Színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár.
1972. felvették a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Szinetár Miklós vezető tanár, és Babarczy László osztályába. 1976-ban végzet, és öt évig, a debreceni Csokonai Színháznak volt a tagja. 1981-től a Madách Színház szerződtette. 1990-től egy évig a budapesti Nemzeti Színház…
Színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár.
1972. felvették a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Szinetár Miklós vezető tanár, és Babarczy László osztályába. 1976-ban végzet, és öt évig, a debreceni Csokonai Színháznak volt a tagja. 1981-től a Madách Színház szerződtette. 1990-től egy évig a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1991-től „szabadúszó” lett. 1992-től rendez is (Madách Színház, Auersperg Theater Bécs, Karinthy Színház, Merlin Színház, Budapesti Kamara Színház, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Turay Ida Színtársulat, Kecskeméti Katona József Színház) 1992-ben a Madách Színház gyermek- és ifjúsági programjainak vezetője lett. 1994-től 1997-ig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1999-2012-ig a Polgárok Pesthidegkútért Kulturális Egyesület elnöke volt. 2001-től 2005-ig a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára volt. 2005-től szinkronfilm rendezéssel is foglalkozott. 2006-ban édesapjáról és önmagáról megjelent közös könyvük: Színpadon a két Cseke címmel. 2008. augusztus 1-től a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lett. 2012-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa doktorrá avatta. A DLA fokozat (Doktor of Liberal Arts) a Szabad Művészetek Doktora cím használatára jogosította. 2013. januárjától a Keresztény Kulturális Akadémia tagja. 2013. augusztusától újabb öt évre a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lett. 2014. januárjától a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjai közé választották. 2015. július 15-től a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjává nevezte ki a Miniszter. 2016-tól 2019-ig a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja volt. 2016-tól 2020-ig az NKA Színházi kuratóriumának tagjává nevezték ki. 2016. szeptember 1-től A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának adjunktusa, az első éves színész osztály vezető tanára lett. 2017-ben a Kaposvári Egyetem docense lett. 2017-től a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. Felügyelőbizottságának tagja. 2018-ban sikeresen pályázott a Kecskeméti Katona József Színház igazgatói állására még 5 évre. Harmadik ciklus. 2018-ban a Magyar Teátrumi Társaság alelnökévé választották. 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választották. 2020-tól az általa vezetett színház megkapta a nemzeti színházi minősítést, így a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója lett. 2020. augusztus 1. – 2025. július 31. időszakra a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagságát hosszabbította meg a Miniszter. 2021-ben a Polgári Művelődésért Alapítvány Kuratóriumának tagja lett.
Díjak, elismerések: Jászai Mari-díj (1990) Bilicsi-díj (2006) Klebelsberg-díj (2008) Vámos László-díj (2012) Nádasdy Kálmán-díj (2014) Bács-Kiskun Megyei Prima-díj (2017) Érdemes művész (2020) Kossuth-díj (2021) A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja (2023)
Színpadi szerepeiből: Debrecen 1976-81: Pathelin Péter prókátor (Pathelin) - 1976 Bál a Savoyban (Musztafa bej) - 1976 Hamlet (Horatio) - 1976 Lila ákác (Csacsinszky), 1977 Tíz nap szerelemért (Gracsov) 1977 Anyegin (Anyegin) 1977 Három nővér (Tuzenbach) 1977 Kabaré (Konferanszié) 1978 A diákbolondító (Parádi) 1978 Figaro házassága (Figaro) 1978 Nebáncsvirág (Floridor) 1979 A sötét ház (Rudi) 1979 Volpone (Mosca) 1979 Kazimir és Karolin (Kazimir) 1979 Házmestersirató (Herceg Pista) 1979 Törtetők (Beniczky) 1979 János király (Fattyú), 1980 Cukorváros (Leonard) 1980 Varsói melódia (Viktor) 1980 Budapest Madách Színház, 1981-90: Jutalomjáték (Jud) 1981 Meráni fiú (Herceg) 1981 Noszty fiú esete Tóth Marival (Noszty Feri) 1981 Makrancos hölgy (Tranió) 1982 Csata (Kálmán) 1982 Isten, császár, paraszt (Hohenzollern) 1983 Macskák (Elvisz Trén) 1983 Béla király (Márk) 1984 A királynő katonái (Pip) 1985 Töltsön egy estét a Fehér Rózsában (Büki) 1985 Páratlan páros 1. (John Smith) 1985 Caligula (Caligula) 1986 Szent Bertalan nappala (Senior Lengyel) 1986 A női partőrség szeme láttára (Milán) 1987 Dr. Herz (Strasszer) 1988 Vannak még kísértetek! (Alfredo) 1989 Kétfejű fenevad (Több szerep) 1989 Bond: Lear (Orvos) 1989 Szemenszedett igazság (Revalier bíró) 1990 stb. Nemzeti Színház 1990/91: Csongor és Tünde (Balga) 1990 Sosem lehet tudni (Philip) 1991 Jaj, apu…(Jonathan) 1991 Madách Színház 1991-: Liliomfi (Liliomfi) 1991 Társasjáték New Yorkban (David) 1995 Isten pénze (Freddy) 1995 Pletyka (Ken) 1998 Mezítláb a parkban (Paul) 1999 Kész komédia 1999 Lugosi (Ed Wood) 2000 Vacsora négyesben (Gabe) 2001 Páratlan páros 2. (John Smith) 2002 Kakukkfészek (Harding) 2003 Koktél hatkor (Alex) 2006 stb. Karinthy Színház 1992-: Kakukktojás (Arnold) 1993 Őrült nők ketrece (Albin) 1997 Shakespeare: Harmadik Richárd (Richárd) 2000 stb. Más Színházakban 1981-: Júlia kisasszony (Inas) - Színház és Filmművészeti Egyetem 1981 Mukányi (Kozák) Szentendrei Teátrum 1981 Csók (Király) Várszínházi esték Kisvárda 1982 Uraim, csak egymás után (Fodrász) Városmajori Szabadtéri színpad 1983 Hálószoba komédia (Trevor) Székesfehérvári Vörösmarty Színház 1993 Öbölből vödörbe (Férfi) Tatabányai Jászai Mari Színház Népház 1993 Gyertyafénykeringő - (Gaston) Klapka Sztárszínház 1994 Várj, míg sötét lesz (Mike) Székesfehérvári Vörösmarty Színház 1995 Székely János: Caligula helytartója (Probus) Nemzeti Színház 2002 Békeffi: Janika (Fenek Jenő) Turay Ida Színtársulat 2003 S. Maugham: Imádok férjhez menni (Freddy) Turay Ida Színtársulat 2003 Békeffi: Az okos mama (Ervin) Turay Ida Színtársulat 2004 Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (Leo) Turay Ida Színtársulat 2004 Letraz: Tombol az erény (Leonard) Turay Ida Színtársulat 2007 Kecskeméti Katona József Színház: Nem ér a nevem (Eric Swan) 2010 Vacsora négyesben (Gabe) 2010 Család ellen nincs orvosság (Dr. David Mortimor) 2017 Erkel Színház Puskás a musical (Sebes Gusztáv) 2020
TV és film szerepek: A gonosztevő 1974 Hátország (Péter) 1976 II. Richárd (Henry Percy) 1976 Cseresznyéskert (Jasa) 1979 Hogyan csináljunk karriert? (Glumov) 1980 Papucshős (Pubi) 1983 Mint oldott kéve (Mednyánszky Sándor) 1983 Gyertek el a névnapomra (Attila) 1983 Erdő (Aljosa) 1983 Corneville-i harangok (Grenicheux) 1983 A rágalom iskolája 1983 Kertész kutyája - (Trisztán) 1984 Megbízható úriember (Imre) 1984 Legyen a vendégem 1985 Gyalogbéka (Anti) 1985 - sorozat Kémeri (Z. Tóth) 1985 Sartorius úr házai (Trench) 1985 Egy szerelem három éjszakája (Viktor) 1986 Canterville-i kísértet (Washington) 1987 A nagy varázslat (Gennario) 1987 Motorbicikli (Orvos) 1987 Nyolc évszak (Zenthe Zsolt) 1987 - sorozat Lumpáciusz Vagabundus (Gyalu, az ács) 1988 Csere Rudi (Rudi) 1988 Sajtszínház (Sziporka) 1992 Szemben a Lánchíd oroszlánja 1995 Erdélyi dekameron (Szentgyörgyi Tamás) 1995 7-es csatorna (Operatőr) 1999 – sorozat Igazából apa (Dr. Balla) 2010 stb.
Önálló estek: Egy idealista emlékezéseiből (Csehov novellák) Kétszemélyes bolondságok (Hűvösvölgyi Ildikóval) Jó kedvet! (Hűvösvölgyi Ildikóval) Talán jó mégis az ember (Márai versek, Sára Bernadette-tel) Valaki útravált belőlünk (Ady versek, Sára Bernadette-tel)
Rendezések:
Felnőtt előadások: Shakespeare: Harmadik Richárd Molnár Ferenc: Játék a kastélyban Szép Ernő: Vőlegény Ray Cooney: Páratlan páros Geyer-Katsher: Gyertyafénykeringő Fiersetin: Elvarratlan szálak Poiret: Őrült nők ketrece De Mello: Szárnyalás Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet Görgey Gábor: Wiener walzer Katajev: Bolond vasárnap Feydeau: A női szabó Békeffi: Janika Maugham: Dzsungel Békeffi: Az okos mama N. Coward: Vidám kísérte Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok Axelrod: Goodbye Charlie Csurka István: Döglött aknák Letraz: Tombol az erény Gábor Andor: Dollárpapa
2008-tól Kecskeméten: Portner: Hajmeresztő Visky András: Megöltem az anyámat Rideg Sándor: Indul a bakterház Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja Tormay Cécile: A régi ház Agatha Christie: Az egérfogó Kocsis L. Mihály: Újvilág passió Németh Virág: Lesz vigasz? Ray Cooney: Páratlan páros 1. és 2. Peter Buckman: Most mindenki együtt Szente-Bolba-Galambos: Csoportterápia Poljakov: Párcsere Camoletti: Boeing, boeing Németh Virág: Borban él az élet Vajda-Bradányi: Pimasz angyalok Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen Molnár Ferenc: A testőr Francis Veber: Balfácánt vacsorára! Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról Madách Imre: Az ember tragédiája junior Donizetti: A csengő Fedinand von Schirach: Terror Madách Színház: Ray Cooney: Ne most drágám! 2019
Erkel Színház: Szikora-Lezsák-Zsuffa: Az Ég tartja a Földet 2022
Gyerek és ifjúsági előadások: Csukás-Darvas: Ágacska Juhász - Mericske: Feri világgá megy Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi Romhányi-Fényes: Hamupipőke Fábri-Gallai: Alice csodaországban Kästner–Aldobolyi: Emil és a detektívek Grimm-Pozsgai Zs.: Holle anyó Lázár E.: Négyszögletű Kerek Erdő Békés-Mericske: A kétbalkezes varázsló Presszer-Dusán-Horváth: Padlás Rossini-Németh Virág: És közben szól a dal Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán Méhes-Németh: Micsoda társaság! Donizetti-Németh: Manóvizsga Andersen-Németh: Hókirálynő Mozart-Németh: Túl az Óperencián Tóth Kata-Varga Huszti Máté: A jegesmedve szerelmese
Tv film rendezés: Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja Tormay Cécile: A régi ház Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia 2021.
Megjelent CD-k, kazetták, lemezek: Sorsommá lett nagy szerelmem (Magyar költők szerelmes versei) Kőtörő fű (XX. századi magyar költők Istenes versei) Az Úr érkezése (XX. századi magyar költők Istenes versei) Talán jó mégis az ember (Márai Sándor versei) Valaki útravált belőlünk (Ady Endre versei) Történetek Ré országából (Óegyiptomi mesék, Sára Bernadettel) Útitársaknak (II. János Pál pápa válogatott versei) A. L. Webber: Macskák Müller-Tolcsvay: Dr. Herz Budapest, te csodás stb.
Megjelent könyv: Cseke Péter: Színpadon a két Cseke (Életutak, pályaképek) 2006
"Talán jó mégis az ember"
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Színész
2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság
Thália Színház
Rendező
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Indul a bakterház - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Rendező
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rém rendes vendég - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Rendező
A Játékszín bemutatja: Rém rendes vendég
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Rendező
A jegesmedve szerelmese
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
A jegesmedve szerelMese
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
A kétbalkezes varázsló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
A manóvizsga
Pécsi Nemzeti Színház
Rendező
A manóvizsga
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
A Négyszögletű Kerek Erdő
Vörösmarty Művelődési Ház
Dramaturg
A Négyszögletű Kerek Erdő
MADÁCH SZÍNHÁZ
Rendező
A régi ház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
A régi ház - Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Acélmagnóliák
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Acélmagnóliák
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Az Ég tartja a Földet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Az ég tartja a földet
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Rendező
Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical
Broadway Ticket Hungary Kft..
Rendező
Az Ég tartja a Földet.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Az egérfogó
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Az ember tragédiája "junior"
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
AZ ÚR ÉRKEZÉSE - adventi koncert
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Balfácánt vacsorára
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
Ballada a 301-es parcella bolondjáról
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Boeing, Boeing
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
Boeing, Boeing
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
Boeing, Boeing
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
BOEING, BOEING - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Rendező
Boeing,Boeing
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Boeing,Boeing
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Borban él az élet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Camoletti: Boeing, boeing
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rendező
Család ellen nincs orvosság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Társrendező
Család ellen nincs orvosság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Társrendező
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG
Békéscsabai Jókai Színház
Társrendező
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Rendező
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Csoportterápia
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Csoportterápia
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Rendező
D Margulies: Vacsora négyesben
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
DONALD MARGULIES: VACSORA NÉGYESBEN
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Gabe
És közben szól a dal
Pécsi Nemzeti Színház
Rendező
És közben szól a dal...
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Hattyú / A telefon
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Heltai Jenő: Naftalin
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rendező
Indul a bakterház
Pólus Film-Színház
Rendező
Indul a bakterház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Piócás
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház
Rendező
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Rendező
INDUL A BakTERHÁZ
C&M Hungary Kft.
Rendező
Indul a bakterház
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
Indul a bakterház
Csepel Színház
Rendező
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Rendező
Indul a bakterház
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Rendező
Indul a bakterház
NS Produkció
Rendező
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház
Rendező
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház
Rendező
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Rendező
JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rendező
Jurij Poljakov: Párcsere
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rendező
K Wojtyla: Az aranyműves boltja
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rendező
Káprázatos kisasszonyok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
LÚDAS MATYI
MADÁCH SZÍNHÁZ
Rendező
Lúdas Matyi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Lúdas Matyi
MADÁCH SZÍNHÁZ
Rendező
Ma este megbukunk
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
MASZK - jótékonysági gálaest
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A gálaest rendezője
Micsoda társaság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Molnár Ferenc: A testőr
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rendező
Most mindenki együtt
Nemzeti Színház
Rendező
Most mindenki együtt!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Naftalin
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Ne most, drágám!
MADÁCH SZÍNHÁZ
Rendező
Nem ér a nevem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Eric Swan
NEM ÉR A NEVEM - Michael Cooney vígjátéka Szerednyei Béla rendezésében
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Eric Swan
Nyolckor a bárkán
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Őrült nők ketrece
Karinthy Színház
Albin, színésznő
Összefogás a hidegkúti mentőállomásért
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
Páratlan páros
MADÁCH SZÍNHÁZ
John Smith
Páratlan páros
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Páratlan páros
MADÁCH SZÍNHÁZ
John Smith
Páratlan páros
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
PÁRATLAN PÁROS
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Rendező
Páratlan páros
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Páratlan páros
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
PÁRATLAN PÁROS 25.éves jubileumi előadás!
MADÁCH SZÍNHÁZ
JOHN SMITH
Páratlan páros - szilveszteri előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
PÁRATLAN PÁROS 1.
MADÁCH SZÍNHÁZ
John Smith
Páratlan páros 2
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
Páratlan páros 2.
MADÁCH SZÍNHÁZ
John Smith
PÁRATLAN PÁROS 2.
MADÁCH SZÍNHÁZ
JOHN SMITH
Páratlan páros 2.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
PÁRATLAN PÁROS 2. - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Rendező
PÁRATLAN PÁROS 2. - vígjáték két részben - a Madách Színház előadása
Kölcsey Központ
John Smith
Páratlan páros 2.-szilveszteri előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Színész
Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
PénteK13 – Rideg Sándor – Tímár Péter: Indul a bakterház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Rendező
Pimasz Angyalok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
PIMASZ ANGYALOK
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rendező
PLETYKA
MADÁCH SZÍNHÁZ
Ken Gorman
Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Rendező
Ray Cooney: Páratlan Páros 2.
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Rendező
Rém rendes vendég
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Rendező
Rém rendes vendég - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
Rendező
Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház
Váci Mihály Kulturális Központ
Rendező
Robert Harling: Acélmagnóliák
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
Steven Moffat: RÉM RENDES VENDÉG
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Rendező
Szentkirályfi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical
Margitszigeti Színház
Rendező
Terror
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Terror
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Terror.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Tombol az erény
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Átdolgozta és rendezte
Tombol az erény
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Átdolgozó
Tormay Cécile: Régi ház
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rendező
UDVARSZÍNHÁZ - Nem ér a nevem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Eric Swan
UDVARSZÍNHÁZ - Vacsora négyesben
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gabe
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Újvilág Passió
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Újvilág passió
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Szövegkönyv
ÚJVILÁG PASSIÓ (bejárat a kápolna felől)
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Vacsora négyesben
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gabe
Vacsora négyesben
Thália Színház
Gabe
Vacsora négyesben
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gabe
Vacsora négyesben
Jászai Mari Színház, Népház
Gabe
Vacsora négyesben
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gabe
Vacsora négyesben Bemutató
Thália Színház
Gabe
Vacsora négyesben - 100. jubileumi előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gabe
Völgyhíd
Kolibri Színház
Színész
VOLT EGYSZER EGY...(4+)
Csiky Gergely Színház
Színész
VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere
Thália Színház
Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!