Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?
… és a kisember megérkezik a rideg világba és magára marad, leszakad Martáról, leszakad mindenkiről, magára marad, és ha elérkezik az ő ideje, elporlik és visszatér oda, ahonnan jött, semmiből lett és semmivé lesz, ez az élet rendje, embernek, állatnak, madárnak, halnak, háznak, szerszámnak, minden létező lénynek és tárgynak ez a sorsa. (Jon Fosse: Reggel és este)
Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Fél évszázaddal később ugyanebben a családban az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít ki a nagyapjával.
Gary úgy érzi, mindent megad a családjának. Értük dolgozik állandóan, ügyfeleivel is ezért jár el golfozni, meccsekre. Maggie magányosnak és elveszettnek érzi magát a házasságukban. Nem tudja, mit akar, csak azt, hogy képtelen így folytatni. Két középkorú ember.
Magyarországon a METTRIN-ben látható először a pristinai Qendra Multimedia számos nemzetközi fesztiválon nagy sikerrel bemutatott produkciója: A HANDKE-PROJEKT! A világszerte rendkívüli érdeklődésre számot tartó előadás a neves koszovói művészházaspár, Jeton Neziraj, író és Blerta Neziraj, rendezőnő eredeti módon színpadra fogalmazott provokatív alkotása. A botrányokat és tiltakozásokat sem nélkülöző bátor hangú performatív mű a politikai korrektség határaira és a művészet kapcsolódó feladataira, kötelezettségeire világít rá a színház eszközeivel.
„Az élet szép. De még milyen szép! Vajon kezdődhet így egy történet? Idáig kéne, hogy eljussunk, nem? Ha most jobban belegondolnék, rájöhetnék, hogy elég nagy bajban vagyok. Én, e csodás, porlékony teremtménye eme felfoghatatlan univerzumnak. Azon is törhetném a fejem, ezen a kedves kis padon üldögélve, hogy vajon meddig élek még?
Úgy tudjuk, hogy a nagy költő macskája rákos lett − a halála után pedig Weöres (aki már korábban is, gyerekkorában is kínlódott az öngyilkosság gondolatával) a villamos elé lépett. Az utókor már tudja, hogy ez a kísérlet sem sikerült − és gazdagabb lett azzal a pár sorral, hogy „Mellesleg, / ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. /
Hírek
Jegyvásárlás
