1995 és 1999 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán tanult, Horvai István osztályában. 1998–2001 között a Vígszínházban szerepelt, majd 2001 óta szabadúszó. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja. 2013 júliusában Hujber egy interjúban bevallotta, hogy annak idején vásárolta érettségijét, melyre szüksége volt…
1995 és 1999 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán tanult, Horvai István osztályában. 1998–2001 között a Vígszínházban szerepelt, majd 2001 óta szabadúszó. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja. 2013 júliusában Hujber egy interjúban bevallotta, hogy annak idején vásárolta érettségijét, melyre szüksége volt ahhoz, hogy színművészeti főiskolára felvételizhessen, továbbá diplomamunkáját is plagizálta. A Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgálatot indított, a vizsgálat lezártáig az egyetem vezetősége nem kívánja kommentálni az ügyet.
Díjai: Filmkritikusok díja (1999)
Főbb szerepeiből: Elvis, Oltár, Miami, avagy 1/2 millió dollár gazdát keres - Miles Tredinnick - 2016. Bánfalvi Stúdió, (rendező: Harmath Imre) Negyvenen Vagyok - 2014 - Millenáris, (rendező: Erdélyi Dániel) Kőműves Kelemen - Szörényi Levente - Bródy János - 2013. Június 14. RaM Colosseum, (r.: Alföldi Róbert) Figaró Házassága - Lorenzo Da Ponte - 2010. Bánfalvi Stúdió, (r.: Bánfalvi Ágnes) HERBERT HERCEG - Eric Idle (Monty Phyton): Spamalot, 2009. Madách Színház, (r.: Szirtes Tamás) Saframek-Macskafogó 2015 Syma csarnok, (r.: Szikora Róbert) TAKÁCS KÉPVISELŐ - Vadnai László - Békeffi István - Márkus Alfréd: Tisztelt ház, 2009. március 19., Karinthy Színház (r.: Szurdi Miklós) BÍRÓ - Egressy Zoltán: Sóska sült krumpli, 2006. november 8. Kamara Savaria Szombathely (r.: Széles László) ANDOR- Bartis Attila: Anyám Kleopátra, 2003 Nemzeti Színház (r.: Garas Dezső) EROSZ - W. Shakespeare: Antonius és Kleopatra, 2002, Pesti Színház (r: Eszenyi Enikő.) MARK - Mark Ravenhill: Shopping and Fucking, 2002 NEMTUDOMKA - Kárpáti P.: Pájinkás János, 2002, Vígszínház (r.: Forgács Péter.) LIN TO - Bertolt Brecht: A szecsuáni jóember, 2001, Vígszínház (r.: Zsótér Sándor.) MIKOLKA - F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, 2001, Vígszínház (r.: Tordy Géza.) FERDINÁND - W. Shakespeare: Lóvátett lovagok, 2000, Vígszínház (r.: Keszég László.) FRANCIA 2. - Chapman-Cleese-Idle: Gyalog galopp, 2000, Pesti Színház (r.: Méhes László) EILIF - Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei, 2000, Vígszínház (r.: Szász J.) SEBASTIAN - W. Shakespeare: A vihar, 1999, Vígszínház (r.: Alföldi Róbert.) SEBASTIAN - W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok, 1997, Vígszínház (r.: Valló Péter.) SILVIUS - W. Shakespeare: Ahogy tetszik, 1997 (r.: Valló Péter.) I. ORVOS - Spiró-Hašek: Svejk, 1996, Vígszínház (r.: Pinczés I.)
Filmek: Valami Amerika 3. (2018) The Man Who was Thursday (2016) The Girl in the Mirror (2016) Borgiák (2013) Hacktion: Újratöltve (2012) Hacktion (2010–2012) Magic Boys (2009) Valami Amerika 2. (2008) Majdnem szűz (2007) Offside (2007) Jóban Rosszban (2007–2008) – dr. Rónai Máté Sértett (2005) Állítsátok meg Terézanyut! (2004) Ötödik szoba (2002) Szökés Budára (2002) A torinói lepel (2002) Limonádé (2002) Barátok közt (2002) Egérút (2001) Valami Amerika (2001) Első generáció (2000) A fehér alsó (2000) Nincsen nekem vágyam semmi (2000) Afta (2000) Családi kör (1999) Veszett idők - C-Losing Time (1999) Közel a szerelemhez (1998)
A Lajos, meg a Károly
Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
Halász
A kaktusz virága
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Julien
A kaktusz virága
Gárdonyi Géza Színház
Julien
A kaktusz virága (zenés komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Julien, fogorvos
A királyasszony lovagja
Thália Színház
Színész
A Lajos, meg a Károly
Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
Halász
Abigél
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Kuncz Ferenc
Barilett-Grédy: A kaktusz virága
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Színész
Barillet -Grédy: A kaktusz virága
Szegedi Nemzeti Színház
Julien
Barillet-Grady: A kaktusz virága
Színészképző Stúdió Alapítvány
Julien
Barillet-Grady: A kaktusz virága
Színészképző Stúdió Alapítvány
Julien
Barillet-Grédy: A kaktusz virága
Színészképző Stúdió Alapítvány
Julien
Barillet-Grédy: A kaktusz virága
Színészképző Stúdió Alapítvány
Julien
Barillet-Grédy: A kaktusz virága
Színészképző Stúdió Alapítvány
Julien
Beaumarchais: Figaro házassága, avagy egy őrült nap története
Szegedi Nemzeti Színház
FIGARO, belső inas és mindenes
Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány
Philip Markham

Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány
Philip Markham
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány
Philip Markham
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány
Philip Markham
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány
Philip Markham
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány
Philip Markham
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
GILBERT BODLEY
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
GILBERT BODLEY
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
GILBERT BODLEY
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Gilbert
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Gilbert Bodley
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Gilbert Bodley
Édeskettes hármasban
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Vernon
Elvis, oltár, Miami
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Tom Weals, a legnagyobb Elvis Presley rajongó a világon
ELVIS, OLTÁR, MIAMI
Csili Művelődési Központ
Színész
ELVIS, OLTÁR, MIAMI, avagy félmillió dollár gazdát keres
Belvárosi Színház
Színész
Elvis, oltár, Miami, avagy félmillió dollár gazdát keres
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Tom Weals, a legnagyobb Elvis Presley rajongó a világon
ELVIS, OLTÁR, MIAMI, avagy félmillió forint gazdát keres
Gárdonyi Géza Színház
Tom Weals, a legnagyobb Elvis Presley rajongó a világon
ELVIS,OLTÁR,MIAMI
Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület
Tom Weals, a legnagyobb Elvis Presley rajongó a világon
Estére szabad a kecó avagy a londoni szextett
Móricz Zsigmond Színház
Főszereplő
Estére szabad a kecó avagy londoni szextett
Belvárosi Színház
Philip Markham
Funny Money - Rossz pénz nem vész el
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Császár András
Funny Money
Móricz Zsigmond Színház
Császár András
Funny money
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Császár András; Vili taxis; Mányoki Dominik
Funny money - rossz pénz nem vész el
Egressy Gábor Szabadidőközpont
Császár András; Vili taxis; Mányoki Dominik
Funny Money - Rossz pénz nem vész el!
Hírös Agóra
Császár András; Vili taxis; Mányoki Dominik
Gengszterek éjszakája
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Grease
Magyar Színház
Vince Fontaine
Grease - musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Fontaine
Hujber Ferenc - Negyvenen vagyok
Kálmán Imre Művelődési Központ
Színész
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány
Vince Fontaine
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány
Vince Fontaine
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány
Vince Fontaine
Kávéházi Talkshow - Árpa Attila
Általános
Színész
Kávéházi Talkshow - Fenyő Iván
Általános
Színész
Kávéházi Talkshow - Mészáros Árpád Zsolt
Általános
Színész
Kávéházi Talkshow - Vastag Csaba és Vastag Tamás
Általános
Színész
KÉZRŐL KÉZRE
MADÁCH SZÍNHÁZ
Alcide Chanal
MA ESTE SZABAD A KECÓ! - bulvár burleszk
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Philip Markham
Ma estére szabad a kecó
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Philip Markham
Ma estére szabad a kecó
Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület
Philip Markham
Ma estére szabad a kecó
Sacravia Színház
Philip Markham
Ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Philip Markham
MA ESTÉRE SZABAD A KECÓ, AVAGY LONDONI SZEXTETT - Bánfalvy Stúdió
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Philip Markham
Macskafogó Musical
Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület
Színész
Miles Tredinnick: Elvis, Oltár, Miami

NE MOST, DRÁGÁM!
Békéscsabai Jókai Színház
Főszereplő
Ne most, drágám!
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Gilbert
Ne most, drágám!
Lovarda
GILBERT BODLEY
NE MOST, DRÁGÁM! - Veres 1 Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
GILBERT BODLEY
Negyvenen vagyok
Banner Comedy
Színművész
Negyvenen vagyok
Banner Comedy
Színművész
Ray Cooney: A miniszter félrelép
Színészképző Stúdió Alapítvány
George Pigden (tisztességes férfi, bár igen ideges)

Ray Cooney: Funny Money

Ray Cooney: FUNNY MONEY Rossz pénz nem vész el - A Bánfalvy Stúdió előadása
Hagymaház
Császár András / Vili taxis / Mányoki Dominik
Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el

Császár András, Vili taxis, Mányoki Dominik
Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el
Színészképző Stúdió Alapítvány
Császár András; Vili taxis; Mányoki Dominik
Ray Cooney: Funny Money-Rossz pénz nem vész el
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Császár András; Vili taxis; Mányoki Dominik
Rivalda 2010 Az ifjúság édes madara
Thália Színház
Színész
SPAMALOT
MADÁCH SZÍNHÁZ
Herbert herceg (Történész, Élek még Fred, Dalnok)
Szabadtéri Nyár 2016 Grease
Móricz Zsigmond Színház
Vince Fontaine
Szabó Magda: Abigél
Jászai Mari Színház, Népház
Színész
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél
Szegedi Nemzeti Színház
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél - Adventi előadás
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Színész
Szabó Magda: Abigél - Kaposvári Városi Sportcsarnok
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél - Veszprémi Aréna
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc
Szabó Magda: Abigél_
Színészképző Stúdió Alapítvány
Kuncz Ferenc:
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen
RaM Colosseum
Kőműves
Tisztelt ház
Karinthy Színház
Takács képviselő
Tisztelt ház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Valami amerika 3.
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!