A film kicsinyke slágerválogatással indul. Öreg slágerek ezek, még akkor is, ha többségük máig sem enyészett el. Nosztalgia lenne? Vagy inkább a főszereplő bemutatása, aki egykor sikeres színésznő volt? Vagy szatirikus elem, amely tapintatlanul emlékeztet bennünket arra, hogy a történelem forgatagában kiknek is énekelgettek a mi díváink?
Hol volt, hol nem volt… Furcsa idők jártak. 125 éve jelent meg a pesti kabaré. Kezdetben nem volt elsöprő sikere. Aztán valahogy rákaptunk. A magyar hangosfilm történetét nehéz lenne elképzelnünk kabarészerzők nélkül.
Mi a baj azzal, ha Steve Vai vagy Joe Satriani Beethovent vagy Paganinit játszik elektromos gitáron? (Vagy ha Perlman musicalt?) Crossover. Vagy valami más lenne?
Martin Scorsese – Woody Allenhez hasonlóan – New York szenvedelmes szerelmese. Kétségtelen, hogy Scorsese nem ugyanazt a várost látja. Az ő városa piszkosabb, zaklatottabb, és kicsit több benne a bűn és a bűnöző. Scorsese otthonosan közlekedik Little Italyben, Alsó-Manhattanben. A New York, New York viszont világosan mutatja, hogy mindketten jazzrajongók.