény Bemutató
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Harpagon
A gondnok
Budaörsi Latinovits Színház
Davies
A halottember
Csiky Gergely Színház
Férfi
A jég
Nemzeti Színház zRt.
Apa / Szúnyog
A jég
Nemzeti Színház
Apa / Szúnyog
A király beszéde
József Attila Színház
Lionel Logue, ausztrál beszédtanár
A király beszéde
József Attila Színház
Lionel Logue, ausztrál beszédtanár
A lány, aki hozott lélekből dolgozott
Vörösmarty Színház
Pszichológus (az apa, az építkezési vállalkozó és a plasztikai sebész szerepében is)
A lány, aki hozott lélekből dolgozott
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Pszichológus
A mulatság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
S legény
A piszkosak
Móricz Zsigmond Színház
és Rejtõ Jenõ szerepében
A piszkosak
Pécsi Harmadik Színház
Rejtő Jenő
A piszkosak (Karinthy Színház és Nézőművészeti Kft)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rejtő Jenő szerepében
A Piszkosak, Nézőművészeti Kft
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
Artur Pałyga: A zsidó - felolvasószínház (Nézőművészeti Kft.)
Gólem Színház
Színész
Artur Pałyga: A zsidó - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Stefan, igazgató
Balhéatlasz
Centrál Színház
Színész
Betörő az albérlőm
MADÁCH SZÍNHÁZ
Színész
Betörő az albérlőm - Madách Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Marcus professzor
Bivaly - szuflé
Centrál Színház
Kapauer
Bivaly-szuflé
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Színész
Conor McPherson: Eleven éjszaka
Pécsi Harmadik Színház
Tommy
Csak neked mondom! - A Katona és a WMN.hu beszélgetéssorozata
Katona József Színház
Színész
David Harrower: Blackbird
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Ray
David Harrower: Blackbird - az ea. után közönségtalálkozó
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Ray
De Sade pennája
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Sade márki
Dogville
Bárka Színház Nonprofit Kft.
id. Tom Edison
Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Don Quijote, kóbor lovag
Egy életem - Mucsi Zoltán
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Egy életem: Mucsi Zoltán
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Egy életem: Mucsi Zoltán
Zsámbéki Nyári Színház
Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Egy életem: Mucsi Zoltán
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Egy életem: Mucsi Zoltán
Városmajori Szabadtéri Színpad
Főszereplő
Egy életem: Mucsi Zoltán
Kvártélyház
Színész
Elem
Vörösmarty Színház
Férfi
Elem
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Férfi
ELEM
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Férfi
Elem - Szkéné Színház és Ördögkatlan
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Férfi
Eleven Éjszaka
Móricz Zsigmond Színház
Tommy
Eleven éjszaka
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Tommy
Emigránsok
Stúdió K Színház
Rendező
Esther Gerritsen: És reggel ugyanúgy...
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
EztRád
Móricz Zsigmond Színház
Színész
EztRád
Pécsi Harmadik Színház
Színész
EztRád
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
EztRád
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Gondnok
Reök Palota
Színész
Graham Linehan: Betörő az albérlőm
Jászai Mari Színház, Népház
Marcus professzor
Graham Linehan: Betörő az albérlőm - a Madách Színház előadása
Kölcsey Központ
Marcus professzor
Hamlet-illúziók
HK Produkció
Színész
Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
NYÚL BÉLA, tanár
Harold Pinter: A GONDNOK
Gyulai Várszínház
Színész
Harold Pinter: A gondnok
B32 Galéria és Kultúrtér
Színész
Harold Pinter: A gondnok - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Havanna
Thália Színház
Színész
Háy János: A halottember - Szkéné/Ördögkatlan/Nézőművészeti Kft.
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Férfi
Háy János: Elem
Gyulai Várszínház
Férfi
Háy János: Elem / Mucsi Zoltán - Kerekes Éva
Általános
Férfi
Háy János: Elem /Mucsi Zoltán - Kerekes Éva
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Férfi
Háy János: Nehéz
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Férfi
Háy János: Nehéz
Gyulai Várszínház
Férfi
Háy János: Nehéz - Ördögkatlan Produkció Bárka Színház Stúdió Szkéné
Általános
Férfi
Kaisers TV, Ungarn
Csiky Gergely Színház
Gróf Baráznay Ignácz
KALEVALA - Forte Fesztivál
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Vejnemöjnen
Kaszás Attila-díjkiosztó Gála - VSZF 2012
Thália Színház
Színész
Kupidó
Jászai Mari Színház, Népház
Oberon
Kutyaharapás
Móricz Zsigmond Színház
A román
Lars von Trier: Dogville
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Színész
Leenane szépe
Móricz Zsigmond Színház
Mag
Leenane szépe
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
MAG
Leenane szépe
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
MAG
Magyar a Holdon
Centrál Színház
Császár Sándor, önkéntes
Magyar a Holdon
Jászai Mari Színház, Népház
Császár Sándor, önkéntes
Martin McDonagh: Leenane szépe
Gyulai Várszínház
Mag
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Vszevolod Emiljevics Meyerhold
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Vszevolod Emiljevics Meyerhold
Moliére: A fösvény
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Harpagon
Moliére: A fösvény
Gyulai Várszínház
Harpagon
MOST Fesztivál - A lány, aki hozott lélekből dolgozott
Jászai Mari Színház, Népház
Pszichológus (az apa, az építkezési vállalkozó és a plasztikai sebész szerepében is)
MOST Fesztivál - Elem
Jászai Mari Színház, Népház
Játssza
Mulatság
Bárka Színház Nonprofit Kft.
S legény
Mulatság
Veszprémi Petőfi Színház
S legény
Mulatság
Csiky Gergely Színház
S legény
Mulatság
Nemzeti Színház
S legény
Mulatság
Thália Színház
S legény
Mulatság
Thália Színház
S legény
Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG
Trafó Kortárs Művészetek Háza
APA/MOSQUITO
Nehéz
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Férfi
Nehéz
Nemzeti Színház
Férfi
NEHÉZ
Komlói Színház- és Hangversenyterem
Egyéb
Nézőművészeti Főiskola
Centrál Színház
Színész
Nézőművészeti Főiskola
Kálmán Imre Művelődési Központ
Szagolnyák Imre, az alternatív dekódolás docense
Nézőművészeti Főiskola
Jászai Mari Színház, Népház
Szagolnyák Imre (az alternatív dekódolás docense)
Nézőművészeti Főiskola
Kölcsey Központ
Szagolnyák Imre, az alternatív dekódolás docense
Nézőművészeti Főiskola
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Szagolnyák Imre
Nézőművészeti Főiskola
Csiky Gergely Színház
Színész
Nézőművészeti főiskola
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Nézőművészeti főiskola
Budaörsi Latinovits Színház
Színész
Nézőművészeti Főiskola
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Nézőművészeti Főiskola
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Nézőművészeti Főiskola
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Színész
Nézőművészeti Főiskola
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Szereplő
Nézőművészeti Főiskola
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Nézőművészeti főiskola - a Nézőművészeti Kft előadása
Általános
Szereplő
NÉZŐMŰVÉSZETI KFT - TÁMOGATÓI EST
B32 Galéria és Kultúrtér
MAG
Nézőművészeti Kft. - Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
KAPAUER
Nézőművészeti Kft. - Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé - bemutató -
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
KAPAUER
Nézőművészeti Kft.-Don Quijote
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Nézőművészeti Kft./Szkéné - Artur Pałyga: A zsidó -
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
IGAZGATÓ
Nézőművészeti Kft./Szkéné: EztRád
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Nézőművészeti Kft./Szkéné: Hol a színészünk?
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Nézőművészeti Kft./Szkéné: Hol a színészünk?
Általános
Színész
Nézőművészeti Kft./Szkéné: Hol a színészünk?
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Nézőművészeti Kft.: A piszkosak
Veres 1 Színház
Színész
Nézőművészeti Kft.: Leenane szépe
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
MAG
Nézőművészeti Kft.: Nézőművészeti Főiskola
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Nézőművészeti Kft: A fajok eredete - 50. előadás
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (Gengszterek)
Jászai Mari Színház, Népház
Kapauer
Péntek Esti Partizán - Vendég: Mucsi Zoltán; Fellép: imanexperiment