A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, ahonnan bekerült a Barátok közt című sorozatba. Itt három és fél évet szerepelt, majd 2012-ben távozott. Közben a Nemes Nagy Ágnes Szakközépiskolában színész II. képesítést szerzett. 2012–2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt színész szakon, bábszínész szakirányon. Egyetemi…
A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, ahonnan bekerült a Barátok közt című sorozatba. Itt három és fél évet szerepelt, majd 2012-ben távozott. Közben a Nemes Nagy Ágnes Szakközépiskolában színész II. képesítést szerzett. 2012–2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt színész szakon, bábszínész szakirányon. Egyetemi tanulmányai alatt Erasmus-ösztöndíjjal részt vett egy sienai mesterkurzuson és tanult Canterburyben is (University of Kent, School of Arts). 2017-től a Budapest Bábszínház társulatának tagja, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. Mellette vállal vendégszerepléseket is.
Díjai, elismerései: Havas–B. Kiss-díj (2021)
Fontosabb színházi szerepei: Ionesco: A lecke (rendező: Balázs Zoltán) Az Őrmester / Robin Adair, a hírnök / Durva Fickó – Sean O’Casey: Kukurikú ifiúr (rendező: Gothár Péter) Captatás szünet nélkül (rendező: Szenteczki Zita) E. T. A. Hoffmann: A homokember (rendező: Szász János) Sárkány Lee (rendező: Lázár Helga) Király Kis Miklós – Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány (rendező: Somogyi Tamás) Ridzsin király – A Napistennő unokája (rendező: Gyevi-Bíró Eszter) Kapizsgáló (Bohócok a Láthatáron) Best of Beszélő levelek (rendező: Böhm György, Mozsár Műhely) A Fox and Orchid Theatre-ben (Canterbury) Little Wolfie (rendező: Invi Brenna) – fesztiválrészvétel az Edinburgh Fringe-en A csillagszemű juhász – Szálinger Balázs: A csillagszemű juhász (rendező: Markó Róbert) Cléante – Molière: A képzelt beteg (rendező: Alföldi Róbert) Marci bácsi, Bíró – Kodály Zoltán: Háry János (Szőnyi Kató rendezését színpadra állította: Meczner János) Bagoly, Nyakorr, Suta – Tersánszky Józsi Jenő: Misi mókus vándorúton (rendező: Kovács Gyula) Pufi, Lolo bácsi, Orrszarvúfiú – Gingalló (rendező: Ellinger Edina)
Film- és tévészerepei: Barátok közt (2009–2012) ...Illés Péter Ketten Párizs ellen (2015) ...Radonyi Pali X Company (2017) Jupiter holdja (2017) A tanár (2018) ...Levi Ízig-vérig (2019) ...Srác a strandon Idegenek (2019) ...Viktor Háttérzene szorongáshoz (2021) ...Lucifer Rozmaring kunyhó (2021) ...Vitéz László