Magyarországon a METTRIN-ben látható először a pristinai Qendra Multimedia számos nemzetközi fesztiválon nagy sikerrel bemutatott produkciója: A HANDKE-PROJEKT! A világszerte rendkívüli érdeklődésre számot tartó előadás a neves koszovói művészházaspár, Jeton Neziraj, író és Blerta Neziraj, rendezőnő eredeti módon színpadra fogalmazott provokatív alkotása. A botrányokat és tiltakozásokat sem nélkülöző bátor hangú performatív mű a politikai korrektség határaira és a művészet kapcsolódó feladataira, kötelezettségeire világít rá a színház eszközeivel.
„Az élet szép. De még milyen szép! Vajon kezdődhet így egy történet? Idáig kéne, hogy eljussunk, nem? Ha most jobban belegondolnék, rájöhetnék, hogy elég nagy bajban vagyok. Én, e csodás, porlékony teremtménye eme felfoghatatlan univerzumnak. Azon is törhetném a fejem, ezen a kedves kis padon üldögélve, hogy vajon meddig élek még?
Önök azt kérdezik: „Vajon hogyan fogok én szórakozni azon, hogy öt fickó – egy alvilági gengszter, egy elegáns méltóságos úr, egy intellektuel, egy befolyásolható kispolgár és egy álnépi figura – egymást fenyegeti egy, mindig a másik kezébe kerülő stukkerrel, egy ablak nélküli, zárt szobában?”
Úgy tudjuk, hogy a nagy költő macskája rákos lett − a halála után pedig Weöres (aki már korábban is, gyerekkorában is kínlódott az öngyilkosság gondolatával) a villamos elé lépett. Az utókor már tudja, hogy ez a kísérlet sem sikerült − és gazdagabb lett azzal a pár sorral, hogy „Mellesleg, / ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. /
Yasmina Reza komédiája az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb nemzetközi színházi világsikere lett, számos nemzetközi díjat nyert. Párizsi bemutatója után nem sokkal itthon is bemutatták a Katona József Színházban, és nagy sikerrel játszották éveken keresztül.
Különös kísérletre vállalkozik a Delta Produkció: felkértünk két neves színpadi szerzőt, hogy kutassanak a generációs ellentétek, hasonlóságok és különbözőségek témájában. Az eredmény két ízig-vérig kortárs magyar egyfelvonásos, melyek Keresztes Tamás rendezésében szövődnek egymásba, hogy arról meséljenek: tudunk-e egymással kommunikálni, amikor teljesen más minták alapján szocializálódunk?