Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Fél évszázaddal később ugyanebben a családban az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít ki a nagyapjával.
Egy megkötözött, Minion-maszkos alak ül Az osztály vesztese felirat alatt. Fotóját az ismeretlen tettes az 5. A osztály Facebook-oldalán teszi mindenki számára elérhetővé. Nem lehet tudni, hogy ki készítette és posztolta a képet, sem azt, hogy ki van a fotón. Az 5. A-ból bárki lehet a tettes. És az áldozat is.
Magyarországon a METTRIN-ben látható először a pristinai Qendra Multimedia számos nemzetközi fesztiválon nagy sikerrel bemutatott produkciója: A HANDKE-PROJEKT! A világszerte rendkívüli érdeklődésre számot tartó előadás a neves koszovói művészházaspár, Jeton Neziraj, író és Blerta Neziraj, rendezőnő eredeti módon színpadra fogalmazott provokatív alkotása. A botrányokat és tiltakozásokat sem nélkülöző bátor hangú performatív mű a politikai korrektség határaira és a művészet kapcsolódó feladataira, kötelezettségeire világít rá a színház eszközeivel.
Van az úgy, hogy az életünk másként alakul, mint ahogy elképzeltük. Sőt, általában így van. De miért hozunk folyton rossz döntéseket, honnan van bennünk az indulat, kire haragszunk és miért olyan nehéz megbocsátani? Miért nem ért meg minket senki? Miért nem értjük meg a másikat?
Úgy tudjuk, hogy a nagy költő macskája rákos lett − a halála után pedig Weöres (aki már korábban is, gyerekkorában is kínlódott az öngyilkosság gondolatával) a villamos elé lépett. Az utókor már tudja, hogy ez a kísérlet sem sikerült − és gazdagabb lett azzal a pár sorral, hogy „Mellesleg, / ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. /
Különös kísérletre vállalkozik a Delta Produkció: felkértünk két neves színpadi szerzőt, hogy kutassanak a generációs ellentétek, hasonlóságok és különbözőségek témájában. Az eredmény két ízig-vérig kortárs magyar egyfelvonásos, melyek Keresztes Tamás rendezésében szövődnek egymásba, hogy arról meséljenek: tudunk-e egymással kommunikálni, amikor teljesen más minták alapján szocializálódunk?