Zongoraművész, zeneszerző, igazgató-művészeti vezető, zenei vezető.
Bucz Magor a legfiatalabb magyar komponista-generáció tagja. 2019-ben diplomázott a Zeneakadémia zeneszerző mesterszakán Fekete Gyula növendékeként, majd ugyanitt folytatott zenepedagógiai tanulmányokat is. Fél évig a római Santa Cecilia Conservatorio zeneszerzés programjának résztvevője volt prof. Riccardo Riccardi irányítása alatt. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója és óraadó doktori demonstrátora, a Bartók Rádió szerkesztő-riportere, valamint az óbudai Térszínház művészeti vezetője.
Számos versenyen díjazták műveit Magyarországon és külföldön is, melyek közül kiemelkedik a Zeneakadémia Zeneszerzőversenyének I. helyezése (2019) és a CroPatria Nemzetközi Zeneszerzőverseny fődíja (2014). A hazai koncertélet aktív résztvevője, de számos külföldi premierje is volt már. Bemutatkozhatott Csehországban, Olaszországban, a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában, Izlandon, Angliában, Hongkongban és Szingapúrban is. Emellett színházi és filmzeneszerzőként is igen tevékeny, legutóbbi munkája a 2021-ben mozikba került Magyar Passió című film volt.
Adventi Zenevarázslat – Octopus Experience – A jövő tehetségei
Általános
Haydn Fesztivál - Támogatói jegy
Budapesti Vonósok
- Zeneszerző, zenei szerkeszt
Homo Szovjetikusz
Babits Mihály Színház
Homo Szovjetikusz
Braun Barna
Klasszikusok tükrében 2.
Budapesti Vonósok
MVM Classic & Club, Kossuth-díjas Junior Primák: Balázs János, Baráti Kristóf és Bogányi Gergely
Besszer Koncert Kft.
Švejk
Braun Barna
- Zeneszerző, produkciós vezető
xxx Shakespeare: Rómeó és Júlia
Pesti Magyar Színház.