Marosvásárhelyen végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben.
1961–1968 között a nagyváradi Állami Színház tagja volt. 1968-ban Magyarországra költözött. 1968-1969 között, illetve 1983-tól a Nemzeti Színház tagja. 1969–1972 között az Állami Déryné Színházban dolgozott. 1972–1973 között a Miskolci Nemzeti Színház színésze volt. Ezután újra az…
Szabó Magda szellemes, szenvedélyes, önazonos. A „Régimódi” önéletrajzi ihletésű, felemelő történet a századforduló Magyarországáról. A magyar irodalom egyik legizgalmasabb…
Marosvásárhelyen végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben.
1961–1968 között a nagyváradi Állami Színház tagja volt. 1968-ban Magyarországra költözött. 1968-1969 között, illetve 1983-tól a Nemzeti Színház tagja. 1969–1972 között az Állami Déryné Színházban dolgozott. 1972–1973 között a Miskolci Nemzeti Színház színésze volt. Ezután újra az Állami Déryné Színház, majd amikor 1978-ban az előbbi helyén a megalakult, a Népszínház tagja lett. 1983-tól a Nemzeti Színház, annak átnevezése után 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház színésze volt. 2012-től[1] a József Attila Színház művésze.
Művészként sokoldalú, legszívesebben táncoskomikus szerepeket és a klasszikusok hősszerelmes és karakterszerepeit játssza.
Díjak, elismerések: Szigligeti-díj (1989) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993) A Sík Ferenc Alapítvány különdíja (2007) Aase-díj (2015) Józsa Imre-díj (2017) Művészeti Életpálya Elismerés (Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2022) József Attila-gyűrű (2023)
Fontosabb alakításai: MISKA (Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska) ROMEO (Shakespeare: Romeo és Júlia) YORK SZOLGÁJA, (Shakespeare: II. Richard) PETŐFI ( Pápa Relli: Szeptember végén) NYILAS MISI (Móricz: Légy jó mindhalálig) DUPLA-MARÉK (Beaumarchais: Figaró házassága) NOSZTY FERI, (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival) DUZZOGH (Vörösmarty: Csongor és Tünde) BICSKA MAXI (Brecht-Weill: Koldusopera) OTTÓ, MIKSA BÁN (Katona: Bánk bán) TENGERÉSZ (McCoy: A lovakat lelövik ugye?) ÁRNYÉK, PETO (Shakespeare: IV. Henrik) PISTOL (Shakespeare: V. Henrik) VINCIUS (Graves: Én, Claudius) FÉNYKÉPÉSZ (Musatescu: Titanic-keringő) OSZKÁR, EGY FÉRFI (Hubay: Freud, az álomfejtő álma) CAITHNESS, MÁSODIK GYILKOS (Shakespeare:Machbeth) SZOLGA (Shakespeare: Lear király) II. SÍRÁSÓ (Shakespeare: Hamlet) SIMON BÁN (Katona: Bánk bán) SUGARI, (Móricz: Úri muri) BESSE, SOLT (Szörényi-Bródy: István, a király) EGY VÁNDORLEGÉNY (Csehov: Cseresznyéskert) VICENZO (Goldoni: Csetepaté Chioggiában) RUPI JÓSKA (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival) STRÁZSAMESTER (Kacsóh-Heltai: János vitéz) ÉNEKES (Giraudoux: Chaillot bolondja) HARRY (Lerner-Loewe: My Fair Lady) KÖDMÖN ANDRÁS (Móricz: Úri muri) PHILOSTRAT (Shakespeare: Szentivánéji álom) KISÉRŐ (Merimée-Maszlobojscsikov: Carmen) RIPORTER (Szabó Magda-Bereményi Géza: Az ajtó) CSAPOS (Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó) CIGÁNY (Tamási Áron: Ábel) JEAN (Feydeau: Fel is út, le is út!)
Szerepei a Magyar Színházban: HARRY (Lerner-Loewe: My Fair Lady) BESSE (Szörényi-Bródy: István, a király) RIPORTER (Szabó Magda-Bereményi Géza: Az ajtó) CSAPOS (Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó) CIGÁNY (Tamási Áron: Ábel) I. ANGOL BÁRÓ (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete) JEAN (Feydeau: Fel is út, le is út!)