5-től 10 éves koráig (1981–1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd négy évig kajakozott az MTK-ban. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült, és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. …
Bereczki Zoltán egyszemélyes darabbal jelentkezik a Játékszínben. Amerikai mintára, a nézővel közvetlen párbeszédet folytató, rögtönzésekkel tűzdelt előadást hoz: Dolgok,…
5-től 10 éves koráig (1981–1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd négy évig kajakozott az MTK-ban. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült, és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.
A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is.
2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és a Budapesti Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ben megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is. 2005-ben Súgó Csiga díjat, 2006-ban eMeRTon-díjat kapott „Az év musicalszínésze” kategóriában. 2007-ben fellépett a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorában, amelynek egyik sorozatát meg is nyerte.
2011-ben részt vett a TV2 A nagy duett című műsorában, ahol Peller Mariann-nal alkotott párost, a döntőben 2. helyezést értek el. 2012-ben felkérték a Megasztár 6 című tehetségkutató egyik zsűritagjának. Zenei vezetője volt Náray Erika és Kökény Attila „Szerelem és Szenvedély” című zenés estjeinek. 2012-től a Centrál Színház tagja. 2013-ban megnyerte a Sztárban sztár című show-műsor első évadát, így ő lett „Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze” 2013-ban. A második, a harmadik és a negyedik évadban ő volt a műsor egyik zsűritagja, később a hetedik évadban ismét zsűri tag lett. 2014 januárjában a Magyar Televízió A Dal c. műsor első élő adásában énekelt duettet a Kossuth-díjas Kovács Katival. 2018-ban a Pringles csipszcég Bereczki Zoltán Choices című dalát választotta új, egy évig futó kampányához. A dal egy nemzetközi tenderen nyert, melyre öt pályázat érkezett, és Bereczki volt az egyetlen magyar. A Choices című dalt a színész Balog Lászlóval közösen írta, a szöveg Méhes Adrián munkája, Malek Miklós keverte, és a számnak már önálló klipje is van.
2021 áprilisától a Life TV Ébredj velünk műsorának új férfi műsorvezetője lett, aki Hajdu Steve-et váltotta, aki a Bréking c. műsorba került. A 2021 SUP világbajnokság nagykövete (Szeptember 9-12, Balatonfüred).
Díjak, elismerések: Súgó Csiga-díj (2005) EMeRTon-díj – Az év musical színésze (2006) Fonogram díj – Az év hazai szórakoztató zenei albuma: Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra – Musical Duett (EMI) (2008) Story Ötcsillag-díj (2008) Fonogram díj – Az év hazai szórakoztató zenei albuma: Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra – Musical Duett 2. (2009) Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze 2013-megnyerte a Sztárban sztár című show-műsor első évadját Centrál Színház közönségdíja (2015) Allee Elegancia-díj (2015) Televíziós Újságírók díj – A legjobb zsűritag (2020)
Fontosabb szerepei: Fame (Nick) Nyomorultak (Marius) Jézus Krisztus Szupersztár (Pilátus) Chicago (Billy Flynn) Utazás (Forradalmár) Elisabeth (Ferenc József) West Side Story (Tony) A pókasszony csókja (Molina) Hello!Igen?! (Szenátor) Kabaré (Cliff) Sors bolondjai (Jay Morrison) Rómeó és Júlia (Mercutio) A Szépség és a Szörnyeteg (Lángőr) Jövőre veled itt (George) Rudolf (Pfeiffer, bábjátékos) Szentivánéji álom (Zuboly)
Szerepei a Centrál Színházban: Michael Frayn: Függöny fel! - Garry - Roger Lillicap Nina Raine: Nemek és igenek - Tim
"KérdezŐ" - beszélgetés Szily Nórával vendég:dr. Zacher Gábor
Eötvös10 Művelődési Ház
Vendég
*Donald Margulies: Pillanatfelvétel
Kultúrbrigád
James Dodd
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Menopauza - musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Rendező
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Menopauza - musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Rendező
A lepkegyűjtő
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
A Játékkészítő
Tulipántündér Kft.
Hüvelyk Matyi
A Játékkészítő
Tulipántündér Kft.
Hüvelyk Matyi
A Játékszín bemutatja: Dolgok, amikért érdemes élni
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Előadja
A lepkegyűjtő
Szegedi Nemzeti Színház
Ferdinand Clegg
A Lepkegyűjtő
Általános
Ferdinand Clegg
A lepkegyűjtő
Centrál Színház
Ferdinand Clegg
A Lepkegyűjtő
Általános
Ferdinand Clegg
A Lepkegyűjtő
Általános
Ferdinand Clegg
A Lepkegyűjtő
Általános
Ferdinand Clegg
A Lepkegyűjtő
Általános
Ferdinand Clegg
A Lepkegyűjtő - thriller
Általános
Színész
Agárdi Popstrand - BERECZKI ZOLTÁN, KERESZTES ILDIKÓ
D. MACMILLAN: Dolgok, amiért érdemes élni - BERECZKI ZOLTÁN EST – Játékszín előadás - Falunapok
Általános 2
Kétszeres Fonogram díjas, EMeRTon-díjas magyar színész, énekes.
Dolgok, amikért érdemes élni
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
eMeRTon-, Story Ötcsillag-, Súgó Csiga-, Allee Elegancia-díjjal és a Centrál Színház közönségdíjával kitüntetett színművész, kétszeres Fonogram-díjas énekes, zenei producer.
Dolgok, amikért érdemes élni
Móricz Zsigmond Színház
Játssza
Dolgok, amikért érdemes élni
Hatszín Teátrum
Producer
Dolgok, amikért érdemes élni
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Dolgok, amikért érdemes élni
Hankó István Művészeti Központ
Énekesnő
Dolgok, amikért érdemes élni
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Dolgok, amikért érdemes élni - Pokorny Lia egyszemélyes monodrámája
Szegedi Nemzeti Színház
Producer
Dolgok, amikért érdemes élni....
Hírös Agóra
Előadja
Donald Margulies: Pillanatfelvétel
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
James Dodd
Donald Margulies: Pillanatfelvétel - bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
James Dodd
Duett Karácsony - Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán adventi koncertje
GAG Management Kft.
Színész
Duncan Macmillan: Dolgok, amikért érdemes élni
Veres 1 Színház
Producer
Duncan MacMillan: Dolgok, amikért érdemes élni
Gyulai Várszínház
Színész
Duncan Macmillan: Dolgok, amikért érdemes élni
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
Producer
Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Ferencz József
Elisabeth
Budapesti Operettszínház
Ferencz József
És az Oscart kapja...
Postakürt Alapítvány
Közreműködik
Függöny fel!
Centrál Színház
Garry - Roger Lillicap
Függöny fel! .
Centrál Színház
Garry - Roger Lillicap
Függöny fel! -
Centrál Színház
Lloyd - Rendező
Függöny fel! -
Centrál Színház
Lloyd - Rendező
Függöny fel! ..
Centrál Színház
Garry - Roger Lillicap
Görbe Este - jótékonysági koncert
EHA
Sztárvendég
Gubik Petra koncert - Vendég: Bereczki Zoltán
Móricz Zsigmond Színház
Meghívott vendég
Hollywood-i duettek / Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán
GAG Management Kft.
Színész
Illatszertár
Centrál Színház
Főszereplő
Illatszertár -
Centrál Színház
Kádár úr
Illatszertár.
Centrál Színház
Kádár úr
John Fowles: A lepkegyűjtő
Veres 1 Színház
Színész
John Fowles: A lepkegyűjtő
Lovarda
Színész
John Fowles: A lepkegyűjtő
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Ferdinand Clegg
John Fowles: A lepkegyűjtő
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Ferdinand Clegg
Jössz-e velem? - Bereczki Zoltán akusztikus koncert
Általános
Zenész, énekes
Jössz-e velem?!? - Bereczki Zoltán akusztikus koncert
Általános
eMeRTon-díjas és kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.